Utazz otthon! – Ízekkel a világ körül III. rész

Gyere és #utazzazízekkel újra, ezúttal a zöld pisztácia mezők, mézes napos tájak, és a porcukorhóval borított tejszínhab hegycsúcsok édes világába!

Július 14-én ünnepeltük a Korinna’s World Travel, Art & More… utazási blog második születésnapját. Nem is mi lennénk, ha nem egy nagy “utazással” emlékeztünk volna meg e jeles napról. Egyszerre jártunk északon és délen, keleten és nyugaton. Megcsodáltuk a kilátást Manhattan felhőkarcolóira az Empire State Building tetejéről, túráztunk a mesebeli Fekete-erdőben, Palma de Mallorca árnyas óvárosában sziesztáztunk, lehajóztunk Budapestig a Dunán, és egy időben jártunk Európában és Ázsiában. Hogyan lehetséges ez mind?

Akár a varázslatos csillámpor, úgy hullik alá a finom porcukor, miközben beborít minket, és mindent körülöttünk. Igaz otthon, a saját konyhánkban maradunk, de a sütés által egy új világ nyílik meg előttünk. Itt az ideje, hogy belépjünk, és együtt utazzunk az ízek által.

Legendák nyomában

Szeretem, amikor kora reggel lassan emelkedik a Nap az égen, miközben három irányból is megvilágítja a szobát. Még látni a hajnali deret a kertben. A méhek már szorgosan döngicsélnek a virágaim körül, madarak énekelnek a cseresznyefa ágai között. Mint minden nap, a vörös mókus ma is keresztül szalad, egyenesen fel a háztetőre, ahol megáll egy pillanatra, benéz a nappaliba, és már rohan is tovább. A konyhát csábító illat lengi be, amint kiveszem a forró reggeli pereceket a sütőből.

A kívül ropogósan barnára sült, belül fehér és puha Laugenbrezel nem csak Németország sváb részén közkedvelt. Több legenda is létezik, a bajorok a bajor eredettörténetet, míg a svábok, és én is a sváb változatot mesélem el.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy Frieder nevű pék Urnachban, aki kiesett Eberhard gróf kegyeiből. Annyira megharagudott rá a gróf, hogy halálra ítélte. Utolsó esélyként egy feladatot kapott. Ha süt három nap alatt egy kenyeret, amin háromszor süt át a Nap, akkor megkegyelmez neki, és meghagyja az életét. Törte a fejét szegény Frieder, de két nap elteltével még mindig nem jutott eszébe semmi. Akkor felnézett a töprengésből, és meglátta a feleségét, aki karba tett kézzel figyelte férjét. A pék úgy döntött, megformázza a tésztából neje karjait, így jött létre a perec alakja. Már majdnem elkészült, amikor hirtelen felugrott a macska az asztalra, és az összes péksütemény beleesett a kádba. Nem volt mit tenni, Frieder így tolta be a pereceket a sütőbe. Ekkor született meg a híres Laugenbrezel, ami annyira ízlett a grófnak, és még a Nap is háromszor sütött át rajta, hogy megkímélte a pék életét.

Lassan végzek a frissen sült perecemmel. Szemben a komódon fotók sorakoznak, melyek gondolatban messzi repítenek. Délen járok, ahol mélyzöld pálmafák lengedeznek a forró szélben. Szinte eltörpülnek a part fölé magasló La Seu, Palma de Mallorca fő látványossága, a katedrális mellett. A sós tengeri levegő valami édessel, cukros illattal keveredik. Engedem, hogy az orrom vezessen az óváros szűk kis utcácskáin keresztül, míg meg nem pillantom az egyik kávézó kirakatában a csigaszerűen feltekert, porcukorral vastagon megszórt Ensaimadat a jellegzetes nyolc szögletű dobozban. Vajon I. Jakab megkóstolta ezt a tipikus baleari süteményt, amikor 1229-ben megérkezett Mallorcara, hogy elűzze a mórokat és meghódítsa a szigetet?

Nem tudni… Ugyan már a XVII. században dokumentálták először ezt az édességet, de az eredete szinte követhetetlen. Az biztos, hogy egy jóval ősibb ételről beszélünk, ami szorosan kötődik a sziget történetéhez.

Mallorcan 1109. óta voltak jelen az arabok, akik “bulema” néven csiga alakú édességet készítettek az Ensaimadaval megegyező hozzávalókból. Az arab eredetre utalhat maga a sütemény neve is, ami az arab “saim” szóból ered, illetve a formája emlékeztethet minket egy turbánra. Egy másik hiedelem szerint az Ensaimada története a judaizmusra vezethető vissza. Akárcsak az araboknál, a zsidóknál is megtaláljuk a “bulema” nevű fonott kenyeret, melyet szimbolikus jelentéssel ruháztak fel, és szombatonként, illetve különleges ünnepi alkalmakkor készítettek el. A legenda szerint, egy zsidó cukrász 1229-ben ajándékozott először Ensaimadat I. Jakabnak Mallorca meghódításakor. Ha ez mind igaz, akkor igen, I. Jakab valóban megkóstolhatta a szigetre érkezve ezt a baleari édes finomságot, ami később egészen Dél-Amerikáig és a Fülöp-szigetekig is eljutott a spanyol hódítóknak köszönhetően.

