Az óriások világában jártam – Zugspitze, Höllentalklamm és Eibsee

Az Ammersee felől zöld legelőkön keresztül vezetett az utunk. Az addig csak kék sziluett egyre nagyobb és nagyobb lett amint közeledtünk. Lassan kirajzolódtak a hatalmas és zord sziklák, az égbe nyúló szürke csúcsok.

Egyik pillanatról a másikra minden elsötétült. A semmiből jelentek meg azok az éjfekete felhők, amiből pár perc alatt tomboló vihar keletkezett. Egyszerre esett az eső és a jég, orkánszél süvített végig a tájon fákat gyökerestül kitépve a szemünk láttára. A hegy megmutatta nekünk az erejét, megmutatta hogy ő az úr a vidéken. Ő és senki más. Ő A HEGY… Ő a Zugspitze.

Mintha egy német romantikus filmsorozat díszletébe csöppentünk volna

Közvetlenül a Zugspitze lábánál Grainauban szálltunk meg egy hamisítatlan bajor családi panzióban. A Haus Florian szobái egyenesen a hegyóriásra néznek. A kertben virágok hada és egy álmosan nézelődő macska hölgy fogadott minket. Valószínűleg délutáni álmából vertük fel a hintaágyban ringó cicát. Na de hol is tudna szebb álmokat álmodni az ember, vagy ebben az esetben egy elegáns macska hölgy, mint itt egy zöldellő kertben, kilátással Németország tetejére?

Grainau pont úgy néz ki, mint ahol a romantikus német sorozatok játszódnak. Kis főtér középen szökőkúttal, hagymakupolás apró katolikus templom, egy kisbolt a helyi tejtermékeknek, egy másik a helyi húsárunak, a kettő között pedig egy a helyi snapsznak. A házak vakítóan fehérek az oldalukon szebbnél szebb színes bajor motívumokkal, történetekkel. A kertek, az erkélyek telis tele muskátlival és más színes virágokkal. És ha ez nem lenne mind elég, a háttérben ott magasodik a hegyek királya, a Zugspitze.

Höllentalklamm, az elvarázsolt óriások világa

Első utunk a szintén festői hangulatú, de Grainautól nagyobb Garmisch Partenkirchenbe vezetett, ahonnan a kis kék fehér Bayerische Zugspitzbahn-al mentünk tovább. Ez a fogaskerekű vasút Garmischból egészen a Zugspitze tetejéig szállítja az utasokat. Mi csak Hammersbachig utaztunk. Itt még nem is sejtettük hogy mekkora túra és micsoda élmények várnak ránk aznap.

Egy kicsi kápolna mellett, a sebesen zúgó patak mentén indultunk el az erdő belseje felé. Eleinte enyhén emelkedett az út, majd egyre meredekebbé és nehezebbé vált a terep. A többi túrázó barátságosan köszöntött minket egy “Servus-al”, miközben mosolyogva szemügyre vették ruházatunkat. Csak jóval később, kb. 300 m szintkülönbség megtétele után értettük meg miért. Mi voltunk az egyetlenek utcai cipőben és ruhában, míg a többiek túrabakancsot és vízhatlan öltözetet hordtak, hátukon hátizsák sisakkal és kötelekkel, úti elemózsiával megpakolva.

A Höllentalklamm bejáratánál egy pici kunyhó (Höllentaleingangshütte) várja a megpihenni vágyókat tipikus német túrázó ételekkel és italokkal. Alighogy leültünk ide és megrendeltük a Spezinket (Cola és Fanta keveréke), már kezdtük volna élvezni a fantasztikus kilátást 1045 m magasból, amikor hatalmas dörrenés szakította ketté az eget. A hegy újra megmutatta ki az úr a vidéken. Másodpercek alatt tűntek el a hegycsúcsok a fekete köd szerű felhőkben, miközben a láthatatlan óriások kuglizásba kezdtek. Egyetlen választásunk volt, minél gyorsabban be akartunk jutni a szorosba.

Belépve megszűnt a valóság, egy óriások által lakott mesevilágba csöppentünk. Elfelejtettük az időt, az erdőn át megtett túra fáradalmait és a vihart is. Csak mentünk egyre beljebb és feljebb. A szűk katlan mélyén a valóságban talán nem is létező türkizkék színű kristálytiszta víz robog le a völgybe Hammersbach irányába, olyan zajosan hogy a saját gondolatainkat se lehetett hallani. De ez abban a pillanatban egyikünket sem zavarta. Tágra nyílt szemekkel álltunk és magunk se hittük az elénk táruló látványt. Két oldalt égig érő sziklává elvarázsolt óriások figyeltek minket. Az út hol vékony pallókon, hidakon, hol keskeny csúszós hegyoldalban, hol pedig barlangokon keresztül vezet. Minél feljebb jutottunk, annál vizesebbek lettünk. Volt ahol az óriások a könnyeiket hullatták, máshol zokogtak, miközben a lábunk alatt zúgott el a lehulló könny.

