Végre megérkeztünk… Nagy vietnámi körút II. rész, Közép-Vietnám

Nagy napra ébredtünk. Vietnám minden lakója, kicsi és nagy, férfi és nő egyaránt izgatottan várta az estét. Az estét amikor minden eldől, az estét amikor “élet-halálra” megy a tét. Ez volt az a bizonyos nap, amikor Vietnám focicsapata Indonézia ellen játszott az Ázsia Kupáért, mi pedig Hanoiból repültünk tovább Közép-Vietnámba, Hue-ba. A reptérre érve minden létező televízió be volt már kapcsolva. Az amúgy nyüzsgő reptér most csöndes volt, csak a meccs morajlását lehetett hallani. Az utazóközönség, az éttermi alkalmazottak, a kis üzletekben lévő fiatal eladó hölgyek, de még a check-in és boarding személyzet is mozdulatlanul ült a képernyők előtt és feszülten figyeltek. Nem először szállt harcba Vietnám az arany kupáért, sőt többször már meg is nyerték, mégis kézzel fogható volt a levegőben vibráló feszültség. Mintha megállt volna az élet Hanoi repterén. Talán tényleg így volt, mivel hirtelen felvillant a gépünk kiírása mellett egy új, későbbi időpont. Ezt követte egy újabb, majd még egy újabb indulási idő.

“GÓÓÓL!!!” Vietnám belőtte az első gólt. Egyszerre kiáltott fel örömében a teljes reptér.

Végre kiírták a beszállást a Hue-ba induló gépre, de továbbra se történt semmi, se pilóták, se boarding személyzet. Újra mély csendbe burkolózott a teljes indulási csarnok. Pár perc elteltével egy elegáns, klasszikus vietnámi ruhába öltözött hölgy érkezett meg és úgy tűnt, talán most történik valami. Továbbra is semmi. Közben csoportos hangos felszisszenés, némi elégedetlenség, majd megkönnyebbült üdvrivalgás. Indonézia majdnem betalált, de szerencsére mégsem.

Mivel már többszörösen eltelt a kiírt boarding time, így megkérdeztük mikor szállhatunk be a gépbe. Az első válasz “nem tudom” volt, majd kicsivel később “10 perc múlva”.  Akkor már azon nevettünk, lehet hogy a pilóták megvárják a focimeccs végét, vagy legalább is a félidőt és akkor végre felszállhatunk. Nem volt mit tenni, néztük mi is tovább a játékot és együtt drukkoltunk a helyiekkel. A 10 percből 15 lett, majd 20… Megkérdeztük a kapuban ülő hölgyet még egyszer.

“Oh, már ennyi az idő? Észre sem vettem. Akkor itt az ideje a beszállásnak.”

Egymás után szépen sorban, bőröndjüket maguk után húzva megjelentek a pilóták és a stewardesek is. Hirtelen több reptéri alkalmazott termett ott, gyorsan felállították a kordonokat, majd megkezdődött a beszálló kártyák ellenőrzése.

Feje tetejére áll a császárváros, Hue

Későre járt már amikor landoltunk a valamikori császárváros, Hue apró repterén. A Vietnam Airlines Boeing Dreamliner gépe egyedüli óriásként állt a kifutón, szinte kihalt volt minden. Nem tartott sokáig mire kiderült hova lett mindenki. Amint bekapcsoltuk a mobiltelefonunkat, Baotól már várt ránk egy WhatsApp üzenet.

“VIETNÁM – INDONÉZIA 3 – 0! NYERTÜNK!”

Alig indultunk el a város felé, dudáló robogók hada, boldogan kiabáló, éneklő, zászlót (és a saját gyereküket) lengető helyiek vettek körbe minket. Ugrándoztak, táncoltak, hangosan szólt a zene, miközben fémedények fedeleit ütögették egymáshoz ritmusra. Igazi karneváli hangulat fogadott bennünket. Együtt örültünk velük és ünnepeltük a vietnámi focicsapat győzelmét.

