Séta a történelmi Sanghajban I. rész – Sanghaj óváros, Sanghaj zsidó történelmi öröksége, a Bund eredettörténete

Idén hamarabb köszöntött be a forróság és ezzel együtt a “szilvaeső” időszaka (梅雨 méiyǔ), vagyis az esős szezon Sanghajban. Európaiként nehéz elképzelni, milyen amikor a 30 fok fölötti hőmérséklethez 80-90% páratartalom és hirtelen érkező nagymennyiségű eső társul. Néha azt gondolom, lehet jobb lenne mezítláb és esernyő nélkül sétálni Sanghaj utcáin, így is, úgy is csuromvizesek leszünk az eső és az izzadság keverékétől. Tavaly ilyenkor érkeztünk a három hónapos lockdown-ból éppen csak ébredező Sanghajba. Izgalommal töltött el minket a tudat, hogy a világ egyik “legcoolabb” városába költözünk. Szerettük volna egyből belevetni magunkat a metropolisz életébe, hiszen olyan sok izgalmas dolog van itt amit már ismertünk a képekről, hogy arról ne is beszéljek ami új és ismeretlen. Habár hajtott minket a kíváncsíság, testünk mégis megadta magát. Ez volt az első nyarunk Kínában, így a németországi időjáráshoz szokott szervezetünk nehezen viselte el a hőséget. Sétáink elmaradtak, minden hétvégét a légkondíciónálóval jól lehűtött múzeumokban töltöttünk. Idén viszont eljött az ideje, hogy az egyéves sanghaji évfordulónkat történelmi sétákkal ünnepeljük, legyen akármilyen meleg is.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Sanghaj “óvárosa” (上海老城厢 Shànghǎi Lǎo Chéngxiāng)

Went egy szombati kora reggelen ismertük meg. Az eredetileg Hebei tartományból származó fiatalemberrel gyorsan egymásra találtunk. Wen három évig utazott és dolgozott Ausztráliában, az ott eltöltött idő örökre megváltoztatta az életét. A külföldön megismert sokszínű kultúrák és lenyűgöző tájak arra inspirálták, hogy Sanghajba visszatérve valami egészen újba kezdjen. Célul tűzte ki Kína mélyebb megértését a külföldiek körében, illetve akárcsak mi, a Korinna’s World Travel, Art & More… utazási blog, kulturális hidat szeretne építeni Kína és a világ között. Boldogan vetettük bele magunkat Sanghaj múltjába Wen kíséretében.

Ki gondolta volna, hogy a modern üveg felhőkarcolók tövében rálelünk a valamikori városfal nyomaira? Klasszikus értelemben véve, ahogy azt az európai városokból ismerjük, Sanghajnak nincsen óvárosa. Az ősi városfal töredékei mellett állva, Wen lelkes történeteit hallgatva hosszú időutazásra indultunk.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A mai Sanghaj méretét és látképét ismerve nehéz elképzelni, hogy valaha egy aprócska falu volt a már akkor virágzó Suzhoutól keletre lévő mocsaras területen. A Song-dinasztia (960-1279) idején 1074-ben kapott piacváros rangot, majd a Yuan-dinasztia (1271-1368) alatt 1292-ben megyei szintű közigazgatássá léptették elő. A gyapottermelés fellendülésének köszönhetően szépen fejlődő várost a Ming-dinasztia (1368-1644) időszakában egyre több japán kalóztámadás érte, így védekezésül 1553-ban egy 10 méter magas és 5 kilométer hosszú városfalat építettek Sanghaj köré. Ugyan a történelem eme darabkáját 1912-ben lebontották, pár követ és egy emléktáblát megtalálni az egyik belvárosi magas épület aljában. Sétánk a valamikori városfal mentén vezetett, ezt a területet lehetne óvárosnak hívni, habár ma már csak leginkább a történetek maradtak meg a gyorsan fejlődó óriás metropoliszban, az épületek és a történelmi emlékek kevésbé.