A kb. 1 km hosszú 1165 m magasra vezető Höllentalklamm túra már több mint 100 éve “turista szenzáció”. A mérnök Adolf Zoeppritz álmodta meg az átjárást a hegyeken keresztül. Négy évnyi kemény munka után 1905. augusztusában adták át a szorost a nagyközönség számára. Mivel három lavinaveszélyes terület között fekszik, így szinte csak a nyári hónapokban lehet itt túrázni, akkor is meleg pulóverre, sálra és vízálló kabátra van szükség.

A hegyek királya, Németország csúcsa

Grainaui szállásunktól egy 10 perces autóút vezetett minket a zöld mezőkön boldogan legelésző, kolompoló tehenek között az Eibsee-hez, a Zugspitze lábához. Szikrázó napsütés, kék ég kis fehér gomolyfelhőkkel, 28 fok és turisták hada fogadott minket. Pillanatok alatt szembesültünk a valósággal. Igen, ez itt nem a Höllentalklamm. Igen, ez itt a Zugspitze, a “nonplusultra” turista látványosság Németországban, ahova mindenki fel tud jutni a fogaskerekűnek és az új drótpályán lógó világszenzációnak számító kabinoknak köszönhetően.

A 2017. decemberében átadott szállító eszköz három világrekordott is megdöntött. Közel 2000 m szintkülönbséget tesz meg egy út alatt. Csak egy oszlop tartja a völgy és a csúcs között kifeszített drótpályát, amely 127 m magasságával a világon a legmagasabb. 3213 méterével pedig a leghosszabb kifeszített drótkötél. A tetőtől talpig üveg kabinokba egyszerre akár 120 utas is befér. Fantasztikus mérnöki teljesítmény, amely ámulatba ejti az embert. Utolsó napunkon órák hosszat ültem az állomás mellett és figyeltem a fel – le közlekedő kabinokat.

Na de térjünk vissza a hegyek királyának meghódításához. Mi felfele a Bayerische Zugspitzbahn-t választottuk. Menetiránynak háttal ültünk, így helyenként tiszta erőből kellett tartani magunkat, hogy az erős hegymenetben ne csússzunk le a székről. Mielőtt beléptünk volna a hegy gyomrába, rövid pihenőt tartottunk a Riffelriß megállóban. Innen gyönyörű kilátás nyílik a völgyre, a zöld minden árnyalatában pompázó tóra, az Eibsee-ra. Még csak az út felénél tartottunk, de a látvány már itt is fantasztikus volt. A fogaskerekű ettől kezdve egy a hegy mélyébe vágott alagúton át vezet fel, egészen a 2600 méteren lévő gleccserhez.

“On the Top of Germany”

A gleccsernél kiszállva ragyogó napsütés fogadott minket. Hegyek minden irányba amerre csak a szem ellát. Földönkívüli érzés volt, mintha elhagytuk volna a Földet és egy másik bolygóra érkeztünk volna. Ez nem a valóság volt többé, hanem egy űrbéli táj. A nyár miatt kopáran szelték ketté az eget az éles szürke sziklák. Csak foltokban itt – ott, meg természetesen a gleccseren mutatkozott jég és hó, de valahogy az se hatott valósan ebben a tájban. Hosszan ültem egy félreeső magányos padon, magam köré csavarva a meleg sálat, élveztem az arcomon a hegyi napsütést és egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Órák teltek el így… 

Aki többre vágyik, akár egy egész napot is eltölthet itt a gleccsernél. Két étterem, szuvenír üzlet, egy kis kápolna, több sífelvonó és különböző túra lehetőségek várják az ide látogatókat. Még a nyári hónapokban is lehet szánkózni az ingyenes szánkókkal. A téli főszezonban valószínűleg nem tudnék hosszan és magányosan ücsörögni itt egy padon.

Eljött a “csúcstámadás” ideje. Egy drótkötélpályán közlekedő kabinban, vagy akár gyalogosan is fel lehet jutni a csúcsra. Megfelelő túrafelszerelés hiányában mi inkább a kabint választottuk.

