Travel

Ott ahol a két ország találkozik – Guangxi I. rész, Tongling Grand Canyon, Detian vízesés, Mingshi falu, Nanning

Még javában tartott az éjszaka, amikor megérkezett a taxi a házunk elé. Bepakoltuk a hátizsákjainkat a csomagtartóba, és elindultunk az üres városon át kelet felé, a folyó túloldalára. Szinte egyedül suhantunk, csak a közlekedési lámpák állítottak meg minket néha. Úgy tűnt, egy ekkora metropolisz mint Sanghaj is le tud nyugudni pár órára és álomba szenderül. Még sosem jártunk a Pudong Nemzetközi Repülőtéren, izgatottan szálltam ki a kocsiból. Az épület, amit eddig csak képeken láttam, most ott nyújtózott előttem a sötétségben. Ő is még csak most ébredezett, akárcsak a várakozó utasok nagy része. Volt aki matracot hozott magával és azon aludt betakarózva az óriás terminál padlóján, volt aki a székeken próbált elnyújtózni, és volt aki csak rádőlt a csomagjaira. Kínában járva a legkülönfélébb helyeken, a legkülönfélébb igen kreatív alvásmódokat figyelhetünk meg. Néha az az érzésem, hogy ők mindig mindenhol el tudnak aludni. 

Ahogy telt az idő, lassan felbukkant a felkelő Nap narancsszínű korongja a horizonton, fénye bevilágította az üvegépület fehér tereit. A kifeszített piros, arany csillagos zászló alatt egyre többen nyüzsögtek, a reptér újra megtelt élettel. Követve a helyi szokásokat, én is megtöltöttem a palackomat forró vízzel az ivókútból, hónom alá csaptam az egyik kínai lapot, hogy legyen miből böngésznem az írásjeleket, melyiket ismerem fel a több ezerből. Ki gondolta volna tavaly ilyenkor, hogy milyen boldoggá fog tenni, amikor többszöri fertőtlenítés után, maszkban és gumikesztyűben végre ott ülhettünk egy repülőgépen, amely lassan kigurult és elemelkedett velünk a földről. Több mint nyolc hónap telt el a Kínába érkezésünk óta. Végre újra repülhettünk, végre újra utazhattunk!

Pudong International Airport Shanghai
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Pudong International Airport Shanghai
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Víz, víz, és még több víz…

Megszámlálhatatlan varázslatos hely van Kínában. Egy ország, ahol egy időben van tél és nyár, vannak hegyek és fensíkok, erdők és sivatagok, folyók, tavak és tenger. Mintha minden egyes tartomány egy külön ország lenne. Úgy ismerhetünk meg különböző népcsoportokat és kultúrákat, hogy nem is lépünk át a határvonalon. Mintha az egész világ itt lenne egy helyen.

Nanningban (南宁, Nánníng), Guangxi (广西, Guǎng Xī, Kuanghszi Csuang Nemzetiségi Autonóm Terület) tartomány fővárosában igazi trópusi hőség és pára fogadott minket. Hátizsákjainkat felcsatoltuk a hátunkra és elindultunk a kis aranyszínű busz felé, mellyel dél irányába vettük utunkat. A három órásra tervezett buszozás a végére jóval hosszabbra sikerült, köszönhetően a határvonalat pár méterenként védő lelkes őrszemeknek. Igencsak megörültek, hogy a mostanság Covid miatti turista mentes unalmas napokat végre feldobja két külföldi, akiknek még olyan papírjaikat is lehet ellenőrízni, ami nem is az ő hatáskörük. Na de milyen határvonalról beszélek? Guangxi Kína egyik déli tartománya, közvetlen szomszédja Vietnámnak. Mint minden országban, itt is erősen védett terület a határ, főleg most, hogy Kína a zéró Covid politikájának következtében teljesen bezárkózott. A mi szállásunk pedig nem máshol volt, mint egy kis faluban, közvetlenül a Kínát Vietnámtól elválasztó szögesdrót mellett, egy sűrű ősnövényzettel borított kertben, ahol patak csörgedezett csendesen, melynek hangját békák kórusának dala kísérte. Mivel az Őszközép Ünnep napján (Az Őszközép Ünnepről bővebben itt olvashatsz.) érkeztünk, így tradícionális holdsütivel, és a hotel kertjében lévő fákról frissen szedett pomelóval és mandarinnal vártak minket.

