Ott ahol az “alpesi” havas hegyek és a vörösen izzó forró sivatag találkozik – Xinjiang II. rész, Urumqi, Tian Shan, Turpan

Akárcsak a valamikori Selyemút karavánjainak és utazóinak, Urumqi nekünk is csak egy “oázisváros”, egy megállóhely volt, ahol megpihentünk. Xinjiangi utunk innen vezetett tovább, és itt ért véget pár nappal később. Ugyan nomád mongolok már 3000 évvel ezelőtt is éltek itt, a város neve Urumqi (乌鲁木齐 Wūlǔmùqí, ئۈرۈمچى, jelentése “csodálatos legelő”) is tőlük ered, mégis a hosszú múltra visszatekintő város nem volt nagy hatással rám. Talán csak Kashgar mesevilága után hagyott hidegen, talán csak túl sok hasonló kínai nagyvárost láttam már.

Gépünk éjfél körül landolt Urumqi repterén, így aznapra nem maradt más, minthogy beessünk az ágyunkba a Hoi Tak Hotelben. Álmomban még a kashgari bazár szűk, labirintusszerű utcáin sétáltam a színes forgatagban. Hallottam a különleges hangszerek mámorító dallamát, láttam a színes ruhába öltözött táncosokat, és éreztem a fűszerek és szárított gyümölcsök levegőben szálló illatát.

Még másnap sem tudtam elengedni a xinjiangi 1001 éjszaka meséjének hangulatát, pedig újabb csodálatos és helyenként földönkívüli tájak vártak ránk.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Urumqi a Tian Shan hegység lábánál fekszik, mely körbeöleli a várost.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Urumqi, Xinjiang fővárosa a Tian Shan hegység (天山 Tiānshān), vagyis a Mennyei hegység lábánál fekszik, mely egy hatalmas hegységrendszer Eurázsia hátországában. A világ hét hegységrendszerének egyikeként négy országon, Kínán, Kazahsztánon, Kirgizisztánon és Üzbegisztánon húzódik keresztül több mint 2500 km hosszan. Az előző napokhoz képest szinte alig buszoztunk, talán csak egy óra kellett hozzá, hogy elérjük a helyiek egyik kedvenc pihenő és kirándulóhelyét a hegyek között. Miután megismerkedtünk a kazah néphagyományokkal egy skanzen szerű faluban, gyalog indultunk tovább a hegyek között kanyargó úton. A májusi meleg egyre enyhült, a levegő egyre tisztábbá vált ahogy emelkedtünk a fák által sűrűn benőtt erdőben. Körbenéztünk… Valami nem stimmelt… Közel négy év Kína után elszokott a szemünk ettől a látványtól. Mintha otthon lettünk volna…

