Travel

Hangzhou Bay New Zone, a nem létező létező város

El tudjátok képzelni, hogy milyen lehet egy városban élni amiről senki se hallott, nincs irányítószáma és nincs rajta a térképen? Hosszú ideig kutattam a neve után, hogy ha valaki megkérdezné tőlem hol lakom, meg tudjam mondani neki. Nyolc hónap telt el az érkezésünk óta, de még mindig nem leltem rá, a mai napig bizonytalan vagyok ebben a kérdésben. Egy létező város, ami nem is létezik?

Több mint egy éve hallottam először Ningboról. Nem sokat foglalkoztam előtte Kínával, akkor még nem gondoltam, hogy egyszer itt fogunk élni. Emlékszem, amikor beírtam a Google keresőbe a város nevét, hogy lássam hol fogunk lakni. Előtte csak Pekingben jártam, ahonnan vegyes érzelmekkel tértem haza. Azóta persze az idő sokmindent megszépített. A Kínát védő internetes “Nagyfalnak” köszönhetően nagyon kevés információ jut el a nyugati emberhez. Ningboról is csak egy-egy fotót, videót találtam, azok viszont bizakodással töltöttek el. Egy a hegyek és a tenger között fekvő modern nagyváros képét láttam, ahol több ezer éves kultúra és gyorsan fejlődő ipar van. Úgy gondoltuk, ellentétben a pekingi tapasztalatokkal, a magát nemzetközinek hírdető Ningboban a nyelvvel sem lesz problémánk. Örültem, és már azt tervezgettem mi mindent fogok csinálni az új otthonunkban.

Ez lenne az új otthonunk Ningbo? Nem is olyan rossz!
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

De akkor, pontosan egy héttel a repülőgép indulása előtt “véletlenül” kiderült, hogy a kínaiak igencsak lazán értelmezik Ningbo fogalmát és a város határait. A LYNK & CO stúdiója, így a mi leendő lakásunk is nem az “igazi” Ningboban van, hanem attól 80-100 km-re északra a mocsárvidék közepén. Mivel ez a kietlen környék közigazgatásilag még Ningbohoz tartozik, így ők ezt csak Ningbonak hívják. Visszaút már nem volt, sokkolva és szomorúan szálltunk fel Budapesten a több mint 10.000 km-re lévő idegen jövő felé.

Teltek a hetek, karanténhotelt karanténhotel, PCR és IGM tesztet további millió teszt követett. Az egyedül töltött karácsony és újév után egyre közelebb kerültünk a szabadsághoz és az új életünkhöz. Egy piros elektromos ZEEKR kocsiban ültem és döbbenten figyeltem a hosszú széles út mentén elém táruló égig érő egyforma barna betonkolosszusokat. Amennyire izgalommal töltött el az általam ismeretlen autóval való utazás, annyira lelombozott a város látványa. Az első kérdésem az volt, hogy hol vagyunk, mi ennek a helynek a neve. Monoton egyformaság színek nélkül. Szürke ég, szürke beton, fehér autók. Nem hasonlított a hangulatos tengerparti városra Xiamenre, amit csak a bezárt ablakon keresztül láttam, de nem hasonlított Pekingre sem, pedig ott aztán van beton bőven.

Na de hol vagyunk? Ez nem Ningbo!
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ningbo Cixi Hangzhou Bay New Zone Century City

Gondolom, most azt kérdezitek, ez meg micsoda? Ez annak a helynek a meghatározása ahol laktunk. De ne keressétek a térképen, mert nem fogtok ott a lápvidéken kívül semmi mást találni.

2010. február 23-án megszületett A TERV. Az “arany háromszögben” (Sanghaj, Hangzhou, Ningbo) megalakult Hangzhou Bay New Zone stratégiai küldetése a tengeri gazdaság fejlesztése, nagy iparágak és vállalkozások építése. Egy modern kormányzásra épülő projekt, mely az ipar, a város és az ember integrációjával jön létre. A modern kormányzás pontnál én azért több kérdést is felvetnék. De ne felejtsük el melyik országban vagyunk. Az biztos, az ipar – város – ember szentháromság sikerült. Van munka, van hol lakni, van mit enni, és van mit felvenni. De ennyi! Se több, se kevesebb. “A város, ahol az álmok valóra válnak” mondja a szlogen. Ez valószínűleg igaz, ha az autóipar felé tekintünk. A sanghaji Volkswagen és a Geely Group egy nemzetközi autóbázis létrehozásán fáradozik Hangzhou Bay New Zone területén évi több mint 1 millió járművel. Kutatás és fejlesztés, autóalkatrészgyártás, tesztelés, logisztika, személyzet képzése, eladás és értékesítés utáni szolgáltatás. Egy hosszútávú terv, ami rohamtempóban halad a végső cél felé.

