-
Hetedhét országon túl… – Happy 7th Birthday Korinna’s World!
Hetedhét országon túl, ahol a mesehős hétmérföldes csizmában jut el a hetedik határba. Pont ahogy a mesék kezdődnek, úgy indult a Korinna’s World története is hét évvel ezelőtt ezen a napon, július 14-én. Egész életemben valami ősi és mély…
-
Luxus resort, vagy szellemváros? – Qidong, a “sanghaji kis Sanya”
Egész életemben a tenger mellett szerettem volna lakni. Amikor Sanghajba költöztünk, olyan közelinek éreztem magamhoz a tengert, mint még soha. A Huangpu folyó partján sétálva néha megcsapja az orromat a széllel érkező tenger…
-
Csillogás és modernitás – Vagyis a Shanghai Qipao története
Álmaimban szívesen időzök az 1920-as évek Sanghajában. Épülnek a Bund híres épületei a folyóval együtt kanyargó poros út mentén. A XIX. század végétől a XX. század elejéig kiépül egy virágzó és gazdag terület,…
-
Boldog Karácsonyt! – Bye bye 2025, Hello “otthon”!
Tervek és álmok, melyek mindig egy új év kezdetét kísérik. De hogy milyen lesz valójában, azt csak a Mindenható tudja. Négy évvel ezelőtt, 2021. december 10-én szálltunk fel arra a Kína irányába tartó…
-
A Buddha vigyázó tekintete – Év végi séta a Donglu-hegyi Guanyin templomban
November a hosszú sanghaji sétákról, az új helyek felfedezéséről és egy kicsit a magamba mélyedésről szólt. Az egész évet a tánc, az emlékezetes fellépések és a lányokkal való csodálatos utazások töltötték ki. Az…
-
Monsters by Monsters: Now and Then – 10. születésnapját ünnepli Labubu Sanghajban
Hogy pontosan mikor ejtették rabul a szívemet ezek a kicsit fura kinézetű szörnyecskék, azt nehéz megmondani. Észrevétlenül lopóztak be az életembe és azóta mindig mindenhol ott vannak velem. Kasing Lung, a hongkongi származású…
-
Egy holdbéli látogató – Őszközép Ünnep Qibao ősi vízi városában
Történetek és mesék által átszőtt világban jártam. Álmok között ringtam, miközben kinéztem a csöndes teaház ablakán a békésen morajló folyóra. Forró pára szállt fel az óriás vízililiomok közül. Talán csak a képzelet csalfa…
-
A táncoló zöld borostyánlevelek világa – Gouqi-sziget és az elhagyatott halászfalu Houtouwan
Tengerből születtem, melynek hullámai tajtékzó vad táltosként emelkedtek a magasba, hogy a déli széllel versenyre kelve engem is magukkal repítsenek az 1000 sziget világába. Könnyű szárnyakat kaptam, melyek egészen a csillagokig vittek, hogy…
-
Álmok… – Happy 6th Birthday Korinna’s World!
Álmok… Sosem álmodtam volna arról, hogy egyszer Kínában fogunk lakni. De amikor Sanghajba költöztünk, újra álmodtam… Álmomban az 1900-as évek eleji Sanghajban jártam, ahol a nyugatról érkező építészeknek köszönhetően lassan elszaporodtak azok a…
-
Égszínkék ég, narancsfák és flamenco – XXIX. Festival de Jerez, Spanyolország
Fentről a zsúfolt váróteremből figyeltem, amint a peronra lassan behúz a kecses hosszú fehér sárkányra emlékeztető vonat. Akárcsak a reptéren, itt is uniformisba öltözött alkalmazottak jelentek meg a kapuban és hangos kiabálásba kezdtek.…