Travel

Álmaim városa, az örök szerelem – New York I. rész

Lassan 25 éve, hogy Béla bácsi először landolt Budapesten. Mindenki izgatottan várta az akkor még ismeretlen rokont, “AZ AMERIKAI NAGYBÁCSIT”. Egy magas, jó kiállású, sportos, mosolygós idősebb úr szállt ki a repülőből és mindannyiunkat olyan kitörő örömmel ölelt meg, mintha mindig is ismertük volna egymást. Kicsit régimódin és akcentussal, de folyékonyan beszélt magyarul. “Kezicsókolom Korinna” mondta, pedig még csak gyerek voltam.

William Horvath már Amerikában született és egész életében szerette volna megtalálni a magyarországi rokonait, ezért egyedül, saját erőből tanult meg magyarul. Bőröndje mindig csodákat tartogatott a számomra, szinte csak ajándék volt benne. Hershey’s csokoládé, Michael Jackson kazetta, Conica cég plüss oroszlánja, igazi amerikai baseball sapka, fehér Reebok sportcipő, amit annyira viccesen tudott mondani és még rengeteg meglepetés abból a nagyon messzi országból a tengeren túlról. Évekkel később tőle kaptam az első Pentax fényképezőgépemet két cserélhető objektívvel, ami hosszú évekig hű társam volt a fotózásban.

Gyerekként talán fel sem fogtam, hogy egyszer számomra is elérhetővé válik az ő világa.

Álmaim valóra válnak, New York.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

2001. tavaszán anyával indultunk életem első tengeren túli útjára. New Yorkban landolva Béla bácsi már várt ránk a reptéren és kocsival vitt be minket a Manhattan-ben lévő szállásunkra. Lehet őrülten hangzik, de csak 3 napunk volt a városban. Anya hivatalos úton járt, én pedig elkísérhettem. 2 nap a sosem alvó városban, 1 nap pedig New Jersey-ben, egy a filmekből jól ismert kertvárosban. Béla bácsi és Mariska néni (neki sem ez az igazi amerikai neve) vöröses barna tégla sorházban laktak. Sosem fogom elfelejteni azt a nagyon amerikai, habos, pihe-puha giccses berendezést. Rózsaszín fürdőszoba, mindenhol színes porcelán figurák és művirágok, kandalló a nappali közepén. Ebben a környezetben szolgálta fel nekünk Béla bácsi a még anyukájától tanult töltött paprikát.

Életem első rövidke találkozása New Yorkkal elég volt ahhoz, hogy örök szerelemmé váljon.

Azóta kétszer tértünk már vissza szüleimmel és a férjemmel a Big Apple-be, de ezúttal hosszabb időre.

New York a város, ami sosem alszik.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Szeretem ezeket a sárga közlekedési lámpákat. Nekem ez is nagyon New York.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

New York az New York!

Szép napos áprilisi idő fogadott minket a JFK reptéren. Pontosan landoltunk, az ESTA rendszernek köszönhetően viszonylag gyorsan átjutottunk az Emigration Office ellenőrzésén, megkaptuk a csomagjainkat és már úton is voltunk egy hatalmas bőrüléses, eléggé kopott mikrobuszban Manhattan felé. Sofőrünk kicsit fura volt, szórakozottnak tűnt, de az út folyamán kiderült, hogy amúgy rendes figura. Szóval nem is indulhatott volna jobban a new yorki utazásunk.

Nincs is felemelőbb érzés, mint amikor a dugig tömött autópályán araszolva először kirajzolódnak a távolban a képekről már jól ismert felhőkarcolók. Kezdetben csak kékes szürkésen, illékony álomként tűnnek fel, majd egyre színesebbé, csillogóbbá és közelibbé válnak, egészen addig, amíg már ott állunk közvetlenül a lábuknál és manóként bámulunk fel a fölöttünk magasodó óriásokra.