Magával ragadott minket is a jó hangulat, így fáradság ide vagy oda, éjszakába nyúlóan ültünk az egyik étterem elé kirakott alacsony műanyag “gyerekszékeken” és élveztük a frissen facsart édes gyümölcslevünket, a vietnámi sült tavaszi tekercseinkkel (Springrolls Hue Style). Körülöttünk csak helyi fiatalok voltak, akik mosolyogva fogadtak be minket, együtt ünnepeltünk mindannyian. A mi magasságunkkal ott ülve végre a képekről jól ismert parányi székeken az utcán, mellettünk a győzelmi mámorban úszó lányokkal és fiúkkal, maga volt a boldogság.

Akkor és ott tudtuk, végre megérkeztünk. Ez az igazi Vietnám!

Útra kelünk a sárkányok hátán – Parfüm folyó és a Thien Mu pagoda

Egy rövid éjszaka után elfogyasztottuk a reggeli Pho levesünket némi friss gyümölcs társaságában és élveztük az ébredező város látványát a Thanh Lich Hotel teraszáról. Jól esett kint ülni és magunkba szívni a felkelő nap meleg sugarait. A hajnalig tartó ünneplésnek nyoma sem volt Hue utcáin, még csönd ölelt körbe minket. Mire a nap feljött, mi már a szürkés-barnás színű, széles Parfüm folyó (Huong Giang) partján sorakozó, színes sárkányos kishajókba igyekeztünk beszállni. Magával ragadott a látvány, ahogy 20-30, sárga-piros-kék-zöld mintás sárkányfej sorakozott egymás mellett, miközben kínai turisták vietnámi bambuszkalapokban fotózkodtak előttük. Képeskönyvbe illő jelenet volt.

Bedurrantották a motort és némi benzingőzbe burkolózva megindultunk a nyugodt, de hatalmas folyón. Hangosan robogtunk végig a még csöndes vidéken. Korán volt, a turisták nagy része valószínűleg még a hotelokban a reggeli kávé mellett ült. A meredek parton vízibivalyok merészkedtek le a folyóhoz hogy szomjukat oltsák. Eszembe jutott amit Bao mesélt.

“Feleség, ház, bivaly. A három legfontosabb dolog az életben. Ebben a sorrendben.”

Sajnos nem tartott sokáig a reggeli hajókázás, hamarosan kikötöttünk a parton. Fejünk fölött már ott magasodott az égbe nyúló hét emeletes Phuoc Duyen torony, amelynek minden egyes szintje Buddha egy megtestesülését szimbolizálja. A tetején lévő kis medencében összegyűlt esővíz maga a Boldogság Kútja. A kapun átkelve egyre feljebb haladtunk a lépcsőkön, magunk mögött hagyva a zajos kinti világot. Átjárt minket a nyugalom és a béke amikor beléptünk és megismertük a régmúlt ezen egyik varázslatos szeletét. Hue legrégebbi pagodája, a Thien Mu pagoda mindenkit magával ragad.

Egy éjszaka Nguyen Hoang fejedelem előtt egy idős asszony jelent meg, aki azt mondta, gyújtson fáklyát és sétáljon végig a folyó partján keleti irányba. Ahol kialszik a tűz, ott építse fel a saját városát. Hoang az istenek küldöttjének tartotta az asszonyt, így az ő tiszteletére építtette a Thien Mu pagodát, más néven a Mennyei Királynő pagodáját.

Csak sétáljunk körbe és élvezzük a mesebeli kertet a különlegesen kacskaringós fákkal, a rajtuk termő gyümölcsökkel és virágokkal, a kis tóval, aminek a partján “Bambi legelészik” és csodáljuk meg a Parfüm folyóra, a körülötte magasló dombokra nyíló kilátást.

Lehet, kicsit furcsán hat ebben az idilli nyugodt környezetben az egyik oldal épületben parkoló kék Austin gépkocsi. De ez is a történelem egy darabkája, ami szorosan kapcsolódik a buddhizmus történetéhez.

Thich Quang Duc szerzetes ezzel az autóval utazott Saigonba 1963. júniusában, hogy ott felgyújtsa magát, protestálva a buddhisták üldözése ellen.

Egy szomorú emlék, ami itt talált örök nyugalomra a békés pagoda kertjében.