A Tian Shan hegyoldalait virágos zöld rétek borították, körülöttünk pedig jádezöld lucfenyők nyúltak az égig. Nagy levegőt vettem és mélyen magamba szívtam az oly régen érzett fenyőillatot. Mióta elhagytuk Európát sokféle különleges növénnyel találkoztunk, szebbnél szebb tájakon jártunk, de fenyőerdőt sehol sem láttunk. Szépen lassan lélegeztem, igyekeztem kihasználni minden egyes pillanatát ennek a régi, otthonra emlékeztető érzésnek. Pár perccel később végleg elveszítettük a valóságérzetünket és itt, a világ másik végén elénk tárult az “osztrák Alpok”. A Tian Shan hófödte csúcsai között, 1943 m magasan egy kristálytiszta vizű smaragdzöld tó csodálatos látképe bontakozott ki előttünk, melynek tükörszerű vizében büszkén csodálta meg magát a Bogda hegy csúcsa.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Tianchi (天池 Tiānchí), Mennyei tó nevéhez számtalan mese és legenda fűződik, amiket a valamikor a közelben húzódó Selyemúton haladó karavánok és helyi lakosok is jól ismertek. Szájról szájra, nemzedékről nemzedékre terjedtek a halhatatlanság istennőjéhez, Xi Wang Mu-hoz (西王母 Xī Wáng Mǔ) és a parton álló szilfához (a hajából nőtt halhatatlanság fája) kötődő történetek, melyek a valamikori Jáde tavat (a tó korábbi neve Yaochi “Jáde tó”, ma Tianchi) és környékét még ma is a rejtélyek földjévé teszik.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az egyik legenda szerint a Nyugati Királynő, Xi Wang Mu egyszer vendégül látta a Nyugati Zhou dinasztia Mu királyát, akibe beleszeretett. Versében így kérdezte a királyt: “Fehér felhők szállnak, míg a hegyek elérik a kék eget. Ezrek hegyein átkelve, tízezer folyón átkelve, messzi helyről jössz hozzánk. Ha még erős és egészséges vagy, szeretnél-e újra visszatérni hozzánk?” Mu király válasza pedig így hangzott: “Miután visszatérek Közép-Kínába, és virágzó életre vezetem az embereket, újra eljövök hozzád.”
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Másnap reggel újra úton voltunk. Urumqit elhagyva száraz, kopár homokszínű tájon át haladtunk. Ameddig a szem ellátott fehér szélerőművek sorakoztak, melyek lapátjai sebesen forogtak az erős szélben. Mindig is szerettem ezeket a mérnöki remekműveket. Nem tudom megmagyarázni miért, de kecses alakjuk, óriási lapátjaik és a működésük már évekkel ezelőtt rabul ejtett. Mindig szerettem volna megfesteni őket. Míg annak idején Németországban egyet-egyet láttam az autópálya mellett, addig itt a Tian Shan hegység mentén elterülő síkságon százával álltak és mind dolgoztak. Ugyan éreztem, hogy az erős szél néha mintha meglökné oldalról a kis buszunkat, de valahogy nem érzékeltem a valós erejét egészen addig, amíg ki nem szálltunk az ellenőrző ponton. Egyből megértettem miért van ennyi szépséges szélerőmű és miért dolgozik mindegyik egyszerre. A hajam szó szerint az égnek állt, a lábaimon pedig nem tudtam megállni, szinte felemelt a szél. Egy kicsit Dorothynak éreztem magamat az Óz világából, azzal a különbséggel, hogy engem nem a kansasi pusztából repített egy mesevilágba a tornádó, hanem Kína legnyugatibb tartományában Xinjiangban tartottam egy igazi földönkívüli világba.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Alig hagytuk el az ellenőrző pontot, mintha egy vonal által elválasztott két időjárási zóna között léptünk volna át. Az addig szürkés égbolt kitisztult, vakítóan kékké vált, miközben nem csak a perzselő Nap izzott a fejünk fölött, hanem körülöttünk a táj is, mely egyre vörösebbé vált. Akárcsak a Ming dinasztia idején az 1500-as években Wu Chengen által írt híres történet, a Nyugati utazás főszereplője, egy Indiába tartó buddhista szerzetes, mi is “lángfalba ütköztünk”.

A valamikori Selyemút északi szakaszán, a Turpan-medence északi peremén az óriás Tian Shan hegységrendszer részeként találjuk a helyiek által “Kiziltagnak”, vagyis “Vörös hegynek” nevezett hegyet. Ez a különleges völgyekkel és kanyonokkal szelt káprázatos terület Kína legmélyebben fekvő pontja, és egyben a legforróbb helye is. Nyáron több mint 40 fok van, a talaj hőmérséklete pedig eléri a 80 fokot. Azon a május eleji napon, amikor kiszálltunk a gyéren légkondicionált buszunkból, 47 fokot mutatott a hőmérő. Nem tudom, hogy a fejemet tűző Nap, vagy az autóút betonja volt e forróbb. Olyan volt, mintha egy sütőben álltam volna.