Manóként járunk az óriások között.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

New York méltán híressé vált felhőkarcolói a XIX. század végén, XX. század elején jelentek meg az acélból készült vázrendszernek és a biztonságosabbá tett személyi felvonóknak köszönhetően. Chicagóval fej fej mellett haladva versenyeztek, hogy ki tud még magasabb épületeket felhúzni. Hosszú éveken keresztül New York birtokolta a világ legmagasabb tornyait. Habár mára ez már a múlté, és Ázsia több országa is átvette a vezetést, de azt hiszem így is felejthetetlen élményt nyújt Manhattan látványa a Brooklyn Bridge lábánál húzódó sétányról (Brooklyn Bridge Park). Emblematikus igazi képeslap kép, amit élőben az East River partján sétálva átélhetünk.

Ez a kilátás fogad minket az East River partján sétálva a Brooklyn Bridge Parkból.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

De térjünk vissza az érkezésünkhöz. Legyen szó bármilyen hosszú utazásról, sok órányi időeltolódásról, de valljuk be őszintén, nincs az az ember aki New Yorkba érkezve ne venné egyből nyakába a lábát, hogy azonnal magába szippantsa a new yorki feelinget. Igen, a new yorkit és nem az amerikait.

Mert hát New York az New York és nem Amerika.

New York az New York!
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
A modern és nyüzsgő városban is vannak pillanatok, amikor mintha megállt volna az idő.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Manhattan Club Hotel mindössze 2 utcával délebbre fekszik a Central Parktól, így a csomagjainkat ledobva már úton is voltunk a Broadway-n a Times Square felé. Sárga taxik hada, földből kinövő narancssárga csövek amikből gőz tör fel, Halal Food standok (Streetfood), színházak színesen villódzó fényreklámja, munkába tartó vagy munkából jövő, kosztümbe, öltönybe öltözött fehér sportcipős helyiek között araszol a turista.

Zsúfolt utcák, sárga taxik, színes reklámok és emberek.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Narancssárga gőzölgő csövek New York utcáin.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Honnan lehet tudni, hogy ki a turista New Yorkban? Erről minden alkalommal egy film jut eszembe. Nem tudom elfelejteni azt a mulatságos jelenetet, amikor Louis de Funés és kollégái megérkeznek “A csendőr New Yorkban” című filmben és álmélkodva masíroznak az utcán, miközben tekintetük felfelé irányul a magasba. Pontosan ezt érzi és teszi a mai napig minden messziről ide látogató.

Félúton a Times Square felé hirtelen fekete felhők váltották fel a szikrázó napot. Egész délután szeles volt az idő, de percek alatt lehűlt és olyan erős lett a szél, hogy nem lehetett megállni az utcán. Az éjjeli sötétséget heves eső követte. Berohantunk a legközelebbi Starbucks kávézóba, gondolván, kivárjuk a vihar végét egy nagy Caramel Macchiato és egy szelet citromos piskóta mellett. Már vagy 3 órája ültünk ott a Broadway egyik sarkán, pár percre a hotelünktől, de valahogy nem akart szűnni az ítéletidő. Végül rávettük magunkat, hogy elinduljunk vissza a szállás irányába, ahova csurom vizesen, átfázva érkeztünk meg. Mivel aznap már nem lehetett kimenni az utcára, bekapcsoltuk a tévét, hátha adnak valami jó kis filmet. Ekkor ért minket a nagy meglepetés. Az összes hírcsatorna ugyanazzal a hírrel volt elfoglalva. Az érkezésünk óta eltelt pár órában egy hurrikán érte el New Yorkot, minden repteret lezártak, megállt a közlekedés. A környező városokban, államokban volt ahol hóviharok dúltak. Nem akartuk elhinni amit látunk. New Yorkot ugyan csak a hurrikán széle érte el, de így is 3 napig érezhető volt a hatása, hideg és szeles volt az idő sok csapadékkal.

A hurrikán okozta viharos időjárás még hosszan érezhető volt. Napokon keresztül igen nehéz volt elhagyni a szállodánk épületét. Ez a kép a Manhattan Club Hotel bejáratából készült, a sarkon a híres koncertterem, a Carnegie Hall látható.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Merre induljunk New Yorkban? Séta a Central Park körül