Városfal Luxiangyuan Road (露香园路 Lùxiāngyuán lù)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A fallal körbevett óváros átmérője körülbelül egy mérföld, kerülete pedig valamivel több mint 3 mérföld volt.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Siming Guild Hall vagy Ningbo Guild Hall (céhterem) a Ningboból Sanghajba érkező céh vagy társaságok találkozóhelye, egyben temető volt. A ma látható kapu nem az eredeti, egy másolat, mely nem csak a ningboiak céhtermének állít emléket, hanem a XIX. században itt történt két mészárlásnak is. Mind a két esetben helyiek lázadtak fel a városban lévő külföldi koncessziók imperialista terjeszkedése ellen, mely súlyos megtorlásban végződött.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Dajing taoista templom (上海古城墙和大境阁 Dàjìng Gé Pavillon) Sanghaj valamikori városfalának a megmaradt részét foglalja magába. Az 1912-ben lebontott fal utolsó emléke itt található.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Dajing taoista templom (上海古城墙和大境阁 Dàjìng Gé Pavillon)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Baiyun Guan Temple (白雲觀 Báiyún guān) vagy White Cloud Temple (Fehér felhő templom) taoista templom a régi városfalon belül.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Baiyun Guan Temple (白雲觀 Báiyún guān)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Baiyun Guan Temple (白雲觀 Báiyún guān)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Wanzhu általános iskola (万竹小学 Wàn zhú xiǎoxué): Ez az épület Wan Zhu Shanju, a Ming-dinasztia egykori tudósának lakhelye volt. A Qing-dinasztia utolsó évében, 1911-ben iskolát alapítottak a neoklasszicista épületben, mely a mai napig működik.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Wanzhu általános iskola (万竹小学 Wàn zhú xiǎoxué)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az 1842-es ópiumháború után külföldi koncessziók jöttek létre Sanghajban. A városfalon belüli óváros kínai ellenőrzés alatt maradt, míg az északi és nyugati külföldi területek gyorsan Sanghaj új városi területeivé fejlődtek. A koncessziókban kezdetben csak külföldiek telepedhettek le, az újonnan érkező kínai migránsok zsúfolt körülmények között éltek az óvárosban, mely gettóra emlékeztetett. A Taiping-lázadást (1853.) követő Sanghajba érkező menekültáradat már nem csak az óvárost lepte el, így felismerve a problémát, 1854-től kínaiak is beköltözhettek a külföldi koncessziókba. 

Az 1853-as Taiping-lázadás során az óvárost elfoglaló “Kis Kardok Társasága” székhelyét a sanghaji Konfuciusz templomban hozta létre, mely a konfliktus során sajnos elpusztult. Valaha igazi építészeti csodának számított a templomegyüttes pagodáival, kis hídjaival melyek apró patakokon íveltek át, klasszikus kertjével. Iskolapalotaként ismerték, az ókori Sanghaj legmagasabb oktatási intézménye volt. A ma látható Konfuciusz templomot az eredeti helyére építették 1855-ben.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Wen egy csupaszív ember, aki szívvel lélekkel mesélt nekünk. A Zhaofang Alley (肇方弄 Zhào fāng nòng) mentén, valamikor szebb időket is megért házsor mellett sétáltunk. Csodálatos ornamentika, díszes kapuk és ablakok, mind befalazva, szürkére lemázolva. A homlokzaton a dátumot büszkén hírdető 1931-es számsor egyes darabjai már lehullottak. Egy vastag vaslánccal lezárt kék fémkapu előtt álltunk meg, melyen frissen átfestett feliratok árulkodtak az óváros jelenjéről és a helyiek véleményéről. A súlyos lakat fölött egy aprócska résen bekukucskáltam és elszomorított a látvány.

