-
PHOTO GALLERY – Hatalom, erő, császárság. Tiltott Város, Szén-hegy, Beihai park, Kínai Nagy Fal
A legendák szerint Panku, az első kínai több millió évvel ezelőtt, az ég és a föld szétválasztása után tűnt fel. Ezután az ég tizenhárom császára 234000 évig, majd az emberek kilenc császára 45000…
-
PHOTO GALLERY – Yiheyuan, a császárok és a turisták nyári palotája
Azon ritka napok egyike köszöntött ránk, amikor felszállt a sűrű szürke szmog Pekingről, és képeskönyvbe illő aprócska fehér gomolyfelhős kék égen ragyogott a Nap. A hőmérő már kora reggel 35 fokot mutatott, páratartalom…
-
Sárkányok között járva – Peking II. rész, császárok és császárnék
Fent a szürke égen, a sűrű szmogon át valami napsugár féle próbált áttörni, miközben Peking szívében, a Tian’ anmen tér közepén állva gyerekek futkostak körülöttem. A kislányok fején feltűnő, színes művirágokkal díszített fejdísz…
-
PHOTO GALLERY – Két évszak, három vallás, emberek milliói. Mennyei Béke temploma, Konfuciusz templom, Láma templom
Dermesztő, szinte csontig hatoló januári hideg és füllesztő, izzasztó augusztusi meleg. Égnek meredő csupasz fák, kopár táj, melynek rideg szürkeségét csak a szélben lengő piros ünnepi lampionok és aprócska színes zászlók sora töri…
-
A panda, aki nyugat felé tekint – Peking I. rész, vallások, hiedelmek, szokások
Egy apró fekete fehér alak üldögélt magányosan az ágyon a hotelszobában. Az égig érő üvegépület sokadik emeletéről nem a legszebb kilátás nyílt a városra. A máshol tömött és zsúfolt metropolisz itt szinte üresnek,…
-
Egy hosszú utazás – Valentin-nap
Bálint, illetve Valentin-nap alkalmából egy hosszú utazásra invitállak benneteket. Egy útra, ami egy kicsit más, egy kicsit személyesebb, egy kicsit bensőségesebb. Azt hiszem, 2021-ben bátran elmondhatjuk, majdnem az egész világ által legkedveltebb és…
-
Tánc a hóban – Art Project
Az utazás szenvedély, az utazás inspiráció, az utazás folyamatos tanulás, de nem mindig fizikális. Van, amikor egy sokkal hosszabb, és sokkal távolabbi utazásra indulunk, amely új kapukat nyit meg előttünk az addig ismeretlen…
-
Lánykából királynő – A Duna születése
Vannak álmok, amik rögtön teljesülnek, és vannak, amiknek több időre van szükségük. Így volt ez most is, amikor közel 20 évnek kellett eltelnie, hogy a vágyaimat cselekvés kövesse. Budapesten nőttem fel, a Duna…
-
Boldog karácsonyt! – Bye bye 2020!
Az álmok és a valóság nem mindig egyeznek. Művészként mindig is egy kicsit “más” világban éltem, élek, igyekszem a valótlant megjeleníteni, hogy ezzel másokat is elvarázsolhassak. A 2020-as év sikerekkel, álmokkal és nagyszabású…
-
A sztárok sztárja, Burg Eltz
Valamikor réges régen, amikor még kisgyerek voltam, azt kérték tőlem a rajziskolában, hogy fessem meg azt a helyet ahol élni szeretnék. A társaim nagy része szebbnél szebb házakat festett zöldellő kerttel, sárgán ragyogó…