Egy város a városban – A Tiltott Bíborváros

Pár perc buszozás után egy zsúfolt parkolóban próbáltunk a “one dollar” kalapárusokon keresztül törni és eljutni a Citadellához. Már messziről jól kivehető volt a monumentális kőerődítményen büszkén lobogó vietnámi zászló. Hue városát 1687-ben hozták létre, de fénykora csak 1802-ben kezdődött, amikor Vietnám politikai és kulturális központjává, az ország fővárosává vált. Gia Long császár alapította a Nguyen dinasztiát, akit további 13 uralkodó követett a trónon. Ez idő alatt egy pompás, a császári hatalmat reprezentáló város épült ki. Pagodák, kertek, tavak, mesterséges hegyek, apró falvak, rizsföldek és a Citadella, melynek közepén ott állt a kínai minta alapján tervezett Tiltott Bíborváros. Egy város a városban, ahol nem csak a császári család, de hivatalnokok és a háremben élő ágyasok is otthonra találtak.

A palota ma már nem látható teljes fényében. Hiába kérték a vietnámiak az amerikaiakat hogy ott ne bombázzanak a háború idején, ők nem engedtek ebből, mivel valamiféle katonai létesítményt, fegyverraktárat sejtettek a valamikori Tiltott Város falai között. Akárcsak a Ha Long öböl, Hue is része az UNESCO világörökségnek, így igyekeznek a megmaradt épületeket restaurálni, a hiányzókat pedig rekonstruálni. Be kell hogy valljam, nekem pont a kicsit lerobbant állapota miatt sokkal jobban tetszett az itteni Tiltott Város mint a pekingi. Kína olyan szépen és tökéletesen helyre hozta a császári várost, hogy elveszett a múlt szelleme, olyan mintha csak tegnap készült volna el az épületegyüttes. Ezzel szemben Hue-ban megállt az idő. A kopott falú épületek között sétálva, a geometriai szabályossággal kialakított kertekben álló falmaradványok és kapuk között úgy éreztem magam, mintha még élnének a császárok, és én is egy lennék a Nguyen dinasztiából.

Pirosra lakkozott oszlopcsarnokok, az ember és természet közti harmóniát szimbolizáló épületek és parkok, arany napfényben csillogó sárga és zöld mázas tetőcserepek, vigyázó szemeikkel őrködő sárkányok. Egy csöpp a császári pompából.

A valamikori uralkodók olyan nagy hatással voltak Vietnámra, hogy a mai modern Hue hétköznapi életében is érződik a jelenlétük. Többek között itt fejlesztették ki a császári konyhát, így nem csoda, hogy a valamikori főváros ma a gasztronómia központja.

Itt volt az idő, hogy megebédeljünk és tovább induljunk.

Felhőkön át a lampionokig – Irány Hoi An!

Azt hiszem jó vietnámi válna belőlünk, már ami a levesfogyasztásunkat illeti. Ahogy Bao mondta, egy jó Pho leves a nap bármely szakaszában jöhet. Ezt a szokást örömmel tartottuk be. A “Banana-Mango” nevű kis étterem tulaja a nagy adag finom, gőzölgő forró leves után még a helyi rizspálinkával is megkínált minket. Aprócska fehér, kék virágmintás porcelán pohárkával koccintottunk a jó ebédre és elindultunk buszunkkal a Közép-Vietnámban húzódó magas hegyek felé. Utunk a Felhő átjárón keresztül vezetett Da Nang irányába, illetve a lampionok városába, Hoi An-ba.

Lassan változott a táj körülöttünk, a síkságot egyre magasabb hegyek váltották fel. Nem csak a természet, de az ott élő emberek, körülmények is változtak. Ahogy nőttek a hegyek, úgy lett egyre nagyobb a szegénység az út melletti településeken. A házak szinte felismerhetetlenül absztrakt módon sorakoztak egymás mellett, volt ahol csak négy oszlop állt, rajta valamiféle tetővel. Itt is az utca felé minden lehetséges dolgot árultak, mögötte középen egy ágy, e körül pedig az összes tulajdonuk amijük csak van. Kívülről kicsit szemétdombnak tűnt ez a zsúfoltság és rendetlenség amiben helyenként még állatok is mászkáltak, de nem, ez az ottaniak élete. Ilyen szegénységgel még sehol sem találkoztam ahol jártam eddig. Lehangoló látvány volt. Viszont ami érdekes a vietnámiak mentalitását tekintve, itt sem volt egyetlen egy ház sem, ahol ne árulták volna azt a speciális vietnámi olajat ami minden bajra jó. Ha fáj a gyomrunk, nyeljünk le egy kanálkával belőle, de ha fáj a térdünk, akkor csak masszírozzuk be. Egy szóval igazi csodaszer.