Zhaofang Alley (肇方弄 Zhào fāng nòng)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Zhaofang Alley (肇方弄 Zhào fāng nòng)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Zhaofang Alley (肇方弄 Zhào fāng nòng)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

2006-ban a sanghaji önkormányzat elfogadta az óváros bizonyos részeinek történelmi kulturális védelmi tervét. Szemmel láthatóan ez egy nagyon kicsi területre korlátozódik. A valóságban a régi Sanghaj eltűnőben van. Hosszan sétáltunk az utcákon. Volt ahol nyüzsgő élet fogadott, hajcsavarós nénik integettek nekünk a fodrász szalonból, üvegcsébe zárt tücskök énekeltek az állatkereskedésből, ahonnan egy copfos kislány szaladt ki boldogan kezében új ciripelő barátjával. A néha labirintusszerű szűk utakon elhaladó riksákat és motorokat egy ismert arc, Mao Ce-tung figyelte békésen a régiségkereskedésből. Pár méterrel arrébb hirtelen elcsendesedett minden, csak a buldózerek hangját hozta magával néha a szél. Az óvárost itt már nem védi meg semmi a feledésbe merüléstől. Izgalmas felfedezésre váró utcasorok követnek utcasorokat, Sanghaj múltját idéző díszes homlokzatok sorakoznak kilométer hosszan. Akár idilli is lehetne… De… Van ahol csak falappal beszögelt, van ahol bebetonozott ajtók és ablakok fogadnak minket. Minden szürkére festve, ezzel jelölve a bontásra ítélt házakat.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Longmencun (龙门村 Lóngmén cūn)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Longmencun (龙门村 Lóngmén cūn), vagyis a “Sárkánykapu falu” Sanghaj azon kulturális emlékei közé tartozik, melyek mozdíthatatlanok, védettek. Amikor 1932-ben bejelentették, hogy a telket beépítik, a gazdagok felkapták, és építészeket hívtak, hogy tervezzenek nekik kerti villákat. A 4 méter széles sikátorokkal rendelkező negyedben 76 darab különböző külföldi stílusú házat találunk. Azóta egy kicsit megváltozott a környék, már nem a gazdagok lakóhelye, inkább ellenkezőleg. Mintha megállt volna az élet és a házak 1935. óta változatlan formában állnának ott. Legutóbbi sétánkon láttuk, a terület nagy részét felállványozták, talán elkezdődött valami, talán felújítják, korszerűsítik ezeket a történelmi értékeket.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mielőtt véget ért volna Wennel az aznapi időutazásunk, és magunk mögött hagyva a valamikori városfal által körbeölelt óvárost visszatértünk volna a felhőkarcolók világába, egy csodálatos villa előtt álltunk meg. A sok szürkére lefestett ház között igazi ékszerként próbált ragyogni az elhagyatott ház. A Ziyuan Garden néven ismert épület falai 1922. november 13. este egy jelentős személy érkezésének lehettek szemtanúi. Az itt élő híres festő és kalligráfus Wang Yiting (王一亭, születési neve Wang Zhen 王震, 1867-1938.) vacsorára látta vendégül a Sanghajban járó Albert Einsteint és feleségét. Ahogy Einstein története sem ért még véget itt Sanghajban, úgy a mi történelmi sétánk sem. Megtudtuk, 1923. január 2-án reggel Einstein részt vett a Sanghajban élő zsidók által tartott üdvözlő ceremónián, majd előadást tartott a relativitáselméletről a Shanghai Jewish Youth League (Sanghaji Zsidó Ifjúsági Egyesület) és más tudományos kutatótestület meghívására.

Ziyuan Garden
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ziyuan Garden
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Sanghaj zsidó történelmi öröksége

Alig egy héttel később kora reggel találkoztunk Wennel a Tilanqiao (提篮桥 Tílánqiáo) metróállomás kijáratánál. Hét ágra sütött a Nap a ragyogó kék égen, már 8 órakor izzasztó hőség nehezedett Sanghajra. Előző sétánk Albert Einstein itteni látogatásával ért véget, ahol valami érdekesre lettem figyelmes. Felmerült bennem a kérdés, hogyan alakulhatott ki egy jelentős zsidó közösség egy ilyen távoli és eltérő kultúrában? Wen elmesélte nekünk, különböző okok miatt, mint például kereskedelmi lehetőségek, jó gazdasági kilátások, illetve a vallási üldözés elől már a XIX. század közepén érkeztek zsidók Sanghajba. Akkoriban főleg bagdadi szefárd zsidók és kelet-európai askenázi zsidók. Viszont van egy korszak, mely kuriózumnak számít a történészek szemében, csak az elmúlt években keltette fel igazán a figyelmüket. Akárcsak én, ők is azt kérdezik, hogyan lehetséges, hogy a távoli Kínában kialakult Kelet-Ázsia legnagyobb zsidó közössége?

