Szürreális valóság, valóságos szürrealizmus – Nagy vietnámi körút IV. befejező rész, Dél-Kínai tenger, Mui Ne és Phan Thiet

A Dél-Kínai tenger egyik partszakaszáról készült fotónak köszönhető, hogy Vietnámra esett a választásunk, amikor már hónapok óta kutattunk a számunkra ideális nászút után. Széles, fehér homokos strand égbe nyúló pálmafákkal, hullámzó tenger és egy resort medencével. Akkor azt gondoltam, tökéletes, pont úgy néz ki mint a Maldív vagy a Seychelles szigetek.

Saigonból busszal indultunk el, hogy a vietnámi nagy körutazásunkat méltó módon, némi tengerparti pihenéssel zárjuk. Utunk a szokásos látképpel kezdődött. A valamikori fővárost elhagyva zsúfolt és hangos útszakaszra értünk, ahol mopedesek ezrei kerülgették dudálva a nagyobb járműveket, miközben oldalt hol fehér inget és famert, hol kenyeret és gyümölcsöt árultak bicikliről. Egészen szürreális volt a jelenet. Mai napig nem értem, ki az aki megáll a forgalom közepén és ott abban a porban és zajban vásárol. Képzeljétek el, milyen lenne, ha az M7-es autópálya mentén végig a Balatonig árusok állnának közvetlenül a leálló sávban. Vicces, nem? De ahogyan már korábban említettem, Vietnámban valahogy mindenki árul valamit.

Körülbelül egy óra eszeveszett dudálás és sávok közti cikázás után hirtelen mintha egy másik filmbe kerültünk volna. Buszunk egy vadonatúj négy sávos tökéletes autópályára hajtott föl, amin rajtunk kívül talán még egy-két turista közlekedett. Már több mint két hete voltunk Vietnámban, de ilyet még nem láttunk. Sehol egy lélek. Csönd volt. Kísértetiesen hatott a dolog, kicsit mintha a semmibe tartottunk volna egy nyílegyenes hibátlan úton, ahol a tájat René Magritte festette körénk. Elaludtam és csak álmodtam volna az egészet ahogyan a művész végig vezet minket ebben a szinte valótlan üres világban? Nem tudom, lehet. Egy biztos, gyorsan újra a valóságban, a már jól megszokott igazi, szerethető vietnámi dzsumbujban találtuk magunkat.

Szelek szárnyán, hullámok hátán

Phan Thiet és Mui Ne között fekszik Vietnám talán egyik legcoolabb tengerpartja. Valaha apró halászfalvak voltak, mára viszont a külföldről érkező turisták és szörfösök kedvenc nyaraló helye. Igaz, sorban épülnek a szebbnél szebb resortok a part mentén, de még egyáltalán nem olyan felkapott és zsúfolt mint például Thaiföld. Az Amaryllis Hotel & Spa a legutolsó resort a sorban, így mi szinte egyedül élvezhettük a szállásunk kínálta luxus pihenést és a természet közvetlen szépségét és erejét.

Mintha megsejtették volna, hogy mi nászutasok vagyunk, egy Frida Khalo féle élénk színűre festett sarki szobát kaptunk hatalmas tengerre néző terasszal. Az olvasósarok ablakán délután lágyan sütött be a Nap, fényével átfestve a teret. A kertben pálmafák lengtek az enyhe szélben, miközben fehér és pink virágok illatoztak mindenfelöl.

A tündérkertből kilépve puha fehér homokon sétáltunk át, míg a meleg Dél-Kínai tenger hullámai nem csapdosták a lábunkat. Nem volt két egyforma nap, minden egyes napfelkelte és naplemente más színben pompázott. Hajnali 5-kor meleg pulóverben, a sálamba bugyolálva ültem az akkor még hideg homokban és figyeltem a sötétben a tengeren himbálódzó apró halászcsónakok fényét. Lassan jött fel a Nap, égő narancs tűzbe borította a látóhatárt. Ahogy ébredt a táj, úgy jelentek meg a part lakói is. Kutyák nyújtózkodtak ásítozva, halászok tették rendbe hálóikat, miközben egy idős néni kalapban, trikóban és nadrágban mártózott meg a még nyugodt reggeli hullámokban. Robogón érkezett meg az a bácsi, aki minden reggel leült mellém, elfogyasztotta a szendvicsét, majd mire a nap feljött, fején bukósisakkal, hosszú vékony horgászbottal indult neki, hogy kifogja az ebédet.