Egyre keskenyebbé és kanyargósabbá vált a szerpentin, volt ahol csak a mi buszunk fért el az úton. Bal oldalon mély szakadék tátongott alattunk, a lenti világ messzivé vált. Vad és sűrű zöld növényzet vett körbe minket. Egyik kanyar követte a másikat, lassan már megszokottá vált, hogy nem látjuk merre visz tovább az út. Aztán elértük a felhők határát. Mintha egy nagy vattacukorból épült világba léptünk volna be. Nem véletlenül hívják ezt a hegyi utat Felhő átjárónak, szó szerint a felhőkön utazunk keresztül. Innen még pár métert emelkedtünk, majd hirtelen lejtésbe kezdett az út és elhagytuk a felhők világát. Ahogy süllyedtünk, kirajzolódott előttünk a távolban Da Nang városának kontúrja és homokos tengerpartja. A lemenő nap fényében kicsit Manhatten látványára emlékeztetett. Ez talán nem véletlen, hiszen a vietnámi háború idején fontos központi szerepet töltött be az amerikaiak életében.

Egy újabb UNESCO világörökség, vagyis Vietnám “Skanzenja”, Hoi An

Talán ezt a várost vártam a legjobban a körutunk alatt. Annyi fotót és videót láttam már róla mielőtt elindultunk Németországból. Mióta megérkeztünk Vietnámba, élmény az élményt, csoda a csodát követte. Mégis alig bírtam magammal, hogy végre ott lehessek és a saját szememmel láthassam az ezernyi lampion fényében tündöklő Hoi An-t. Az élet valahogy máshogy látta ezt a nagy találkozásomat a várossal és úgy döntött, itt az ideje hogy megismerkedjek a helyi vírusokkal és kiüssenek két-három napra. Hát igen… Szomorú történet… Ráadásul pont ott, a mindennél jobban áhított helyen, a színes lampionok városában, Hoi An-ban.

A rosszullétbe és a rosszullét miatti depresszióba süllyedve úgy döntöttem, ha kell akkor négykézláb, de megnézem a várost, nem hagyom legyűrni magam. Valahogy így is történt, mivel kb. 2 méterenként kellett leülnöm a városnéző túránk során.

DE!!! Még így is annyira szerettem Hoi An mézeskalácsfalu Skanzen jellegét. Vietnám első számú turista látványossága a Ha Long öböl mellett, így el tudjátok képzelni mennyi a turista. Sötétedés után mindenki szeretne vízre szállni a kis csónakokkal, melyek a szivárvány minden színében pompázó fényes lampionokkal vannak díszítve. Ezernyi úszó gyertya fénye világítja meg az óvároson keresztül folyó Thu Bon vizét. Pont mint egy tündérmese. Igaz, ez a tündérmese a világ minden pontjáról érkező turisták meséje.

Hoi An a valamikor keletről nyugatra tartó kereskedelmi útvonalon feküdt, így nem csoda hogy a XVI-XVII. században Fujianból érkező kínaiak, később japánok, hollandok és indiaiak, kereskedelmi központtá változtatták a várost. A kikötőben hajók sorakoztak selyemmel, porcelánnal, cukorral és fahéjjal megpakolva. A mai óváros házaiban kézművesek műhelyei bújtak meg, ahol többek között rizspapírt készítettek és selymet festettek, valamint kínai kereskedőházak váltották egymást pagodákkal és templomokkal.

A vietnámi háború alatti bombázásokat csodálatos módon túlélte az óváros, így amit ma láthatunk ott, az mind eredeti állapotában maradt meg. A kézművesek már mind kiköltöztek és az UNESCO világörökség listájának köszönhetően turisták milliói vették birtokukba a régi kereskedelmi központot. Persze az üzlet ma is nagyban folyik, de más stílusban és más témakörben. A folyó partján lévő házakban trendi kávézókat, bárokat és éttermeket találunk, egy utcával feljebb divatos butikok és szuvenír üzletek várnak ránk. Láthatjuk, a kereskedelem nem szűnt meg, csak átalakult.