A TERV – A lápvidék területén gomba módjára nőnek ki a semmiből a hatalmas épületek. Ez a terület még lakatlan, egyszerre épülnek a 33 emeletes lakóházak, hogy minél hamarabb be lehessen költözni.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Minden irányba épül a falanszter.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

De hogyan képzeljünk el egy ilyen ipari “álomvárost”? Nekem leginkább Madách Imre Az ember tragédiája című művének falanszter színe jut eszembe, amit Jankovics Marcell dolgozott fel egyedi művészi látásmódjával. Gyerekként nagyon megragadtak az animációs film képei, sokszor rajzoltam újra őket. Talán túl fiatal voltam az irodalmi mű teljes megértéséhez, de mégis magával ragadott. Ma pedig már érteni vélem mind Madách Imre, mind Jankovics Marcell mondanivalóját, miközben ott állok és látom, hogy Hangzhou Bay és az ottani emberek élete maga a megelevenedett falanszter.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nem csak a város utcái és épületei “Ctrl C / Ctrl V”, minden egyes nap percre pontosan ugyanolyan. Reggel 8-kor ellepik a szorgalmas hangyák az egyforma lakóparkok egyforma udvarait, és egy fekete folttá olvadva indulnak meg a hídon át a gyárba. 9 órára kiürül a város, a házak aljában megjelennek az azonos korú nagyszülők az azonos korú unokákkal. Míg a szülők robotok módjára dolgoznak és élnek, a nagymamák és nagypapák felnevelik a gyerekeket, hogy majd ők is beálljanak a falanszter diktálta sorba. 11.30 és 12.30 között a dolgozó nép ellepi a várost keresztülszelő széles út mindkét oldalán sorakozó kifőzdéket. Még az étkezés is monoton és gépies. Hangosan szűrcsölik egyszerre a forró tésztalevest, miközben szemüket egy perce sem veszik le a mobiltelefon képernyőjéről. Nincs idő beszélgetni, nincs idő emberi kapcsolatokra, a pontosan levezényelt ebédszünet is a termelést segíti elő. Minden más fölösleges időtöltés, ami fölösleges energiával jár. 1 órára újra szellemvárossá válik a környék. Ahogy reggel 7.30-kor, úgy délután 3-kor is felcsendül minden nap ugyanaz a zene az alattunk lévő iskolából. A már már felvonulási indulóra emlékeztető dalok betöltik az egész várost, miközben a gyerekek uniformisba öltözve, apró piros háromszög alakú kendővel a nyakukban vonulnak ki a sportpályára, hogy elvégezzék a már jól betanult gyakorlatokat. Tökéletes sorokban tökéletes összhangban végrehajtott mozdulatok. Mintha nem is élő emberek lennének. Hibázásra nincs mód. Este azonos időben játszanak a fiúk a lakópark kosárlabdapályáján, azonos időben kezdődik a közösségi tánc a téren, egyszerre viszik a kutyákat sétálni, egyszerre telnek meg újra majd ürülnek ki a kifőzdék. A reggel a gyár felé megindult fekete massza 21 órakor visszafelé a magas és karcsú betonkolosszusok irányába tart. Aki bírja még, bemegy vásárolni az egyetlen shopping mallba, majd nyúzottan szedi össze a mélygarázsban a Tabaon rendelt csomagokat, hogy végre a liftben állva felérkezzen a 33. emeletre a szintén egyforma lakásába. 22 órakor lekapcsolják a díszkivilágítást, bezárnak az üzletek és csönd lesz.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Hangzhou Bay New Zone “ahol az álmok valóra válnak”. De kinek az álmai, teszem fel újra a kérdést. Akárcsak Madách Ádáma számára, az itteni valóságos falanszter egy művésznek túl szabályos és unalmas. Dolgozni, aludni majd megint dolgozni valóban hasznos a közösség, az állam szempontjából, de milyen úgy élni, ha “a művészet, a szellem maradt el”? Mert egy ilyen világ lelketlen, kiírt minden érdeklődést, nyitottságot, szépérzéket az emberekből. A rendszer mégis működik, és talán valóban ez az egyetlen módja, hogy ennyi ember tudjon együtt élni. Ahogy a falanszter tudósa is mondja, “Ez eszme nálunk a megélhetés”. 

Nem tudom milyen lett volna itt élni három évig. Kényszeresen próbáltam magamnak minden napra feladatot adni egy olyan helyen, ahol mi voltunk az egyetlen külföldiek. Figyeltem az embereket, és próbáltam megérteni őket, hogy honnan jönnek és kicsodák ők. Nem ítélkeztem csak azért, mert mások mint én, inkább elraktároztam a történeteket, tudomásul vettem a kultúráink közti különbségeket. Kinézetünk miatt mindig csodabogarak maradtunk a helyiek között, akik a nyelvi nehézségek ellenére mindig próbáltak barátkozni, kommunikálni velünk. Két hónap távlatából örülök, és hálás vagyok, hogy ezt a Kínát is megismerhettem. Egy város, ami létezik, de nincs a térképeken rajta és a tervek szerint hatalmas ipari jövő előtt áll. 

Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Kínába érkezéskor meglévő négy bőröndünket kilenc kartondobozzal kiegészítve, hat hónap falanszter után újra úton voltunk, újra költözködtünk. A világ egyik leghosszabb tenger fölött átívelő hídján tartottunk északnak, hogy új életet kezdjünk a három hónapos lockdownból éppen csak ébredező világvárosban, Sanghajban.

Úton a tenger fölött…
海天一洲 “hǎi-tiān yī-zhōu”, vagyis “föld a tenger és az ég között”. Pihenőhely a Hangzhou öböl fölött átívelő 35,7 km hosszú Hangzhou Bay Birdge közepén.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography
杭州湾大桥 (Hángzhōu Wān Dàqiáo) – Hangzhou Bay Bridge Sanghaj felé
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

PHOTO GALLERY – Életképek egy nem létező létező városból

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

error

Tetszik a KORINNA'S WORLD? Iratkozz fel!