Fotó: @Miller

Az első körben érkezett bagdadi szefárd zsidók közül több család is a Sanghajban lévő angol koncesszió támogatását élvezte, hamar gazdag kereskedőkké váltak. A legnagyobb vagyonra a Sassoon család tett szert, akiknek a nevét ne felejtsük el, még elő fognak kerülni a történetünkben. Második körben érkeztek az oroszországi askenázi zsidók, akik ugyan menedékként tekintettek Sanghajra, de ők is viszonylag gyorsan jó egzisztenciát építettek ki új otthonukban. Az 1930-as évektől kezdve egyre több hajó futott be Sanghaj kikötőjébe Európából, fedélzetükön a leginkább Berlinből és Bécsből érkező kereskedőkkel, értelmiségiekkel és az ő családjaikkal. A Németországban fokozatosan erősödő antiszemita politika menekülésre kényszerítette a zsidókat. Ugyan a 30-as években nem sokat lehetett tudni Kínáról, ezeknek az embereknek mégsem maradt más választásuk. A nyugati világ bezárkózott a további menekültek fogadása elől, fura történelmi és politikai helyzete miatt Sanghaj volt az egyetlen hely, ahova vízum nélkül érkezhettek. Az 1842-es nankingi szerződés értelmében ugyanis Sanghaj nemzetközi város volt, amely a nyugati hatalmak igazgatása alatt állt. Később sem volt szükség semmilyen beutazási engedélyre, amikor 1937-ben Japán elfoglalta a várost.

A Tilanqiao metróállomástól széles utakon, csillogó felhőkarcolók tövében sétáltunk, miközben hallgattuk Wen elbeszéléseit. Szemem szüntelenül kereste a valamikori zsidó negyed nyomait a Hongkou kerületben. A régen “Little Vienna” (“kis Bécs”) néven ismert negyedben valaha “igazi” bécsi kávézók, éttermek álltak. A viszontagságok ellenére a Sanghajba érkező zsidók egy virágzó és jól működő közösséget építettek ki, ahol volt zsinagóga, iskola, színház, újság és rádió is. 

A “Zum weissen Röss’l”, vagyis a “Fehér lóhoz” kávézót Rudolf Mosberg és felesége nyitotta 1939-ben. Mosberg maga is zsidó menekült volt, aki Sanghajban keresett menedéket. Az európai stílusban épült étterem, bár és kávézó az otthon emlékét idézte fel, ahol a helyi zsidó közösség újra méltóságra, tisztességre és egy kis hazai romantikára lelt. A “Zum weissen Röss’l” gyorsan kedvelt napi találkozóhellyé vált.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma Hongkou kerületben a “Zum weissen Röss’l” kávézóval szemben.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ohel Moshe zsinagóga
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Szemben a “Zum weissen Röss’l” kávézóval egy különös épületre figyeltem fel. Az Ohel Moshe gyülekezetet 1907-ben orosz askenázi zsidók alapították. 1927-ben egy háromszintes épület átalakításával épült meg az Ohel Moshe zsinagóga, mely fontos szerepet töltött be a sanghaji zsidó menekültek életében. Az épület történelmi és kulturális jelentősséggel bír, ami a valaha itt élő virágzó és élénk közösség jelképe. A valamikori hat zsinagógából kettő maradt meg, az Ohel Moshe és az Ohel Rachel. 2007-ben Hongkou kerület vezetősége felújította a zsinagógát és megnyitotta múzeumként. Az Ohel Moshe zsinagógát és a körülötte lévő még fellelhető néhány “gettókori” lakóépületet Tilanqiao negyed történelmi részeként őrzik.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A múzeum falán magyar feliratra lettem figyelmes. Komor Pál 1898-ban még gyerekként érkezett szüleivel Sanghajba. 1917-től a holland főkonzulátuson lett nem hivatalos magyar konzul. Míg az 1937. előtt Európából érkező menekültek magukkal hozhatták értékeiket, később mindössze 10 márkával, szinte üres zsebbel szállhattak csak fel a hajóra. A Bundra befutó menekülteket különleges látvány fogadhatta, hiszen a Bund látképét ma is meghatározó reprezentatív és elegáns art deco stílusban épült épületek ebben az időben már ott sorakoztak. Az egyik legjelentősebb közülük, a mai Fairmont Peace Hotel (eredetileg Sassoon House vagy Cathay Hotel), melyet Sir Victor Sasson épített és a már említett Sassoon család tulajdonában volt. Az itt lévő egyik irodában működött az Európai Bevándorlók Szervezete Nemzetközi Bizottsága (International Committee for the Organization of European Refugees in China), amit leginkább csak “Komor – bizottságként” emlegettek. Komor Pál kapcsolatait felhasználva szállást, ennivalót és munkát szerzett a sokszor minden nélkül érkező zsidó menekülteknek. Saját aláírásával ellátott személyi igazolványokat állított ki, amit mind a kínai, mind a japán hatóságok elfogadtak.