A Lángoló hegységhez több legenda is kötődik, ezek még varázslatosabbá teszik a helyet. A Nyugati utazás című klasszikus történet szerint a Majomkirály felfordulást okozott az égben és felborított egy kemencét, amiből parázs hullott alá az égből oda, ahol ma a Lángoló hegység található.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Egy ujgur legenda szerint valaha réges-régen egy sárkány élt ezen a vidéken, aki gyerekeket evett. Egy ujgur hős megölte a gonosz sárkányt és nyolc darabra vágta. A sárkány vére skarlátvörös vérheggyé változott, a nyolc darabból pedig nyolc völgy lett a Lángoló hegységben.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nyáron a sivatagi hőség hullámai és délibábok táncolnak a párhuzamos vízmosások által szabdalt vörös gerincen, így nem csoda, hogy a történet szerint a buddhista szerzetes egy lángfalba ütközött. A délutáni vörös fényekben a hegy pontosan úgy néz ki. Innen ered a Vörös hegy másik neve is, vagyis “Lángoló hegy” (火焰山 Huǒyàn shān). Ugyan a sivatagi időjárás miatt a hegy felszíne kopár, a kéregmozgások miatt sok völgy maradt meg, kanyonok alakultak ki, melyek igazi oázisokhoz hasonlítanak zöldellő árnyat nyújtó növényekkel, illatos gyümölcsökkel és frissítő vízzel. Az egyik ilyen hely a Tuyuq völgy (吐峪沟 Tǔyù gōu), ami annak idején vízzel teli volt és átjáróként szolgált az utazók számára. Mivel nehezen viseltük a forróságot, így mi is elindultunk ennek a völgynek az északi része felé Mazar faluba, hogy megpihenjünk az egyik régi ujgur ház hűs árnyat nyújtó udvarán.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Azt hiszem, nem nagyon voltam magamnál, amikor végre megérkeztünk Mazar faluba. A táj és a házak pont olyanok voltak, mintha a Csillagok háborúja mozifilm Tatuin bolygóján jártunk volna. Mióta elhagytuk Urumqit, majd az ellenőrző pontot és elindultunk Turpan felé, tényleg földön kívüli tájakon jártunk. Először a vörös Mars bolygón, most pedig a Tatuinon. Persze lehet, akárcsak a buddhista szerzetest, engem is csak a délibáb és az ép ésszel felfoghatatlan forróság tréfált meg.

A mai Mazar falu, vagy Tuyuq falu (吐峪沟麻扎村 Tǔyùgōu mázhā cūn) és környéke már Kr. e. 3000 és Kr. e. 177. között olyan kelta jellegű népek lakóhelye volt, akik egészen a közelmúltig ismeretlenek voltak. Ők laktak a közeli Gaochang és Jiaohe városában is. Ez utóbbi hely meglátogatása pár órával később könnyeket csalt a szemünkbe. De ezt Mazar faluba megérkezve még nem sejtettük. Fáradtan, a forróságtól kitikkadva rogytunk le az egyik jellegzetes ujgur vályogház hűs udvarán. A fejünk fölött körbefutó szőlő kellemes árnyékot nyújtott, miközben virágokkal díszített élénk piros kancsóban forró teát, szárított és friss gyümölcsöket tettek le elénk az asztalra. Valaha a Selyemút karavánjai is pont itt, Turpan környékén haladtak keresztül. Fontos hely volt ez az oázis, hiszen itt tudtak a kereskedők további az úthoz szükséges ellátmányt beszerezni, illetve megpihenni az embert próbáló hosszú úton.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Több mint 1700 éves történelmével Mazar falu a legrégebbi fennmaradt ujgur falvak közé tartozik. Ma inkább nevezném skanzennek, ahol a turisták megkóstolhatják a jellegzetes ujgur ételeket és italokat, ősi népszokásokat láthatnak, helyi kézműves tárgyakat vásárolhatnak és mesébe illő romantikus fotókat készíthetnek a gyönyörű és izgalmas épületek között. Habár fájdalmasan forró volt a levegő, én mégis nagyon szerettem ezt a helyet pont a díszletszerű megjelenése miatt.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