Míg képzeletben még Dél-Amerika tájain járok, tekintetem a polcon álló Legoból épített Empire State Buildingre vándorol. Hallom a mindig éber Big Apple zaját, látom a színesen villódzó fényreklámokat a Broadway-n. Az egyik csatornanyílásból éppen gőz száll fel, miközben a helyiekkel a sárga taxik hada között próbálok átjutni a zebrán. A szinte égig érő csillogó üveg felhőkarcolók között grande Starbucks karamellás macchiatoval a kezemben igyekszem a Central Park felé, hogy az éppen virágzó, rózsaszín cseresznyefák alatt elfogyaszthassam a papírzacskóba csomagolt New York Cheesecake szeletemet.

Ha már legendák nyomában járunk, tényleg New York-i a New York Cheesecake? Valószínűleg nem. De mint mindig, most is az amerikaiak a legjobbak a marketingben. Ha hihetünk a mesének, a világ első Olimpiáján a görögök lisztből, sajtból és mézből készült, kemencében sütött süteményt adtak energiaforrásként a sportolóknak. A rómaiaknak köszönhetően meghódította egész Európát, majd az 1800-as évek végén elérte Amerikát, ahol egy véletlen folytán William Lawrence farmer krémsajtot készített, és létrehozta a Philadelphia márkát. A XX. századnak, és James Kraft pasztörizáló eljárásának köszönhető, hogy berobbant New Yorkban a sajttorta őrület, és a New York Cheesecake világhódító útjára indult.

A Philadelphia krémsajthoz hasonló készítménnyel nem csak William Lawrence és Amerika büszkélkedhet. Az olaszországi Lodi és Abbiategrasso közti lombard régióban már a XVI-XVII. században készítettek mascarponet, ami szintén egy natúr krémsajt. Cosimo III. de’ Medici toszkán nagyherceget egy mascarponeból készült édességgel, a “la zuppa del duca” (a herceg mártása, levese) nevű desszerttel kínálták meg, amikor Siena városába érkezett. Cosimo annyira megszerette, hogy a receptet magával vitte Firenzébe, ahol egy évszázaddal később a “zuppa inglese”-vel (angol mártás, leves) találkozhatunk, ami egy borba áztatott piskóta sárga krémmel. Azt hiszem, ebből a legendából kiderül, hogy az olaszok nem New York Cheesecake-et készítettek a saját sajtkrémjükből.

Ahány háztartás, annyi recept, ahány olasz “la mamma”, annyi tiramisu. Szinte nincs olyan régió Olaszországban, ami ne tartana igényt a megtisztelő címre, “a tiramisu hazája”. A ma ismert verzió mégis egy helyhez, és egy névhez köthető. Az 1960-as években Trevisioban egy cukrászmester, Roberto Linguanotto (becenevén Loly) készítette el az első “modern” tiramisut a még ma is működő Alle Becherie étteremben.

Új vizeken… Nyugatról keletre

Már magasan jár a Nap, lassan visszahúzódnak a reggeli dalos madarak a déli meleg elöl. Miközben tovább nézegetem a fotókat és az uti emlékeket, kezembe veszek egy aprócska kakukkos órát. Pontosan, mint annak idején, most is hallom a Tribergi vízesés zúgását, és a hívogató hangot, “kukuk, kukuk”. Számban érzem a híres Schwarzwälder Kirschtorte rumos-cseresznyés-tejszínhabos ízét Herr Schäfer cukrászdájában, ahol mintha megállt volna az idő. Talán pont így nézett ki akkor is, amikor édesapja, a még fiatal August Schäfer cukrászmester a Josef Kellertől kapott eredeti feketeerdő torta recepttel megnyitotta üzletét Tribergben. A rumba áztatott cseresznyék bódítóan hatnak rám. Álom lenne, vagy valóság?

A Fekete-erdő sűrű sötét fenyvesében aprócska patak tör magának utat a Schwäbische Alb zord mészkőhegyei között, hogy Európát meghódítva, tíz országon keljen át Dunaként. Lebegek a vízen, lassan úszom a hullámokkal lefelé, keresztül Németországon, Ausztrián és Magyarországon. Hosszú és küzdelmes az út a hazámig, de a szívem haza húz. Ahogy a Duna kék szalagja kulturális és országhatárokat átszelve összeköti e három országot, úgy az ízek útján is közösködünk. Vajon kinek köszönhető a híres bécsi almás rétes (Wiener Apfelstrudel)? Lehet a Duna vízén csordogált át egyik helyről a másikra az üvegpalackba rejtett recept? Majdnem…

A hosszú török megszállásnak köszönhetően ismertük meg a baklavát, melynek ropogós tésztájából egy új, kevésbé édes sütemény született, ami elterjed az Osztrák-Magyar Monarchia teljes területén, és Németországban is. A rétest tőlünk nyugatra és keletre is kedvelik, a különböző népek különböző ízeket alkottak saját szájuk íze szerint.

Sebesen hagyja el a Duna Magyarországot, hogy fárasztó útja végén Európa és Ázsia között a Fekete-tengerbe érve pihenhesse ki magát. Lassan összeszedem a komódról a fotókat, és az emlékeimmel együtt dobozokba csomagolom őket. Előttem is hosszú út áll, aminek a végén talán belőlem is, a lánykából királynő születik, akárcsak a Dunából.

Gyere és #utazzazízekkel!

“Utazz otthon! – Ízekkel a világ körül I. rész itt olvasható.

“Utazz otthon! – Ízekkel a világ körül II. rész itt olvasható.