A tenger is aludt még, lágyan csillant meg a hajnali fény a víz felszínén, a hotelek vendégei most kezdték nyitogatni álmosan a szemüket. Boldogan merültem bele a langyos vízbe és élveztem a nyugalmat. Lassan alkalmazottak jelentek meg a parton, hogy eltakarítsák a nagy kék óriás által éjszaka hátra hagyott törmeléket. Szerettem ilyenkor sétálni, mert olyan kagylókat és csigákat találtam, amiket előtte még soha sem láttam.

Mire megreggeliztünk, már perzselően magasan járt a nap és a szél is feltámadt. Délutánra hullámok korbácsolták egymást és a homokos partszakasz szélessége a felére csökkent. Visszafordíthatatlanul nyomult előre a víz. Ilyenkor csak ültünk ott a parton, néztük a bátor szörfösöket hogyan hódítják meg a vad hullámokat és vártuk hogy beterítsen minket a víz.

A szél, a tenger, a fények és a természet tökéletes összhangja volt ez, egy olyan erő, amit ott Vietnámban, a Dél-Kínai tenger partján éreztem először.

Kalandra fel!

Ugyan megfogadtuk, hogy az utolsó hetünket pihenéssel töltjük, de nem mi lennénk, ha nem néztünk volna szét egy kicsit jobban a mesés resort falain kívül is. Egy nyitott fehér Jeep várt ránk az Amaryllis resort előtt, vezető ülésében egy fiatal, vietnámi papucsos, baseball sapkás igen laza sráccal. Ő volt Pin, akinek egy kalandokban bővelkedő délutánt köszönhetünk. A Mekong deltában tett kirándulásunk mellett ez volt a másik legizgalmasabb túránk. Már maga a Jeeppel való utazás feltöltött minket adrenalinnal rendesen. A part mentén indultunk el Mui Ne irányába. Motorosokat, buszokat, néha kecskéket kerülgettünk bőszen, Pin szünet nélkül nyomta a dudát, miközben én a nyitott hátsó ülésen egy kézzel próbáltam kapaszkodni a kocsi oldalába, egy kézzel videóztam és küzdöttem a süvítő szélben a hosszú hajammal. Néha akkorákat huppantam, hogy majdnem kirepültem a Jeepből, de olyan nagy élmény volt az egész, hogy szünet nélkül csak nevettem.

Az út szélén parkoltunk le, majd magán házak kertjén keresztül vágva értük el az első megállónkat. Kívülről nem is gondolnánk, hogy milyen természeti csoda lapul meg itt a kertek végében. A “Tündér forrás” (Fairy Stream, Suoi Tien) a környék egyik “hot spot-ja”, a fotósok álma. Bal oldalon vörös, narancs és fehér színben pompázó homokkő képződmények magasodnak a kék ég felé, jobb oldalon pedig kontrasztként pálmafák és dzsungel növényzet zöldell. A bokáig érő, homok által vörösre színezett meleg patak vizében egészen a forrásig sétálhatunk mezítláb, vagy akár meg is mászhatjuk a színes homokdűnéket és a mesebeli sziklákat.

A part mentén tovább száguldva, pár perces autózás után elértük a valamikori apró halászfalu, Mui Ne központját. A környéken még ma is a halászatból élnek. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan alakult ki az a kerek csónak forma amivel minden éjjel útra kelnek a tengerre, hogy hajnalban visszatérjenek a friss fogással. Számomra inkább lélekvesztőnek néztek ki ezek az úszó csodák, de a helyiek nagy rutinnal és ügyességgel hajóznak ki napról napra.

Délutánra járt már amikor oda értünk, így hajók százai himbálództak kikötve az öbölben. Ameddig a szem ellátott, kék és zöld színben pihentek a vizen. A családok is túl voltak már a napi munkán, a férfiak függőágyakban szunyókáltak, az asszonyok pedig a halakkal, csigákkal, kagylókkal teli lavórok mellett ücsörögtek vevőre várva békésen. Idilli kép, ami egy kicsit visszarepített minket abba a világba, amikor még nem jártak erre turisták.