Ha ennyire központi helyen van a szállásunk mint a Manhattan Club Hotel, akkor gyalogosan és metróval is gyorsan elérhetjük a főbb látnivalókat. Északnak indulva elhaladunk a híres Carnegie Hall vörös téglás épülete mellett. Ha szerencsénk van, láthatunk egy-egy zenészt hangszerével éppen belépni a művészbejárón, vagy elkaphatunk pár kiszűrődő hangfoszlányt a próbából. Innen már csak két sarok és megérkezünk a Central Park déli bejáratához, ahol díszesen felöltöztetett lovak elegáns kalapos gazdáikkal, biciklisek és futók keresztezik az utunkat. Belépve a tavaszi ébredező parkba az az érzésünk támadhat, mintha jártunk volna már itt, minden nap itt sétálnánk. Szerintem nincs is olyan New Yorkban játszódó film, amiben legalább egy jelenet ne lenne a Central Parkban forgatva. Láttuk már ősszel amikor arany sárgán lassan hullanak a levelek, télen behavazva amikor a film főhősei romantikusan bújnak össze a tó partján, nyáron az óriás szappanbuborékokban tükröződve és tavasszal amikor mókusok rohangálnak a fűben és rózsaszínbe borulnak a cseresznyefák. Ezernyi szín, ezernyi életkép vesz körbe minket ebben a zöld oázisban a modern üvegépületek árnyékában.

Üveg felhőkarcolók árnyékában lüktet New York zöld szíve, a Central Park.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Áprilisban rózsaszínbe borul minden.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Central Park tavasszal.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ha kipihentük magunkat valamelyik virágzó fa tövében egy hotdoggal a kezünkben, repüljünk tovább a képzelet szárnyán. Mi lenne ha filmszínészként sétálnánk végig a Fifth Avenue lombos fáival borított sétányán, miközben egyenruhás házvezetőnők sétáltatják a kutyákat az elegáns házsoron, minket pedig mosolyogva köszönt “Charlie”, a zöld, hosszú kabátba öltözött portás fiú, aki már nyitja is előttünk az ajtót? Ez csak a filmek által kitalált mesevilág lenne?

Nem. Ez mind a valóság, amit bárki láthat és oly ismerősnek találhat New Yorkban járva.

Kutyát sétáltató házvezetőnő a Fifth Avenue elegáns házai előtt.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ha nem elégszünk meg a Central Park keleti oldalán húzódó csodálatos és gazdag világgal, és szeretnénk még több szépséget, művészetet és designt látni, akkor olyan múzeumok sora várja a látogatókat, mint a Frick Collection (Fifth Ave. / 70th St.), mely művészeti gyűjteményt Henry Clay Frick nagyiparos hagyott maga után elegáns privát villájában, vagy a világhírű alkotásokkal büszkélkedhető több mint 300 teremből álló Metropolitan Museum of Art (Fifth Ave. / 82th St.). A modern építészet egyik jelentős alakja, Frank Lloyd Wright által tervezett Guggenheim Museum (Fifth Ave. / 88th St.) már építészetileg is egy műalkotás, és akkor még nem is beszéltünk a kiállítótérben található festményekről, szobrokról és installációkról. Ha inkább a design érdekel minket, akkor ajánlom a Cooper Hewitt National Design (Fifth Ave. / 91th St.) kiállításait, melyeket egy 1901-ben épült neoreneszánsz városi palotában találunk meg.

A Fifth Avenue palotái között Frank Lloyd Wright modern épülete töri meg az eleganciát. Guggenheim Museum, az egyik személyes kedvencem.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Míg én inkább a képzőművészetért rajongok, férjemet a természettudományok érdeklik, azon belül is az űrkutatás, állatok és a dinoszauruszok. A Central Park West-en dél felé, visszafelé sétálva találjuk meg a gyerekek és felnőttek körében is kedvelt American Museum of Natural History impozáns épületét. A mozit kedvelők itt is a fejükhöz fognak kapni, “hát persze, itt játszódik az Éjszaka a múzeumban című film”.

Már a díszes előcsarnokban egy Barosaurus fogad minket, amely a világ legmagasabb felállított dinoszaurusz csontváza. Innen kiállító termek, emeletek, régebbi és újonnan a múzeumhoz épített szárnyak nyílnak, melyek bevezetnek minket az őserdők vagy az óceánok világába, ahol még egy 29 m hosszú kék bálnát is megcsodálhatunk. Megismerhetjük hogyan éltek az indiánok és az eszkimók, visszarepülhetünk az időben, amikor még hatalmas testű állatok uralták a Földet, de megláthatjuk a jövőt is, az oly távolinak tűnő mégis oly közeli űrkutatást.