2962 m magasból, Németország tetejéről eltörpült a gleccser és az azt körül ölelő földönkívüli táj. Minden olyan miniatűrnek tűnt. Két ország, Németország és Ausztria határán álltunk, miközben négy ország hegyeire láttunk rá a ragyogó napsütésben. A csodálattól nem is vettük észre, amint a távoli hegyek kék sziluettje, majd a közelebbi sziklák is szépen lassan, vagy inkább nem is annyira lassan egy hatalmas habos felhőbe burkolóztak. A nagy fehérség körbezárt minket. Mi ott álltunk a csúcson a napsütésben, míg alattunk a “semmibe” futott a drótkötélpálya és az azon közlekedő kabin. A sziklák, a szurdokok, a hegyek és a völgy komótosan egyesével bújtak elő újra az óriás vattacukorból. Lassan az Eibsee is megmutatta magát. Eljött az ideje, hogy búcsút vegyünk a Zugspitze csúcsától és mi is beszálljunk az új üvegkabinok egyikébe a völgy felé.

Eibsee a mesebeli tó

Utolsó napunkon az Alpok körüli tavak egyik legszebbike felé vettük az irányt. Nincs a zöldnek és a türkznek olyan árnyalata ami ne jelenne meg ebben a mesebeli tóban. Az Eibsee kristálytiszta vizében halak, és talán hegyi sellők élnek, a körülötte lévő erdőben pedig manók és koboldok rejtőznek. Partjáról ott figyel a hegyek királya és saját tükörképében gyönyörködik a tó sima felületén.

Cipőmet a parton hagyva, nadrágomat térdig felhúzva óvatosan lépkedtem a kavicsos talajon befelé a tóba, míg elértem a megfelelő sziklát. A víz frissítően hideg volt, de jól esett ezen a szép nyár végi napon. Hosszan ültem ott és elképzeltem, hogy talán én is egy vagyok az erdei tündérek közül akikre vigyáz a király, a Zugspitze.

TOP 10 ZUGSPITZE, HÖLLENTALKLAMM ÉS EIBSEE

1. Szállás Grainauban a Haus Florian-ban. Családias hangulatú panzió kilátással a Zugspitze-re. (www.gaestehausflorian.de)

2. Utazzunk a völgyben Garmisch Partenkirchen és az Eibsee között a Bayerische Zugspitzbahn-al, vagy menjünk fel vele egészen a gleccserig a Zugspitze-re.

3. Semmiképpen ne hagyjuk ki a Höllentalklamm meglátogatását. Az út Hammersbachból a Berghotel Hammersbach mellett indul és vezet fel az erdőn keresztül a szoros bejáratáig. Időjárástól függően májustól októberig látogatható. (www.hoellentalklamm-info.de)

4. Ha felértünk a Höllentalklamm bejáratához, fújjuk ki magunkat, igyunk meg egy nagy pohár üdítőt egy házi csokis banános sütivel és gyönyörködjünk a kilátásban.

5. Akik egy igazi nagy túrára vágynak, azoknak ajánlom a Höllentalklamm felső végétől tovább vezető utat egészen a Höllentalangerhütte-ig (1387 m). Itt akár éjszakázni is lehet, így alkalmas további kirándulásokhoz, pl. egészen fel a Zugspitze csúcsáig. (Csak gyakorlott túrázóknak, hegymászóknak!)

6. Ne hagyjuk ki az új világszenzációt, a három rekordot is megdöntött drótkötélpályán közlekedő üvegkabint a Zugspitze csúcsára, vagy lefele a völgybe. (A lefele vezető út nagyon nagy élmény volt a közel 2000 m süllyedéssel.) (www.zugspitze.de)

7. Ha már fent vagyunk a gleccsernél a Zugspitze-n, akkor kóstoljuk meg a Kaiserschmarnt almaszósszal, miközben magunkba szívjuk a szikrázó hegyi napsütést és gyönyörködünk a holdbéli tájban. Nekem az egyik kedvenc német édességem. (Vigyázzunk a “tolvaj” madarakkal, akiknek szintén a Kaiserschmarn a kedvencük.)

8. Ha jól laktunk, akkor itt az ideje egy kis sportnak. Irány a gleccser, amin nyáron is lehet csúszkálni az ingyenesen használható szánkókon!

9. Hamisítatlan bajor hangulat, finom helyi ételek és sör a Wirtshaus zum Dorfbrunnen-ben Grainau főterén.

10. Sétáljunk végig a több mint 8 km hosszú úton az Eibsee körül. Időről időre pihenjünk meg, üljünk le a kristálytiszta vizű tó partján, ússzunk egyet, béreljünk vizibiciklit vagy próbáljuk ki a Stand-Up Padel Boot-ot.

Szeretnél még több fotót látni? Kattints ide: PHOTO GALLERY – Ahol az óriások laknak… Höllentalklamm és Grainau és PHOTO GALLERY – “Top of Germany”, Zugspitze és Eibsee