Másnap reggel az egyik kézműves műhelyben kezdtünk. Öltözék tervező végzettségemből kifolyólag ezerszer tanultam már elméletben a selyem készítésről, de egészen eddig sosem láthattam élőben. Úgy látszik el kellett jussak a világ másik felére, hogy megismerhessem ezt a fantasztikus eljárást. Egészen a selyemhernyóktól kezdve az elkészült selyemszálig, amiből aztán anyag és méretre szabott ruha, vagy kézzel hímzett fotórealisztikus selyemkép készül.

Az egyik utazás előtti vágyam is itt teljesült. Csak hogy gyorsabban gyógyuljak és újra fitt legyek, választhattam magamnak egy helyben kézzel készített igazi vietnámi selyem lampiont. Nincs olyan nap, hogy ne nézzek rá a gyönyörű darabra, amitől azóta is egy kicsit Hoi An-ban érzem magam.

Az óváros gyorsan körbe járható kompakt méretének köszönhetően, igazából három utcából áll a folyó mentén. Kezdjük a sétánkat a város fő látványossága, a fedett Japán híd lábánál. Eredetileg a japán és a kínai negyedet kötötte össze a Thu Bon folyó vékonyan elágazó ága fölött. A XVI. század végén épült az első variáció, ami aztán többször megsemmisült, így mindig újra építették. A ma látható híd és a hozzá tartozó pagoda 1763-ban készült el. Remek fotótéma, semmiképpen se hagyjuk ki.

Innen bármerre is induljunk el, biztosan szebbnél szebb pagodákba, templomokba, kínai találkozóhelyekbe és a kereskedők házaiba botlunk. (Erről bővebben a TOP 10 részben olvashattok.)

Utunk a folyó mentén vezetett tovább. Nappali fényben teljesen más volt a hangulat. A víz barnás-zöldes-szürke színű volt, az előző napi kivilágított hajók és csónakok mind a part mellett pihentek, várva az esti bevetésre. Közép-Vietnámban decemberben még tart a monszun időszak, ez volt az egyetlen nap a körutunk során amikor egész nap szemerkélt az eső. Nem csak a folyó, de az ég is szürke volt, a parton sorakozó pálmafák türelmesen vártak a jobb időre, a napsütésre. Egészen a helyi piacig sétáltunk le, ahol a színes trópusi gyümölcsök, a nyüzsgő tömeg és egy darabka az édes mini banánokból egyből feltöltött energiával. Akárcsak Hanoiban, itt is mindent lehetett kapni ami szem szájnak ingere. Nem volt olyan város a vietnámi utunk során ahol ne látogattuk volna meg a piacot. Igazi szín és “szag” kavalkád.

Későre járt már az idő, így ott állva a szinte forró esőben a vírusok által megtépázva, hónom alatt a számomra világ legszebb lampionjával már csak egyre tudtam koncentrálni. Éljem túl az aznapi repülőutat és had eshessek be egy ágyba Ho Chi Minh városában, azaz Saigonban.

Kíváncsi vagy a folytatásra? Kattints ide!

TOP 10 KÖZÉP-VIETNÁM

1.  Hue-ban szép nagy szobát kaptunk kilátással a városra a Thanh Lich 2 Hotelban. Finom reggeli, bárok és éttermek a szálloda közvetlen közelében, és még a látnivalók egy része is könnyen elérhető gyalogosan. Mi szívesen maradtunk volna még pár napot. (Cím: 59 Võ Thị Sáu, Phú Hội, Tp. Huế, TT, Vietnám)

Hoi An-ban a Rose Garden Hotelban szálltunk meg. Talán ez volt a legegyszerűbb szobánk az utazás során, de még így is jó szívvel tudom ajánlani. A híres lampionokkal teli óvárosig akár el is sétálhatunk, de a szálloda ingyenes kerékpárokat is biztosít a vendégei számára. A Vietnámban mindenhol közlekedő zöld színű taxit is ajánlom, tiszta, megbízható és olcsó. (www.hoianrosegardenhotel.com)

2. Hue-ban ne hagyjuk ki az éjszakai életet! Igaz, mi az Ázsia Kupa miatti győzelmi mámorba érkeztünk, de rengeteg bár és étterem várja a helyieket és a turistákat a városban. A valamikori császárváros ma egy fiatalos, pörgő hely.