Komor Pálról három nyelven, köztük magyarul, emlékeznek meg ezen a táblán a Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeumában.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nem a Komor-bizottság volt az egyetlen, több helyi és nemzetközi segélyszervezet is támogatta, segítette a Sanghajba érkező hontalan menekülteket. Ilyen volt például az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC). A Tilanqiao negyed történelmi részén sétálva, a zsidó emlékek után kutatva ráleltünk egy valaha gyönyörű épületre, ami ma üresen áll. Ez volt a JDC sanghaji fiókja, mely egykor létfontosságú humanitárius szerepet töltött be a történelem eme kritikus időszakában.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) valamikori háza ma modern felhőkarcolók árnyékában áll a Tilanqiao negyedben.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) valamikori háza.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) háza.
Fotó: @Miller

A Changyan Road (长阳路 Zhǎngyáng lù) 138-as szám alatt lévő épületegyüttest ma kínaiak lakják. Egy shushu (bácsi kínaiul) kézzel cipőt varr, miközben egy ayi (néni kínaiul) hozza kifelé a szemetet. Teljesen hétköznapi élet folyik a történelmi jelentőségű épület falai között. A házfalon emléktábla jelzi, ez a hely valaha egyike volt annak a hét sanghaji menedékháznak, melyeket a zsidó menekülteket segítő szervezetek béreltek a városba érkező menedéket keresők elszállásolására.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Changyan Road (长阳路 Zhǎngyáng lù) 138.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Changyan Road (长阳路 Zhǎngyáng lù) 138.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A múzeumtól alig egy sarokra, a Zhoushan Road (舟山路 Zhōushān lù) árnyat nyújtó fái alatt sétáltunk. Micsoda kontraszt, gondoltam. Felhőkarcolók nyúlnak az égig, európai stílusú házak emlékeztetnek az elmúlt korokra, alacsony szögletes szürke házak a gettó korszakból. A Zhongshan Road-on járva mintha a mini new yorki Brooklyn negyedbe csöppentünk volna. Keskeny barna és szürke téglaházak, melyek bejáratához lépcső vezet fel. Itt, az 59-es szám alatt talált otthonra Michael Blumenthal és családja, aki 1939-ben érkezett Sanghajba a nácik üldöztetése elöl. Később ő lett Jimmy Carter elnöksége idején az Egyesült Államok pénzügyminisztere.

Zhoushan Road (舟山路 Zhōushān lù)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Zhoushan Road (舟山路 Zhōushān lù)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Zhoushan Road (舟山路 Zhōushān lù)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Zhoushan Road (舟山路 Zhōushān lù) 59. – Michael Blumenthal és családjának valamikori háza.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az addig viszonylag jó körülmények megváltoztak, amikor 1941-ben Japán megtámadta az Egyesült Államokat és megszűntek Sanghajban az addigi nemzetközi koncessziók. 1942. nyarán megérkezett a kínai nagyvárosba a Gestapo tokiói képviselője Josef Albert Meisinger, más néven a “varsói mészáros”, hogy tárgyaljon a japánokkal a “végső megoldás” megvalósításáról. A japán városparancsnok azonban nem engedett. A történet szerint a parancsnok megkérdezte a zsidó vezetőket, hogy miért gyűlölik őket ennyire a németek. A rabbi azt mondta a tolmácsnak: “Mondd neki, hogy azért, mert keletiek vagyunk.”

