
Kína stílussal – Egy nap Suzhouban
Nem is volt olyan régen, amikor Pekingben a Nyári palotában járva szinte szerelembe estem a mesébe illő palota- és kertkomplexum egyik részével. “Szűken kanyargó csatorna partján fából épült házak sorakoztak egymás mellett, lótuszvirágok között csónakok úsztak a vízen. Kicsit mintha a “kínai Velencében” jártunk volna. Alig vártam, hogy lerohanhassak a lépcsőn, és közelebbről is megnézhessem ezt a különleges helyet, melyet hirtelen nem tudtam hova tenni. Annyira más volt. Miután 1762-ben Qianlong császár visszatért Jiangnan régióban tett látogatásáról, elrendelte a suzhoui Shantang utcára hasonlító bevásárlóutca megépítését.” Amikor ezeket a sorokat írtam még nem sejtettem, hogy egyszer a valódi Suzhou kertjeiben és óvárosi utcáin fogok majd sétálni. A Time Out Shanghai valóra váltotta az álmot, így a Korinna’s World Travel, Art & More… utazási blog képviselte Magyarországot a 4. Jiangnan Kulturális, Művészeti és Nemzetközi Turisztikai Fesztivál (4th Jiangnan Culture and Art & International Tourism) keretén belül megrendezett egy napos Suzhou szépségeit bemutató kiránduláson.

A Kelet Velencéjének is nevezett, Sanghajtól gyorsvonattal mindössze fél órára lévő Suzhou (苏州市) több mint 2500 éves múltra tekint vissza. A rizskereskedelem központjaként Helü néven alapították Wu királyságában i.e. 514-ben, majd a VII. század elejére elkészült Canal Grande (Nagy-csatorna) hozta meg számára az igazi fellendülést. A Song (960-1279) és a Yuan (1206-1368) dinasztiák idején már a virágzó Suzhou városát találjuk itt, melyről Marco Polo is lelkesen számol be. Egy hely, ahol a pompa eleganciával találkozik, a szűk csatornák fölött díszes kőhidak ívelnek át, színes selymek készülnek, kereskedők, mesteremberek, filozófusok és művészek lakják.
Suzhou gyorsan fejlődött, jelentősége egyre nőtt. Selyemutak épültek ki Japánig, Perzsiáig, Görögországig és Rómáig. A kereskedelmi tőke forrásává, pénzügyi központtá vált, mely vonzotta a gazdag földbirtokos családokat. A gazdagságnak és a jólétnek köszönhető, hogy Suzhou fénykorában, a Ming (1368-1644) és a Csing (1644-1912) dinasztiák idején, több mint 200 klasszikus kínai kerttel büszkélkedett, melyek közül 50 ma is a várost ékesíti. 1981-ben az Állami Tanács felvette Suzhout a négy történelmi és kulturális örökségvédelm alatt álló város közé. A Canal Grande és kilenc kert pedig felkerült az UNESCO Világörökség listájára.



A Time Out Shanghai által szervezett utunk első állomása a Tigris-domb (Hǔqiū, 虎丘) volt. A legenda szerint i.e. 500 körül ide temették összes kincsével He Lu királyt, Vu állam uralkodóját, aki a Yue állam elleni harcban vesztette életét. A temetés után három nappal egy fehér tigris jelent meg a sírnál és leült, mintha oltalmazni akarná azt. Innen ered a név, Tigris-domb.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

He Lu király szerette a kardokat, különleges gyűjteménye volt. A legenda szerint itt, a Kardmedence (Jianchi, 剑池) alá temették el őket.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography


A történelmi Tigris-dombot igazi kontrasztprogram követte. A suzhoui származású kínai-amerikai sztárépítész, Ieoh Ming Pei (贝聿铭) által megálmodott Suzhou Múzeum (Sūzhōu Bówùguǎn, 苏州博物馆) a tradicionális kínai kertek mellett a város másik büszkesége, mely a világ leglátogatottabb múzeumai közé tartozik. A 2006-ban megnyílt múzeum Zhong Wang Fu hagyományos kínai rezidenciája és az UNESCO Világörökség részeként szereplő “Az alázatos adminisztrátor kertje” (Zhuōzhèng yuán, 拙政园) mellett, Suzhou történelmi negyedében található. A feltűnő modern épület klasszikus kínai építészeti elemeket használ, de átformálja azokat, átgyúrja egy jövőbe mutató, letisztult formává. Átlátható tiszta terek, izgalmas geometriai formák, melyek között hagyományos bambuszkertek, tavak és sziklák bukkannak fel. Hagyomány, tradíció és futurisztikus jövő jelenik meg egyszerre, miközben a kiállítótereket Suzhou történelmét bemutató ősi tárgyak töltik meg.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Mivel Suzhout sokan a “kertek városának” is hívják, így nem is lehetett volna tökéletesebben zárni a napot mielőtt megkóstoltuk volna a helyi konyha remekeit, mint egy hagyományos parkban. Az Oroszlánliget (Shī Zǐ Lín Yuán, 狮子林园) egyike Suzhou négy leghíresebb tradicionális kertjének, egyben az UNESCO Világörökség része. Az 1342-ben épült parkot Tianru szerzetes zen buddhista tanítványai építették mesterük, Zhongfeng szerzetes emlékére. Mivel Tianru a Tianmu hegyen lévő Oroszlán sziklán kutatta a buddhista szútrákat Zhongfeng vezetésével, illetve a kertben lévő groteszk sziklák oroszlánokra emlékeztetnek, így Oroszlánligetnek nevezték el. A történelem során jó és rossz idők köszöntöttek a kertre, többször változott a neve, de úgy tűnik mégis túlélt mindent és kijátszotta az idő vasfogát. Gazdagon díszitett pavilonok mesélik el egyesével saját történetüket. Ritka festmények és sztélék kísérik utunkat a bambuszok árnyékában. Valamikor festőket, tudósokat, nagy gondolkodókat ihletett meg eme varázslatos kert, mely magán hordja a tradicionális kínai kertépítészet minden egyes jelegzetes vonását. A labirintusszerű sziklakert kövei mintha mozgásban lévő oroszlánokká válnának, akik harcolnak, üvöltenek, játszanak, vagy éppen alszanak.


Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Lassan nyugovóra tért a Nap, miközben mi hanfuba öltözött lányok között a híres Shantang utcán sétáltunk az étterem felé. Voltak akik csónakot bérelve lassan csordogáltak lefelé az íves kőhidakkal díszített csatornán, voltak akik a suzhoui habos tejesteával fotózkodtak. Az elegáns boltok kirakataiban felgyulladtak a fények, legyezők libbentek, mi pedig leültünk a nagy kerek asztalhoz, hogy megkóstoljuk a legkíválóbb fogásokat.



Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography




Suzhou rengeteg csodát rejt. A Time Out Shanghai által szervezett egy napos utazásunk pontosan olyan volt ahogy a turisztikai szlogen is mondja, “Suzhou, Kína stílussal” (Suzhou, China with Style).
Videó: @korinnas_world
Köszönjük a lehetőséget Suzhou városának és a Time Out Shanghainak!