Valamivel távolabb a tengerparttól megváltozik a táj, az intenzív vörös színt felváltja valami új, valami egészen más. Az út mellett egy tó bújik meg 10 méteres hófehér homokdűnék között. Ez a valóság lenne? Még mindig Vietnámban vagyunk, vagy átléptük a képzelet határát?

Jeeppel vágtunk neki a folyamatosan mozgó, formálódó domboknak és eszeveszett hullámvasút szerű száguldásba kezdtünk a süvítő szélben.

Kiszállva David Attenborough-nak éreztem magam, aki a sivatag közepén most fedez fel egy új világot. Homok és homok. Minden irányba csak homok. Lépéseim nyomát pár másodperc alatt tűntette el a dűnék között üvöltő szél. A Nap már alacsonyan járt, a távolban megcsillant egy oázisra hasonlító tó fénye.

A csodálatos fehér homokdűnéknek megvan a vörös változata is. Valamivel kisebb és a város közelsége miatt talán nem annyira egzotikus mint világos testvére. Az élénk narancsos szín lassan vált sötétté, miközben megjelent a Hold az égen és felcsillantak a város fényei háttérben a tengerrel.

Piacok piaca, és a múlt szelleme

Reggeli után taxiba ültünk és elindultunk a város, Phan Thiet felé. Keskeny csatornákon hidak vezettek át, az apály után szinte víz nélkül a sárban álltak egymás mellett sorban az égszínkék halászhajók, melyek már órákkal azelőtt visszatértek a hajnali halászatból. Nem volt túl nagy forgalom a környéken, meglepő módon inkább üresnek hatottak a széles beton utak. Alig pár perc elteltével megállt a sofőrünk és ujjával egy utca felé mutatott. Gyorsan kiderült hova lett mindenki, így mi is belevetettük magunkat a sűrűjébe.

Labirintus szerűen nyíltak egymásból a szűk utcák, amik ázsiai módra voltak tömve emberekkel, robogósokkal és áruval. Jobbra is, balra is árusok ültek a földön. Volt aki élő csirkét árult, de volt már előkészített kacsa, lefejezett friss hal a reggeli fogásból, több színben pompázó chili, trópusi gyümölcsök, vegyes húsárú újságpapírra a földre kipakolva, vietnámi papucshoz illő 1+4 ujjas zokni és az egésznek a közepén, ahol senki se várná, egy esküvő. Amikor kiszúrtak minket, boldogan integettek és pózoltak a kamera előtt az ünneplőbe öltözött fiatalok.

Szerintem nyugodtan elmondhatjuk, ha a magyar lóra, akkor a vietnámi mopedra született. Ugyan éppen egy piacon jártunk, de alig volt rajtunk kívül más gyalogosan. Még ide is a kis motorjaikon hajtanak be az asszonyok. Megállnak a kiszemelt árunál, rámutatnak, majd le sem szállva a járművükről fizetnek és tovább hajtanak a következő árusig. Ezt a vásárlási technikát nem csak kívül az utcákon használják. Mintha mi sem történne és ez lenne a legtermészetesebb dolog, lazán bemotoroznak a fedett vásárcsarnokba is. Szokatlan, de nagyon mulatságos látvány volt az egész. Lehet ki kéne egyszer próbálni itthon is?

A piaci forgatagot magunk mögött hagyva kisétáltunk az egyik csatorna partjára, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a halászhajókat. A halászok és a hajók is aludtak, várták hogy újra kihajózhassanak a dagállyal. Mozdulatlanul sorakoztak a száraz parton, csak az apró üveg égők egymáshoz ütődő hangját lehetett hallani a szélben. A háttérben mintha megállt volna az idő, szocialista stílusú, virágokkal díszitett kicsiny méretű felvonulási téren katonás rendben lobogtak a vörös, sárga csillagos lobogók. Széles, több sávos út vezetett keresztül a városon, középen monumentalista, “emlékezzünk a nép hőseire” szoborcsoporttal.

A szürrealitás kísérte végig utolsó hetünket Vietnámban. Szürreális volt maga az út ide, a mesebeli természet, az esküvő a piac közepén, az élénk kék hajók sora a szárazföldön és az időutazás vissza a múltba. Azt hiszem René Magritte szerette volna Vietnámot.