Habár Meisinger nem járt sikerrel, nem sokkal később, 1943. februárjában mégis bejelentették a japánok a helyi gettó létrehozását Hongkou negyedben. A “zsidó” vagy “gettó” kifejezést egyáltalán nem használták, “hontalan személyeknek kijelölt területnek” nevezték azt a helyet, ahova minden 1937. után érkezett zsidó menekültnek be kellett költöznie. Ugyan fallal nem kerítették körbe, nem védte szögesdrót, elhagyni viszont csak engedéllyel lehetett. Az 1937. előtt, vagyis Sanghaj japán megszállása előtt érkezettekre nem vonatkoztak az új szabályozások, ők mentesültek a korlátozó intézkedések hatálya alól. A másfél négyzetkilométernyi területen tizenötezer hontalan élt együtt azzal a százezernyi kínaival, akik nem akarták elhagyni az otthonaikat. Még ebben a nehéz helyzetben is összetartottak, segítették egymást, ápolták kultúrájukat. Igyekeztek a gettón belül is megélni, kis vállalkozásokat hoztak létre, kávézót, kifőzdét nyitottak, kétkezi munkát végeztek. A sanghaji gettót 1945. szeptember 3-án Csang-Kaj-sek seregei szabadították fel, miután a japánok megadták magukat.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nem csak fizikálisan, érzelmileg is nagy utat jártunk be. Wennek köszönhetően az európai zsidóság történetének egy olyan oldalát ismertük meg, amiről eddig nem hallottunk. Sohasem kerestem volna magamtól ezt a történelmi témát hazánktól keletre, pont Kínában, pont Sanghajban. Hogy mit tudtam az 1900-as évek eleji Sanghajról amikor megérkeztünk ide? Fotókról ismertem a Bundon sorakozó art deco épületek fenséges látványát, azt a látképet, amit először pillantottak meg a hajóról leszálló zsidó menekültek is.

Az 1917-ben alapított Studley Park (Huoshan Park) közösségi térként, a társasági élet fontos helyszíneként szolgált a sanghaji zsidó közösség számára. Hongkou kerület vezetősége emléktáblával emlékezik meg a második világháború alatt itt élő több mint húszezer zsidó menekültről.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Studley Park (Huoshan Park)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Bund eredettörténete

Az első évfordulós történelmi sanghaji sétáinkat szerettük volna kerek módon zárni. A valamikori városfallal körbeölelt óvárosból indultunk, majd egy a XX. század eleji a világban kevésbé ismert történetnek lehettünk szemtanúi a Tilanqiao negyedben. A XX. század elején azonban volt egy másik oldala is a városnak, egy fényűző és gazdag oldala, mely pompás épületekkel ajándékozta meg a poros halászfaluból Kína vezető kikötővárosává fejlődő Sanghajt. A Bund, vagy ahogy a helyiek hívják 外滩 (Wàitān), ma talán a legismertebb látképe a metropolisznak. Mintha egy kiállításon sétálnánk, amikor a Huangpu folyó nyugati oldalán felsorakozó 52 darab építészeti remekmű között járunk.