De hogyan lehetséges, hogy Kína legmelegebb részén, ahol 40 fok fölötti a hőmérséklet és sivatagos a táj, virágzó kultúra alakult ki és a legfinomabb mag nélküli szőlő terem? Xinjiangban, Turpan közelében még ma is működik és megtekinthető az ókori Kína három mérnöki csodájának az egyike. A karez kútrendszer (坎儿井 Kǎn’erjǐng) egy több mint 2000 éves földalatti vízrendszer, melynek az volt a feladata, hogy a Tian Shan hegységből lefolyó vizet összegyűjtse a föld alatt öntözés és mindennapi használat céljából. Xinjiangban körülbelül 1600 karez található, ebből 1108 Turpanban, aminek a teljes hossza 5000 km körüli. 214 karez még ma is használatban van. Az ókori ember kreativitásának köszönhető, hogy Turpan a száraz éghajlat, a kevés csapadék és vízkészlet ellenére zöldellő oázissá változott.

A Yengi karez nekünk is igazi oázis volt, hiszen a csodálatos kertben sétálva, egy kicsit hűsölhettünk és megpihenhettünk a sűrű szőlőlugasban, miközben malátába mártott és lefagyasztott epret ettünk, ami minden jégrémnél és fagyinál finomabb volt.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Már csak pár kilométer választott el minket az aznapi végállomásunktól Turpantól és egy jól légkondicionált hotelszobától, de volt még egy fontos hely amit látnunk kellett. Hosszú volt a nap és a hőség nagyon próbára tette a szervezetünket. Idegenvezetőnk próbálta tartani bennünk a lelket. Ő már tudta azt, amit mi még nem. Pár pillanat múlva egy föld alatti kis múzeumban találtuk magunkat, ahol lelkesen mutatott egy kínai szövegre. “Látjátok? Ezek vagytok ti. Xiongnu (匈奴), ők a ti őseitek, akik itt, Jiaohe ősi városában éltek.” Jobban szemügyre vettük a kiállításon található feliratokat, és valóban, szinte minden szövegben ott szerepelt a “匈奴” szó. Egyből elszállt minden fáradság, helyét az izgalom és a kíváncsiság vette át. Hol járunk és kik azok a xiongnu-k?

A xiongnu egy nomád nép volt, akik az időszámítás előtti időkben Kína északi és északnyugati részén éltek. Folyamatosan veszélyeztették Kína határvidékeit és a Selyemút városállamait. Hol a kínaiak, hol a xiongnu-k foglalták el a nagy jelentősséggel bíró nyugati területeket. A xiongnu nép minden irányba előre nyomult, megszállták a mai Shaanxi, Shanxi és Hebei tartományokat, majd Xinjiangra is sikerült kiterjeszteniük területeiket, így a későbbi Selyemút régiója is az ellenőrzésük alá került. Több császár is megpróbálta visszaszorítani őket, de minden erőfeszítésük hiábavaló volt egészen a Han dinasztia megerősödéséig.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

(A fotó egy a kiállításon szereplő képről készült.)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A régi történeteket hallgatva a xiongnu népről újra kiléptünk a napfényre. Végre megpillantottuk azt a különleges helyet, ahol idegenvezetőnk szerint a mi őseink éltek. Jiaohe (交河故城 Jiāohé gùchéng), vagy Yarkhoto (a helyi ujgur lakosok Yarghul néven ismerik) egy ősi romváros, melyet a világ legnagyobb, legöregebb és legjobb állapotban megmaradt romvárosának tartanak. A romokról szóló feljegyzések egészen az Kr. e. II. századig vezetnek vissza. A két folyó metszéspontjánál egy 30 méter magas természetes sziklára épült város fontos stratégiai szerepet töltött be. A Jushi királyság fővárosa volt, ahol a középső síkságról érkező emberek és az északról jövő pásztorok keltek át, hogy eljussanak a Nyugati Régiókba, amelyért a régi királyságok mindig is harcoltak. Kr. e. 99-től közel fél évszázadon keresztül, Kr. e. 68-ig harcolt a kínai han hadsereg a xiongnukkal, míg végül győzedelmeskedtek felettük és elűzték őket Jiaohe városából és a környékről. Ezzel a Kr.e. 60-as évektől a Nyugati Régiók hivatalosan is Kína részét képezték. Jiaohe megalapításától az utolsó napjáig több mint ezer éves múltra tekint vissza. A XIII. században Dzsingisz kán vezette mongol invázió során elpusztították, így lakói végleg elhagyták.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Akárcsak a Selyemút más szakaszain, Stein Aurél Jiaohe romvárosában is megfordult. A fénykorában 5000 lakosú ősi helyet “romos lakóházak és szentélyek labirintusaként” írja le, melyek nagy részét lösztalajból vájták ki. Továbbá panaszkodik, hogy a helyi gazdák talajhasználata és a kormányzati beavatkozás a tevékenységeibe megakadályozzák a vizsgálatait.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