American Museum of Natural History
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
A kiállítások mindenkit rabul ejtenek. American Museum of Natural History
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Sétánkat tovább folytatva a Central Park nyugati oldalán olyan híres helyek mellett haladunk el, mint a Strawberry Fields emlékhely és a Dakota Building (West 72nd St.), ahol 1980-ban meggyilkolták John Lennont. Ez a kastélyszerű apartmanház volt az első magán épület az Upper West Side-on, mely a komfortot és a luxust vegyítette a modern nagyvárosi élettel. A megrendelő nem más volt, mint a világhírű Singer varrógépet feltaláló család örököse.

A Central Park körüli sétánk itt ér véget…
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Sétánk a Columbus Circle-nél ér véget, mely kör alakjával kicsit megbontja New York oly szabályos utcaszerkezetét. A tér közepén, egy oszlop tetején nyugodtan állva figyeli Kolumbusz Kristóf a körülötte cikázó sárga taxik hadát, miközben utcazenészek játszanak a Central Park bejáratában és aranyan csillan meg a Nap fényében az Egyesült Államok mostani elnökének a hotelja.

Régi és új, hétköznapi nyüzsgő élet és luxus lakásaikból figyelő milliárdosok találkoznak itt. Vajon mit gondol Kolumbusz az ő Amerikájáról?

A Columbus Circle kör alakja megbontja New York oly szabályos utcahálózatát.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Régi és új, hétköznapi nyüzsgő élet és luxus lakásaikból figyelő milliárdosok találkoznak itt. Vajon mit gondol Kolumbusz az ő Amerikájáról?
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Séta a Fifth Avenue-n, ebéd a Chelsea Market-ben, hajóval a Staten Island-re, emlékezés a magasból… Kíváncsi vagy a folytatásra? Kattints ide!

TOP 10 New York

1. Évek óta visszatérő vendégei vagyunk a Manhattan Club Hotelnek New Yorkban. Tökéletes helyen van, sok látnivaló gyalogosan is elérhető, de a metrómegálló is csak 1 sarokra van. Mi nem is tudnánk elképzelni jobbat. (www.manhattanclub.com)

2. A Manhattan Club Hotel épületétől csak 2 sarokra található New York hatalmas zöld szíve, a Central Park. Legyen tél vagy nyár, kihagyhatatlan akárcsak egy rövidke séta is a parkban. Vegyünk egy igazi amerikai hotdogot az egyik Streetfood árustól, üljünk le egy padra, vagy akár a fűbe, és lessük meg a fákról föl-le rohangáló mókusokat.

3. A Central Parktól nem messze található New York és az egész Amerikai Egyesült Államok legjelentősebb előadóművészeti központja, a Lincoln Center for the Performing Arts. Épületeiben kapott helyet a világhírű Metropolitan Opera, otthona a New Yorki Filharmonikusoknak és a New York City Ballet-nek, valamint itt működik a híres konzervatórium, a Juliard School. Akár nappal, akár este járunk erre, mindenképpen megér egy sétát. Ha jegyet szeretnénk váltani valamelyik előadásra, jó előre vegyük meg. Cím: Columbus Ave. / 64th St. (www.lincolncenter.org)

4. New York másik híres koncertterme, ami szintén a Central Park közelében található, a Carnegie Hall. Különleges akusztikájának köszönhetően egy igazi zenei templom, ahol minden műfaj képviselteti magát. A neoreneszánsz stílusban épített épületben maga Tschaikowsky vezényelte 1891-ben a nyitó koncertet. Jegyet itt is jó előre kell váltani. Cím: 154 West 57th St. / Seventh Ave. (www.carnegiehall.org)

5. Ennyi zenei élmény után biztosan megéheztünk, jól esne egy szelet süti és egy kávé. A Starbucks a helyiek kedvenc helye, nincs olyan napszak amikor ne térnének be egy “coffee to go-ra”. Tudom, a láncolat rengeteg üzlettel képviselteti magát Európában is, de ott New Yorkban ülve az egyik Starbucks ablakában, együtt az Apple laptopjaikon chattelő emberekkel valahogy mégis nagyon más érzés. Olyan new yorki és cool. Kérjünk egy szelet citromos piskótát, hozzá egy nagy pohár Caramel Macchiatot és csak élvezzük a környezetet.