Napnyugta előtt találkoztunk újra Wennel, hogy meismerjük a Bund eredettörténetét. Ahogy azt már az óvárosi sétánk során említettem, az 1842-es ópiumháború után külföldiek által lakott és vezetett városrészek jöttek létre Sanghajban. A Bund területe akkoriban egy egyszerű sáros kikötő volt, mely később a városmodernizáció kiindulópontjának a helyszíne lett. 1845-ben a brit konzul kizárólagos brit területté nyílvánította a Bund teljes hosszát, majd a három nyugati ország (Nagy-Britannia, Franciaország, Egyesült Államok) tagjaiból 1854-ben megalakult a terület rendezéséért felelős Shanghai Municipal Council (SMC). A XIX. század végétől a XX. század elejéig kiépült egy virágzó és gazdag terület, a város politikai, kulturális és kereskedelmi átalakulásának a bölcsőjévé vált. Külföldi cégek, bankok, konzulátusok, luxus lakások, templomok épültek. Az építészeti stílusok között találunk román, gótikus, reneszánsz, barokk, neoklasszicista és a Sanghajra oly jellemző art deco stílust is.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Esti sétánkat nem a szokásos turista útvonalon keresztül tettük meg, inkább a folyóparton elterülő híres asszonyság szoknyája mögé tekintettünk, és a hátsó szűkebb utcákon sétálva megnéztük a gyönyörűen rendbetett trendi, “új” Rockbund részt. A sikátorból a motorosokat és bicikliseket kerülgetve léptünk ki a Beijing East Road-ra (北京东路 Běijīng dōng lù), ahol a velünk szemben lévő sarki telket egy jelentős megjelenésű, lekerekített neoklasszicista épület foglalja el. A Kínai Nemzeti Ipari Bankot (National Industrial Bank of China, NIBC, 中国实业银行 Zhōngguó shíyè yínháng) Tienjin városában alapították a XX. század elején. 1932-ben helyezték át a székhelyüket Sanghajba, ebbe az Atkinson & Dallas által 1929-ben épített épületbe, ami a bank szimbólumává vált. Még az általuk kiadott pénzen is megjelent.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Kínai Nemzeti Ipari Bank (National Industrial Bank of China, NIBC, 中国实业银行 Zhōngguó shíyè yínháng)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Kínai Nemzeti Ipari Bank (National Industrial Bank of China, NIBC, 中国实业银行 Zhōngguó shíyè yínháng)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Royal Asiatic Society (RAS, Királyi Ázsiai Társaság) épülete, ma Rockbund Art Museum.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Royal Asiatic Society (RAS, Királyi Ázsiai Társaság) egy még Londonban 1823-ban alapított társaság volt, Ázsiával kapcsolatos tudományokkal, irodalommal és művészetekkel foglalkozott. 1857-ben jött létre Hongkongban a kínai fiókja, melynek egy évvel később a Shanghai Literary and Scientific Society (Sanghaji Irodalmi és Tudományos Társaság) lett a leányvállalata. A társaság hosszú ideig más épületekben működött, mígnem a brit főkonzul bérbe adta ezt a területet a Bund mögött. Eredetileg egy kétemeletes ház állt itt, amiben könyvtár, olvasóterem, előadóterem és egy múzeum is helyet kapott. A ma itt látható varázslatos art deco stílusban épült épületet a Palmer & Turner Architects and Surveyors építészeti iroda tervezte. Az 1932-ben elkészült magasház kulturális hidat képez a nyugat és a kelet között. Az art deco jellegzetes motívumai mellett klasszikus kínai motívumok is megjelennek a homlokzaton és a beltérben is.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Rockbund Art Museum
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Huqiu Road (虎丘路 Hǔ qiū lù) végéhez közeledve egyre hangosabban vert a szívem. Már messziről látni lehetett a jellegzetes sötétbarna téglával borított égig törő ikerépületeket. Vasbeton szerkezet, függőleges vonalak, expresszionista és art deco stílusjegyek. Sanghaj talán leghíresebb magyarja, Hudec László ennél az épületnél hagyta el először azokat a klasszikus stílusokat, melyek korai sanghaji munkáit jellemezték. Az 1932-ben elkészült Christian Literature Society Building (Keresztény Irodalmi Társaság épülete) és ikertestvére a China Baptist Publication Building (Kínai Baptista Kiadóépület) előzményei voltak az olyan későbbi munkáinak, mint például a Grand Theatre és a Park Hotel, melyek közel fél évszázadon át uralták a város látképét. Az 1925-ben alapított saját cégét is ide, a Baptista épületbe költöztette, ahol egészen 1947-ig működött, amíg Hudec el nem hagyta Kínát. Azt hiszem érthető, hogy ezeket a remekműveket látva megdobban a magyar szív a világ másik felén.