3. Ha már bárokról és éttermekről beszélünk, akkor mindenképpen merüljünk el Hue-ban a gasztronómiai élvezetekben. Ahogyan már írtam, itt fejlesztették ki a császári konyhát, ami hagyományosan hét fogásból áll. Ugyan közvetlenül nem az udvari konyhához tartozik, de nekem itt ízlett legjobban a tavaszi tekercs (Springrolls Hue Style). 

4. Természetesen nem maradhatnak ki Hue legfőbb látványosságai, a császári korból maradt emlékek. Kezdjük a napot egy kis hajókázással a Parfüm folyón, a színes sárkányos csónakok gyorsan elrepítenek minket az első látnivalóhoz, a város legrégebbi templomához, a Thien Mu pagodához. Innen gyalogosan még további három pagodát (Kim Son pagoda, Huyen Kong pagoda, Irodalom temploma) csodálhatunk meg, de akár a Citadelláig és a Tiltott Bíborvárosig is lesétálhatunk a folyó mentén.  A város déli részén megtaláljuk a 13-ból 7 császárnak a sírját (Minh Mangs császári sírok), ez a terület Hue második legfelkapottabb turista látványossága a palota után.

5. Ha Hue-ból Hoi An-ba szeretnénk utazni, és nem olyan sietős, akkor induljunk el a hegyek irányába és keljünk át a Felhő átjárón. Csodálatos panoráma vár ránk.

6. Hoi An óvárosát érdemes nappal és este is meglátogatni. A lampionok színes fényárba öltöztetik a folyót és a szűk kis utcákat. Szálljunk be az egyik csónakba, kívánjunk valamit és úsztassunk mi is egy gyertyát színes papírba burkolva a vizen.

7. Ha láttuk Hoi An-t kivilágítva, akkor térjünk vissza nappal is. Egy egészen más oldalát ismerhetjük meg a városnak. Ilyenkor is mesebeli a színes lampionok látványa, ahogy lógnak a sárga régi házak között.  A Japán híd lábánál találunk egy turista információs irodát. Itt vehetjük meg azt a jegyet, amivel szabadon kiválaszthatunk 5 nevezetességet és meglátogathatjuk azokat. Több pagoda, kereskedőház, lakóház, múzeum és a kínaiak által használt szebbnél szebb “közösségiház” közül választhatunk. Mi jártunk a Quan Cong templomban a piaccal szemben, a Tan Ky öregházban, meglátogattuk az egyik kínai “közösségiházat” (Phuc Kien Assembly Hall) és megnéztük a fedett Japán hidat belülről. (http://www.hoianancienttown.vn/en.hwh)

8. Hoi An óvárosában valamikor kézművesek dolgoztak, akik mára pár utcával lejjebb költöztek. Ha kíváncsiak vagyunk a selyem előállítására és szeretnénk megnézni mi minden készül a megszőtt anyagból, akkor érdemes ellátogatni az egyik műhelybe. Akár méretre szabott ruhát is rendelhetünk magunknak, amit pár óra alatt elkészítenek nekünk. Az én lampionom is az egyik ilyen selyemszövő műhelyből származik.

9. Piac! Ha szeretnénk látni az igazi Vietnámot és megismerni az ott élő embereket, akkor irány a piac. Hoi An óvárosában a folyó mentén sétálva könnyen megtaláljuk a vásárcsarnokot és a körülötte lévő piacot.

10. Nekünk sajnos nem volt rá időnk, de érdemes megismerni a szomszédos Da Nang-ot, és pihenni egyet a gyönyörű széles homokos tengerpartján. Egy nagy és modern város benyomását keltette. Mi innen repültünk tovább Saigon-ba.

Szeretnél még több fotót látni? Kattints ide: PHOTO GALLERY – Irány a császárváros Hue és a lampionok városa Hoi An