6. Ha már ételek, akkor van valami nagyon érdekes New Yorkban. Legyen szó hamburgerről, pastramiról, pizzáról vagy a Keresztapa húsgolyós paradicsomos spagettijéről, egy biztos, éhen halni nem fogunk. Lépten nyomon tudunk enni, minden sarkon találunk egy Streetfood árust, kávézót, olcsóbb és drágább éttermeket. Viszont van valami, ami számomra újdonság volt amikor először jártam Amerikában, de azóta is kedvelt és gyors módja az étkezésünknek. Egy delikátesz ahol mindenféle élelmiszert meg üdítőt tudunk vásárolni, de… Az üzlet közepén több önkiszolgáló pultot találunk, ahol többféle meleg és hideg főtt étel, saláta, gyümölcs és édesség közül válogathatunk. Egy dobozba pakolhatjuk össze ami tetszik, majd lemérik és a súly alapján fizetünk. Általában pár asztal és szék is van ahová leülhetünk enni, de ha kedvünk tartja, magunkkal vihetjük a boxunkat és elfogyaszthatjuk az ebédünket a Central Parkban. Tipp, ezekben az üzletekben lehet kapni a filmekből ismert sajtos makarónit is.

7. A sok finomság után jót tesz egy séta. Irány a Brooklyn Bridge! Azt hiszem elmondható, nem csak átadásakor 1883-ban számított világcsodának a híd, hanem még ma is. Sétáljunk át Manhattan irányából Brooklynba és élvezzük a híd mérnöki szépségét, valamint a körülötte lévő felhőkarcolókat. Ha elfáradtunk megérkezve a túloldalra, közvetlenül a híd lábánál kiülhetünk egy forró teával az ott lévő kávézó teraszára. A naplemente közeledtével induljunk el dél felé az East River partján, hiszen innen, a Brooklyn Bridge Parkból nyílik a legszebb kilátás egész Manhattan felhőkarcolóira és természetesen a Brookly Bridge-re.

8. Az én egyik személyes “must have” programom a Guggenheim Museum. New York-ban több remek modern művészeti múzeumot is találunk. Mivel nem tudok betelni velük, így minden alkalommal egy másikat látogatok meg. A Central Park közvetlen szomszédságában található, dugóhúzónak is nevezett Guggenheim Museum nem csak első osztályú modern képzőművészeti gyűjteményének köszönheti hírnevét. Az amerikai építész, Frank Lloyd Wright által tervezett épület a mai napig kilóg különleges formabontó kinézetével a Fifth Avenue elegáns palotái közül. Cím: Fifth Ave. / 88th St. (www.guggenheim.org)

9. A Central Park nyugati oldalán áll az American Museum of Natural History. Ahogy már fentebb írtam, rendkívül izgalmas és nagy természettudományi és természettörténeti gyűjteménnyel rendelkezik a múzeum. Gyerekeket és felnőtteket is egyaránt rabul ejt. Olyan hatalmas az épület, hogy egy nap nem is elég az összes kiállításra. Cím: Central Park West / 79th St. (www.amnh.org)

10. Rengeteg dolog férne még bele a New York TOP 10-be, de utolsó pontként valami személyeset hagytam. New York a sneaker-ek mennyországa! Hazafelé sosem férek bele a bőröndbe, annyi új különleges design sportcipőt találok. A legegyszerűbb cipőboltokban is olyan Puma és Nike modellekre lelhetünk, amiket nem hoznak be Európába, ráadásul a legújabbak is fele annyiba kerülnek, mint nálunk. Szóval, ha ti is szerettek sneaker-t hordani és egyedi designe-ra vágytok, akkor New York a ti városotok.