Hotel valahol a határon…
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Másnap reggel párás, ködös időre ébredtünk, a körülöttünk lévő mészkőhegyek csúcsai mintha beleragadtak volna egy nagy adag vattacukorba. Egyik pillanatról a másikra szó szerint megnyitották az égi csapokat, aminek következtében olyan érzés volt, mintha a buszunk nem is egy úton haladna, hanem csónakká válva úszna egy sebes folyású folyón. Be kell valjam, megérkezve a Tongling Grand Canyon bejáratához kicsit morcos voltam az időjárás miatt és nem nagyon volt kedvem elindulni a fél napos gyaloglásra a bokáig érő vízben a csúszós köveken, miközben fentről is rendületlenül kaptuk az esőt a nyakunkba. Az “ayi” (néni kínaiul) a bejáratban, aki az egyetlen árus volt a környéken, föl-le szaladgált köztünk és a kis tárolója között, hogy megkeresse nekünk a legnagyobb esőkabátot, amibe nem csak mi az európai méretünkkel, de még a fotóshátizsákjaink és beférnek. Végül csak jobb kedvre derültem, amikor csurom vizesen rámkerült a tipikus kínai turista műanyag kabát a hőn áhított pink színben. Hihetetlen, de igen, az “ayi” szerzett nekem pink esőkabátot! Most már leereszkedhettünk szép lassan, óvatosan a kanyonba.

A Tōnglíng Dàxiágǔ (通灵大峡谷), vagyis a Tongling Grand Canyon egy ősi dzsungel mélyén nyúlik el pár kilométer hosszan, ami a kínaiak nagy büszkeségére még a jura korból származó növényfajtákat is rejt. Banánfák és a zöld minden árnyalatában pompázó növények, trópusi virágok és gyümölcsök sűrű erdejében ereszkedtünk le a több mint 800 lépcsőn a szurdok aljába. Egy színesen megvilágított  barlangrendszerbe érkeztünk, ahol az esőzéstől felduzzadt folyó már itt, a kisebb magaslatokról lezúgva is hangosan csapódott a szikláknak. Követve a kanyargó barnás zöld patakot a dszungel mélyén, meg-megcsúszva a vizes, mohával borított köveken lassan haladtunk. A monszuni esőben és az izzasztó, légzést nehezítő láthatóvá váló párában egyszerre fáztunk és izzadtunk. Ponyvával borított, elhagyatott bódék sorakoztak előttünk. Látszott, hogy a három évvel ezelőtti “normál világban” valószínűleg sok turista járt a környéken, akiket ki kellett szolgálni étellel, itallal, szuvenírral. Most szomorúan, üresen álltak ott mind. Az egyik alól mégis egy mosolygós úr intet felénk, miközben egy nagy üstből gőzölgő forró italt kanalazott pohárba, amit a kezünkbe adott. Sosem hittem volna, hogy a legfinomabb gyömbérteát valahol egy ősi dzsungel mélyén a kínai-vietnámi határvidéken fogom elfogyasztani. Erős volt, édes, és testet szívet átmelengető. Megújult erővel folytattuk utunkat, mígnem elértük a szurdok végét. A banánlevelek mögött egy sziklafal magasodott az ég felé, melynek teteje szinte “füstölt” az esőben felszálló víztől, miközben több mint 188 méter magasból a Tongling vízesés tört magának utat, hogy aztán barlang alatti folyókban szülessen újjá, majd megpihenjen a barlangi tavakban. 

Kicsit mintha Tolkien A Gyűrük Ura törpjeinek a világába tartanánk a Tongling Grand Canyon mélyén.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A “tōnglíng” (通灵) kínai szó jelentése, “beszélgetés a lelkekkel”.
Tongling Grand Canyon

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az “életmentő” gyömbértea a Tongling Grand Canyon ősdzsungelében.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Tongling vízesés 188 méter magasból zúdul le.
Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling vízesés
Videó: @korinnas_world

Nem sok kínai turista jár mostanság errefelé, külföldi meg még kevesebb. Még mindig a két “csodabogárral” közös fotó a legmenőbb dolog.
Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Tongling Grand Canyon
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Lassan elindultunk visszafelé az őserdőn és a barlangokon át, hogy a Tongling Grand Canyon mesés világát magunk mögött hagyva tovább utazzunk a határ mentén. Úgy tűnt, az időjárás végre egy kicsit javul. A heves esőzés abbamaradt, de a páratartalom tovább emelkedett. Egy piros selyemsállal táncoló, pózoló elegáns kínai turista hölgy mellett haladtunk el, akit barátnője éppen élőben közvetített valamelyik videómegosztóra a telefonon keresztül. A sűrű őserdei növényzet között tökéletesen kiépített úton lépkedtünk a teljesen átázott cipőinkben, miközben bal kézre néha-néha kivillant a banánfák hatalmas levelei közül az a bizonyos szögesdrót. Alig pár perc múlva a világ egyik legszebb látványa tárult elénk. Mintha a Halong-öböl szárazföldi testvére köszöntött volna minket. Kúp alakú karszthegyek amíg csak a szem ellát, a már jól ismert különleges vietnámi zöld szín, és a Detian vízesés fenséges zuhataga. Kicsit el is bizonytalanodtam hol járunk. Most, hogy újra ennyire közel voltam ehhez az általam annyira szeretett országhoz, minden emlék felelevenedett. Ott álltam, átnéztem a túlpartra, és szívem szerint felszálltam volna az egyik kis békésen a vizen ringó bambuszhajóra, hogy átkelve a folyón újra vietnámi földre léphessek. 