De miért volt olyan boldog és izgatott az idegenvezetőnk, hogy megmutathatta Jiaohe városát két magyarnak? A tudósok egy része (és a mi idegenvezetőnk is) a xiongnu népet, azokkal a hunokkal azonosítja, akik a Kr.e. IV. században Európát fenyegették, vagyis azokkal a hunokkal, akiket a magyarok, a mi őseinknek tartanak. Legyen bárhogyan is, az esti Nap fényében megcsillanó hatalmas romváros ősi kövei és története a szívünkhöz nőtt, amit sosem fogunk elfelejteni.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ugyan távolságban mérve nem utaztunk sokat Urumqitól aznap, az időutazás vissza az időszámításunk előtti időkbe annál távolibb volt. Kora este érkeztünk meg Turpanba a hotelba. Semmi másra nem vágytam, csak egy hideg zuhanyra, tiszta ruhára és egy ágyra. Ez utóbbi viszont váratott még magára, mivel egy igazi ujgur vacsorára voltunk hivatalosak az egyik család házába. Poros, aszfalt nélküli úton sétáltunk nagy kék és zöld fémkapuk mellett. Gyerekek fociztak kint az utcán, az öregek botjukra hajtva fejüket nézték őket vagy beszélgettek, miközben egy öszvér húzta szekér haladt el mellettünk, amelyről friss gyümölcsöt árultak. Egy-egy kapu nyitva volt, így mi is beláthattunk a jellegzetes ujgur udvarokba.

A több mint 6000 éves múltra visszatekintő város, Turpan (ujgurul: تۇرپان) vagy Turfan (kínaiul: 吐鲁番 Tǔlǔfān), Huo Zhou néven is ismert, aminek a jelentése “tűzforró hely”. Ennek tudatában nem meglepő a házak szerkezete, ahol minden esetben egy nagy árnyas udvar tartozik az épülethez, ami tulajdonképpen egy kinti nappali szobaként funkcionál. A családok szívesen töltik itt szabadidejüket, esznek-isznak, főznek, beszélgetnek és sokszor itt alszanak kint. Az árnyat gyönyörű ívesen felfuttatott élénkzöld szőlő nyújtja. Turpan Kína szerte híres szőlőjéről és mazsolájáról. Úgy tartják, a perzsáktól tanulták el a szőlő termesztés művészetét, akikkel a Selyemúton találkoztak. A karez kútrendszer segítségével oldják meg mai napig a földek öntözését, és az utak mellett mindenfelé látható jellegzetes vályogépületekben szárítják, hogy aztán mazsola legyen belőle.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ilyen épületekben szárítják a szőlőt.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Turpan nevének jelentése “a legalacsonyabb hely”. Ez a város fekvésére utal, ugyanis Turpan és környéke nem csak Kína legforróbb helye, hanem Kína legalacsonyabban lévő pontja is. A várostól délre fekvő Aydingkol tó a tengerszint alatti 155 méterével a Holt tenger után a második legalacsonyabban fekvő hely a világon.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Miközben én érdeklődve kukkantottam be az egyik nyitott kapun, bentről egy kíváncsi szempár engem figyelt. Egymásra mosolyogtunk, majd amikor indultam volna tovább, ő kijött a kapuba és megfogta a kezemet. Megsimogatott, majd Gábor kamerájára mutatott, hogy fotózzon le minket a háza előtt. Mivel ő a helyi ujgur nyelvet beszélte, így a mosolyon kívül nem volt más közös nyelv köztünk. De abban a pillanatban ez bőven elég volt.