Évek óta visszatérő vendégei vagyunk a Manhattan Club Hotelnek. Közvetlenül a sarkon áll a Carnegie Hall, balra két sarokra a Central Park. Lehetne ettől központibb?
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Kilátás a szobánkból. Manhattan Club Hotel
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
A Manhattan Club Hotel legfelső emeletén egész nap ingyenes forró tea, kávé és aprósütemény várja a pihenni vágyó vendégeket. A falon körbe folyamatosan hírek futnak a tévékben, miközben a hatalmas ablakokból fantasztikus kilátás nyílik New Yorkra.
Fotó: @korinnas_world
Manhattan Club Hotel, New York
Fotó: @korinnas_world
Igaz április közepe volt és már rózsaszínba borultak a cseresznyefák a Central Parkban, de a pár nappal korábbi hurrikán még mindig érződött, nagyon lehűlt a levegő. Ettől függetlenül a hotdog kihagyhatatlan volt.
Fotó: @korinnas_world
New York, Central Park, szaladgáló mókusok és hotdog. Kell ennél több?
Fotó: @korinnas_world
Mókus lesen a Central Parkban. Egy kis mogyoróval biztosan közelebb csalogathatjuk őket magunkhoz.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Utolsó napunkra rózsaszínba öltöztek a Central Park fái, megállíthatatlanul megérkezett a tavasz New Yorkba.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
A Central Parktól nem messze található New York és az egész Amerikai Egyesült Államok legjelentősebb előadóművészeti központja, a Lincoln Center for the Performing Arts.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fiatal balerina a Lincoln Centertől pár perc sétára a Columbus Circle-n. A művészet áthatja az egész várost.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Ha elfáradtunk a sétában és szeretnénk a helyiek társaságában pihenni, akkor térjünk be az egyik Starbucks-ba. Icetea és citromos piskóta a Trump Tower-ben.
Fotó: @korinnas_world
Irány a metró és a Brooklyn Bridge! Az új sapkámat és kesztyűmet út közben szereztük egy utcai árustól a Columbus Circle-n. Azt hiszem az összes ruha rajtam volt amit a bőröndömben találtam. Na de ki gondolt volna egy hurrikánra?
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Nyugodtan használjuk a metrót New Yorkban, gyors és egyszerű.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
New York egyik legrégebbi és legszebb felhőkarcolója az 1913-ban átadott Woolworth Building (241 méter) elkészültekor a világ legmagasabb épülete volt. A Brooklyn Bridge-hez megérkezve ez a látvány fogad minket a metróból kiszállva.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
New York egyik legrégebbi, és a sztárdesigner Frank Gehry által tervezett egyik legmodernebb felhőkarcoló jól megférnek egymás szomszédságában a Brooklyn Bridge lábánál.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
“We are America!” Haiti tűntetők a Brooklyn Bridge lábánál.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Séta New York ikonikussá vált hídján a Brooklyn Bridge-n.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
One World Trade Center, Frank Gehry hullámzó felhőkarcolója és a Brooklyn Bridge hálós szerkezete.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
A kötelező fotó. Manhattan felhőkarcolói és a Brooklyn Bridge pillérei.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Egy forró kávé ezzel a kilátással az East River partján? A Brooklyn Bridge lábánál üljünk le az ott lévő kávézó teraszára és élvezzük a látványt. Nem mindennapi!
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Instagram fotó?
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
East River és Brooklyn Bridge. A mérnöki építészet egyik csodája.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Sétáljunk végig a Brooklyn Bridge Parkban az East River mentén. A kilátásban sehonnan sem fogunk csalódni.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
New Yorkban már csak ilyen az élet. Kutyasétáltató Brooklynban.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Térjünk vissza a Fifth Avenue-ra, az elegáns városi paloták között valami különleges bújik meg.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
A Frank Lloyd Wright által épített Guggenheim Museum kívülről és belülről is egy élmény.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Indulhat a shopping túra?
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Vagy inkább együnk előtte valamit? A Keresztapa húsgolyós paradicsomos spagettije kihagyhatatlan.
Fotó: @korinnas_world
Szerintem látszik rajtam, hogy milyen boldog vagyok. Két pár új, különleges design Puma sneaker és egy egész zacskónyi táncruha. A Capezio cégnek hatalmas boltja van New Yorkban, tele táncosoknak való öltözékekkel. De erről bővebben a következő részben, amikor a Broadway-n járunk.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Tetszik a KORINNA'S WORLD? Iratkozz fel!