Csak egy karnyújtásnyira… A túlpart már Vietnám.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Detian vízesés (德天瀑布, Détiān Pùbù) pontosan Kína és Vietnám határán található. Ázsiában a legnagyobb, világszinten pedig a negyedik legnagyobb vízesés, ami két országot választ el egymástól. A nagyobbik fele, vagyis a Détiān Pùbù a kínai oldalon található, míg a Ban Gioc (Thác Bản Giốc) nevű kisebbik része Vietnámhoz tartozik. Több mint 200 méter szélesen, 70 méter magasból, három szinten megtörve zúdul alá a Guichunhe folyó kristálytiszta vize, hogy jóval békésebben és csöndesebben folytassa az útját a határvonal mentén. Kicsit szomorú látvány volt, miközben a vietnámi oldalon nyüzsögtek a bambuszcsónakok, gyümölcsárusok kínálták árujukat a turistáknak, a homokos folyóparton ücsörögtek és fotóztak az emberek, addig a kínai oldalt kerítéssel zárták le, nehogy valaki közelebbről érintkezzen egy másik ország lakóival, ahol nincs zéró Covid tolerancia. Persze minden rosszban van valami jó. Aki járt már Kínában, biztosan tudja milyen, amikor másfél milliárd kínai nyaral és egyszerre rohamozzák meg a felkapott turista helyeket. Most szinte egyedül voltunk, csak a vízesés, a hegyek és mi. 

Detian és Ban Gioc vízesések
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Kína és Vietnám, Détiān Pùbù és Thác Bản Giốc.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Detian vízesés
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Thác Bản Giốc a vietnámi oldalon.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Detian vízesés
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Detian vízesés
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Detian vízesés
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

És ha már csak a hegyek és mi voltunk, miért ne indultunk volna meg felfelé, hogy egy másik nézőpontból is megcsodálhassuk a karszthegyek világát. Nem is Kínában járnánk, ha nem lenne minden kiépítve, sokszor igen vicces megoldásokkal. Képzeljetek el egy hosszú futószalagot egy üveg alagútban, ami meredeken emelkedik. Miután megmutatták, hogy mit csináljunk, nevetve, kicsit értetlenül huppantunk rá a szalagra, és hagytuk magunkat hátrafelé felhuzatni a hegy közepéig. Innen lépcsőkön haladtunk tovább felfelé, miközben minden egyes fordulóban egy újabb szeglete bontakozott ki előttünk a tájnak. Jöttek-mentek a felhők, néha előbújt a lebukó Nap fénye, távolról füstnek tűnő oszlopként szállt fel a Detian vízesés fölött a pára. Szinte percenként változott minden. A színek, a fények és ezzel együtt a formák is. A távoli hegykúpok kékké válva vesztek a távolba, miközben alattunk minden igazi őserdei zöldben pompázott. A hegy oldalában egy üveghídon haladtunk, miközben nem tudtunk betelni a látvánnyal. De sietni kellett, hiszen bármikor nyugovóra térhetett a Nap, sötétségbe burkolva mindent.

Úton a hegyre kínai módra.
Detian vízesés
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mintha a Halong-öböl szárazföldi testvérét láttuk volna.
Detian vízesés
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Karszthegyek amíg csak a szem ellát a vietnámi oldalon.
Detian vízesés
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Két vízesés, két ország, egy folyó.
Detian és Ban Gioc vízesések
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Vietnám
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

El tudjátok képzelni milyen egy nedves üveghídon esőben végigmenni?
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Milyen jó lett volna átlépni a határt…
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Detian és Ban Gioc vízesések
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Emlékszem, hogy tartottam a nyári bobtól amivel annak idején lejöttünk a Kínai Nagyfaltól. Ha tudtam volna akkor, hogy mi vár még rám Kínában! Egy több kilométer hosszú, kanyargó kőcsúszda vezetett vissza a hegyről a Detian vízeséshez. Miután beöltöztettek minket egy speciális nadrágba, kesztyűt, cipővédő huzatot kaptunk, ránk kötözték a csomagjainkat és elláttak minket a csúszáshoz szükséges fontos információkkal kínai nyelven, löktek egyet a hátunkon és már úton is voltunk lefelé a csúszdán. Azt hiszem, legalábbis így utólag, nem is volt annyira rossz. Sőt!   