Én szerettem nagyon.

TOP 10 MUI NE ÉS PHAN THIET

1. Az Amaryllis Resort & Spa tökéletes hely a pihenésre. Kedves személyzet, kényelmes szobák, csodálatos kert és saját homokos tengerpart. A reggeli büfé vietnámi és európai ételeket is kínál, a jeges kávé sűrített tejjel kihagyhatatlan. Mi minden reggel ezzel a finomsággal koronáztuk meg az étkezést. (www.amaryllisresort.com)

2. Ha már a Dél-Kínai tenger partján nyaralunk, ne legyünk lusták. Aki korán kel, aranyat lel! Minden egyes napfelkelte és naplemente maga a csoda, a természet ezernyi színét mutatja meg nekünk.

3. Nincs is jobb egy friss kókuszdiónál a tengerparton a fehér napernyők alatt ülve.

4. Nem csak a kókusztej, mindegyik egzotikus gyümölcsből készült lé finom és frissítő. Mui Ne-ban és Phan Thiet-ben is lépten-nyomon árusokba botlunk, akik nagyon jutányos áron a szemünk láttára készítik el a kiválasztott gyümölcsből az üdítőnket. Én nem tudtam betelni ezzel a finomsággal, minden nap egy másik ízt próbáltam ki.

5. Ha szeretnénk megismerni a resorton kívüli konyhát is, akkor irány Mui Ne. Csak sétáljunk végig a tengerpart mentén húzódó utcán, egyik étterem követi a másikat. Ne aggódjunk a gyomrunk miatt, ezek az éttermek a turistáknak vannak ott. Ha kicsit bátrabbak vagyunk és valami autentikusabbat ennénk, akkor sétáljunk a “Fishing village” (régi halászfalu) irányába, ott megtaláljuk a helyiek kis bisztróit, kifőzdéit. Este igazi vietnámi hangulatban lehet részünk itt.

6. Ha inkább mégis egy éttermet választanánk, mi a Con Chuon Chuon (Dragon Fly) nevű helyen ettünk. A kókusztejjel készült csirkés leves isteni!

7. Hogyan jussunk el Mui Ne-ba az éttermekhez, vagy Phan Thiet-be a piachoz? A már korábban is említett zöld színű taxik ezen a környéken is üzemelnek, mi itt is minden esetben őket választottuk. Olcsó és megbízható társaság, akár meg is várnak, vagy visszajönnek a megbeszélt időre értünk. Jó tudni, amikor bezár a piac Phan Thiet-ben, kiürül a város, a taxik is eltűnnek. Egyeztessünk inkább időpontot a sofőrrel, különben problémás lesz visszajutni a hotelünkbe. Hasonló a helyzet a homokdűnéknél amikor lemegy a nap.

8. Tudom, tudom… Már megint egy piac. De a halpiac, illetve a vásárcsarnok a körülötte lévő árusokkal kihagyhatatlan Phan Thietben. Felejthetetlen élmény! Érdemes utána tenni egy kört a városban is, itt tényleg megállt az idő.

9. Szereted a vad hullámokat és a süvítő szelet? Mui Ne igazi szörf- és kitesurfparadicsom. Októbertől februárig a világ minden tájáról érkező sportolók lepik el a környéket.

10. Az abszolút “must have”, az én kedvencem a Jeep túra. Mi választhatjuk ki, hány helyen szeretnénk megállni, mit szeretnénk megnézni. Garantálom, hogy nagyon kedvező áron fullos fél napos programban lesz részetek. Mi így látogattuk meg a Fairy Stream-et, a Fishing village-et, a vörös és a fehér homokdűnéket. Bátran kérdezzetek rá a hotel recepcióján, biztosan a segítségetekre lesznek a foglalással.

10 + 1. A környékre inkább a tenger szerelmesei, a nyaralni vágyók érkeznek. Ha mégis több kulturális programra vágynánk, itt is találunk apró templomokat, ősi tornyokat és Vietnám legnagyobb fekvő Buddháját.

Szeretnél még több fotót látni? Kattints ide: PHOTO GALLERY – Színek, érzések és érzelmek… Ez mind Mui Ne és Phan Thiet