Az este hátralevő részét az utca utolsó házának a kertjében töltöttük, ahol szőlőt, sötét és világos szedret, húslevest, pilafot, báránynyársat, színes illatos zöldségeket, szárított magvakat, gyümölcsöket ettünk, és a házigazda által készített turpani borral koccintottunk a valaha itt élt magyarok őseire.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Urumqiba visszatérve másnap búcsút vettünk az idegenvezetőnktől és miután akklimatizálódtunk a jóval kellemesebb hőfokban, belevetettük magunkat a híres Nemzetközi Nagy Bazár forgatagába. A Xinjiang és egyben a világ legnagyobb bazárjaként számon tartott Xinjiang International Grand Bazaar (新疆国际大巴扎 Xīnjiāng Guójì Dàbāzhā), ami állítólag az isztambuli Nagy Bazártól (Kapalıçarşı) is nagyobb, közel sem hozott olyan lázba, mint Kashgar ősi labirintusszerű óvárosa. Az iszlám stílusban tervezett épületegyüttest 2003-ban adták át a nagyközönségnek, ahol üzletek, éttermek, színház, mecset és egy kilátótorony kaptak helyett. Akárcsak Kashgarban, itt is több kultúra keveredik, számomra azonban inkább egy modern “bevásárlóközponthoz” hasonlított, ami egyáltalán nem emlékeztetett a Kashgarban és Turpanban megismert ősi Selyemút világához.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A xinjiangi emberek alapvető élelmiszere a nan kenyér, ami akárcsak a terület, szintén hosszú történelmi múltra tekint vissza. A bazárban található múzeumban több mint 100 féle nant láthatunk Xinjiang különböző tájairól, a boltban pedig finomabbnál finomabb helyben sült friss kenyerekből válogathatunk.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Dunhuang (a korábbi bejegyzés itt olvasható), Kashgar, Tashkurgan és Turpan mind olyan helyek, melyek fontos szerepet játszottak a valamikori Selyemút történetében, és ahogy annak idején Stein Aurél, én is eljutottam ide. Kína legnyugatibb tartományában Xinjiangban egy új és különleges kultúrát ismertem meg, csodálatos tájakon jártam, ahol a vad hegyek találkoznak a sivataggal, az “Alpok” a “Mars bolygóval”. Láttam a világ legidősebb romvárosát, és azokon a köveken jártam én is, mint talán az őseink, a xiongnu nép. Korgavannal a fehér teve barátommal Dunhuangból indultunk, megkerültük a Takla-makán sivatagot, jártunk az északi és a déli ágán is a Selyemútnak. Megsimogattam hosszú nyakát és csak ennyit mondtam: “Találkozzunk Xi’anban kedves barátom!”

“A kínai 1001 éjszaka meséje – Selyemút, Xinjiang I. rész, Kashgar, Pamír fennsík, Tashkurgan” itt olvasható.

“PHOTO GALLERY – A mosolyok városa Kashgar” itt látható.

Olvasnál még a Selyemútról? “Selyemút – Dunhuangtól Xiningig, a Góbi sivatagtól a Szivárvány hegyen át a Chaka sóstóig” itt olvasható.

Korinna’s World ráadás
A 2005-ben átadott Xinjiang Múzeum (新疆博物馆 Xīnjiāng bówùguǎn) Urumqi belvárosában egy igazi “must have”. Már maga a klasszikus xinjiangi stílusban épült múzeumépület is izgalmas. Aki szeretne többet megtudni Xinjiang történelméről és kultúrájáról, az mindenképpen látogasson el ide. A látogatók gazdag ősi leleteket tekinthetnek meg a selyem-, pamut-, len- és gyapjúszövetektől kezdve az ősi könyveken, faszobrokon, agyagfigurákon, festményeken, bronzokon át a különböző etnikai viseletekig és tárgyakig. Engem leginkább a ruha- és textiltörténeti kiállítás varázsolt el, míg Gábort az ősi múmiák és kövületek érdekelték.