Nem hittem volna, de tényleg jó volt!
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mivel elég korán és elég gyorsan sötétedett, meg amúgy is egy hosszú és igen nedves nap állt mögöttünk, nem maradt más, mint hogy visszahúzódjunk az ősparkban lévő hotelünkbe és elfogyasszunk valami finom, meleg, helyi ételekből összeállított vacsorát. 

Mingshi falu, a titkos csodaország

Másnap reggel tiszta kék ég, napsütés és természetesen trópusi pára ébresztett minket. Aki Guangxi régióba utazik, az egyből Guilin és Yangshuo irányába indul, hogy a képeslapokról, a nyugati magazinokból és fotóalbumokból jól ismert látványban gyönyörködhessen. Ha viszont szeretnénk hasonló természeti csodákat látni és közben elkerülni a turisták hadát, akkor érdemes Nanningból délre utazni. Mi ezt az utat választottuk. A Detian vízeséstől mégegyszer átlépi a folyó a határt, majd Vietnámból újból visszatérve becsatlakozik a kínai oldalon a Heishu folyóba. Mingshi festői látképét (Mingshi Scenic Area, 明仕田园风景区) nem véletlenül hívják “kis Guilin”-nak. Habár szebbnél szebb hotelek épülnek a folyó mentén a hegyek lábánál, a környék mégis megőrízte még ősiségét és érintetlenségét. Látványban semmivel sem marad el “nagy testvérei” mögött, de itt még csöndben élvezhetjük a környéket lakó Zhuang népcsoport híres dalait, miközben egy bambuszcsónakon ereszkedünk le a folyón. Akárcsak Nanningtól északra, Guangxi híres karszthegyei itt is szépen sorakoznak egymás mellett, hogy utunkat kövessék. Jól esett az előző napi esőben való gyaloglás után csak ülni a csónakban, mogyorót rágcsálni és forró keserű teát szűrcsölni. A környék festőket, írókat, zenészeket ihletett már meg, több híres kínai filmet és sorozatot is itt forgattak Mingshi faluban és környékén. Magasan járt már a Nap amikor kikötöttünk és elindultunk a jellegzetes fából épült Zhuang házak között a parton. Lampionok, csilipaprika, fokhagyma lógott az ablakokban, a piros imádságszalagok lágyan ringtak a meleg szellőben. A tó vizében megcsillantak az épületek és az azokat körbeölelő hegytenger. Méhek szálldostak a mezőt borító lila virágok között, miközben egy óriás csiga komótosan mászott lefelé a türkízre festett kerítésen. Egyedül voltunk a csöndben. Mingshi faluban tényleg egy titkos csodaországra leltünk.

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Mingshi Scenic Area
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fáradtan értünk estére Nanningba, Guangxi tartomány fővárosába. Legszívesebben beestünk volna az ágyba, hiszen alig maradt pár óránk a vonat indulásáig. De hogyan is hagyhattuk volna ki, hogy legalább egy szűk képet ne kapjunk a városról? Egy nyüzsgő, élettel teli, nagyon kínai metropoliszt ismertünk meg, ahol arányaiban a lakossághoz képest a legtöbb robogó van használatban Kínában. Valóban mindenki kis elektromos motorokon ült, volt ahol egész családok utaztak egy járművön és még a nagybevásárlás is elfért mellettük. Ugyan csak pár órát töltöttünk kint az utcákat járva, de szerettük minden percét az ott eltöltött időnek. Mivel tartott még az Őszközép Ünnep, így utcai árusok kínálták portékájukat mindenfelé, piros lampionok, fényes telihold lámpások, a Holdtündér és a Jáde Nyúl alakja díszítette az épületeket és az utakat, mindenki kint volt, mindenki együtt ünnepelt. Jó lett volna maradni még egy kicsit, de hosszú út állt még előttünk. Guangxi további csodái vártak ránk, melyek felé a híres kínai szupergyorsvonattal, a gāotiě-vel indultunk el.

Nanning
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nanning
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nanning
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nanning
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nanning
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nanning
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nanning
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nanning
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Nanning
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Kíváncsi vagy a folytatásra? Kattints ide!

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Tetszik a KORINNA'S WORLD? Iratkozz fel!