Christian Literature Society Building (Keresztény Irodalmi Társaság épülete) és China Baptist Publication Building (Kínai Baptista Kiadóépület) a Huqiu Road felől.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Christian Literature Society Building (Keresztény Irodalmi Társaság épülete) és China Baptist Publication Building (Kínai Baptista Kiadóépület) a Huqiu Road felől.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Christian Literature Society Building (Keresztény Irodalmi Társaság épülete) és China Baptist Publication Building (Kínai Baptista Kiadóépület)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Christian Literature Society Building (Keresztény Irodalmi Társaság épülete) és China Baptist Publication Building (Kínai Baptista Kiadóépület) a Yuanmingyuan Road felől.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Christian Literature Society Building (Keresztény Irodalmi Társaság épülete) és China Baptist Publication Building (Kínai Baptista Kiadóépület)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Christian Literature Society Building (Keresztény Irodalmi Társaság épülete) és China Baptist Publication Building (Kínai Baptista Kiadóépület) a Yuanmingyuan Road felől.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az 1928-ban C.H. Gonda által tervezett Capitol Theatre vasbeton szerkezete az elegáns art deco stílust testesíti meg. A valamikori 900 férőhelyes színház ugyan monumentális, mégis kecses és kifinomult.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Capitol Theatre
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az 1905-ben épült Rowing Club (Evezősklub) eredetileg három részből, klub, egy fedett medence és a csónakház állt. A Bund fénykorában Sanghajban élő brit társaság nem csak a sport kedvéért szeretett ide járni, a többi sanghaji klubhoz hasonlóan ez az evezősklub is a társasági események kedvelt színhelye volt.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Lassan nyugovóra tért a Nap a Bund mögött és szépen sorban felgyulladtak Sanghaj színes fényei. A Rockbundon sétálva figyeltem, ahogy megváltozik a téglahomlokzatok színe a narancsos lámpáktól. Luxus hotelek és az előttük parkoló luxus autók mellett elhaladva megcsodáltam a legnagyobb luxus márkák kirakatait. Tradícionális ruhába öltözött fiatalember játszott klasszikus kínai furulyán, az édes hangok könnyed pillangóként szálltak a lágy esti szélben. Történelmi sétánkat a Bund egyik legidősebb épületénél fejeztük be. Wen egy csodálatos, kicsit elzárt parkon keresztül vezetett minket. Mintha kiszakadtunk volna egy kis időre Sanghaj nyüzsgő életéből. A valamikori Brit Konzulátus (Former British Consulate) több épületből áll, melyek 1871-től épültek az angol reneszánsz stílusában. Nem csak a főkonzulátus és a konzuli rezidencia kapott helyet itt, a brit legfelsőbb bíróság otthonaként is szolgált ez a terület.

Rockbund
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Rockbund
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Rockbund
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Rockbund
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Rockbund
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Rockbund
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Valamikori Brit Konzulátus (Former British Consulate)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Valamikori Brit Konzulátus (Former British Consulate)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Valamikori Brit Konzulátus (Former British Consulate)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A parkból kilépve az új Sanghaj ikonikus látképe fogadott minket szemben a Huangpu folyó túlpartján. Múlt, jelen és jövő, melyek most még jól megférnek egymás mellett. De ki tudja meddig. A régi városfalon belüli óváros lassan teljesen eltűnik, miközben egy kicsivel távolabb Hongkou kerületének vezetősége a Sanghajba menekült zsidók emlékének megőrzésén fáradozik. Ezzel szemben a Bund és környéke újra fénykorát éli, a gazdagság, luxus és csillogás szele lengi be. Az európai történelem ismeretének fényében Sanghaj egy viszonylag fiatal város egy nagyon különleges, egyedülálló történettel, ami itt még nem ér véget. Éppen hogy csak elkezdődött…

Múlt, jelen és jövő…
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Bund klasszikus látképének a Huangpu folyó felöli épületeivel és még sok érdekességgel fogunk foglalkozni a “Séta a történelmi Sanghajban” sorozat további részeiben.