Kína Mongólia témájú vidámparkja – Belső-Mongólia

Habár lassan megjelentek az októberi fények, szokatlan módon még mindig 30 fok körül járt a hőmérséklet, melyet szinte elviselhetetlenül magas páratartalom kísért Sanghaj valamikori Francia negyedében. Úgy tűnt, az idei nyár nem engedi ősz testvérét bekúszni a platán fák közé, inkább itt marad még velünk. Egy kis enyhülésre, vibráló őszi színekre, lágy szellőre, tágas füves pusztákra vágytunk ahol békés tömzsi lovacskák és tevecsordák legelésznek. Képzeletben már ott jártunk az elfeledett vulkánok lábánál, mélyen belélegeztük a hegyek által körbeölelt puszták reggeli hűvös levegőjét, miközben lábujjaink között a sivatag apró homokszemcséi pörögtek végig. Lassan két éve álmodoztunk erről a világról, de valami mindig megakadályozott bennünket. Idén azonban végre eljött az idő, hogy kövessük a csodaszarvast és hun őseink hívó szavát. Magunk mögött hagytuk a forró nyüzsgő Sanghajt és elindultunk Belső-Mongóliába.

Hohhotba, Belső-Mongólia fővárosába megérkezve gyönyörű napos őszi idő fogadott minket. Jól esett beleszippantani a száraz, hűvösebb levegőbe, melyben ott volt az a bizonyos “ősz illat”. Évek óta nem éreztük ezt az otthonunkra emlékeztető illatot, mivel a sanghaji szubtrópusi éghajlat inkább melegebb és párásabb. Izgatottan mutattam ujjammal az okkersárga, narancs és barnás színekben pompázó fákra, melyek még élénkebben ragyogtak az októberi Nap meleg sugarai által megvilágítva.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Elhagyva a repteret, pár perc elteltével már egy monumentális, különleges épület árnyékában álltunk. Egyszerre volt modern, egy picit a szocialista építészet erejét sugárzó, mégis az ősi kínai hagyományokra emlékeztető. A 内蒙古博物院 (Nèiménggǔ bówùyuàn), vagyis a Belső-Mongólia Múzeum alig pár hónapja költözött ebbe a jelentős megjelenésű “kínai vörös” (中国红 Zhōngguó hóng) épületbe. A hatást csak még jobban fokozták a nemzeti ünnep miatt kiakasztott óriási lampionok és nemzeti lobogók. Csak ámultam és bámultam az impozáns építményt, melynek letisztult geometrikus formái egyből fotózásra és festésre inspiráltak. Belépve az előcsarnokba Kínában megszokott, de európai aggyal még mindig felfoghatatlan méretű tágas tér fogadott minket. A múzeum nagy hatással volt ránk mind építészetileg mind történelmileg és művészetileg.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @korinnas_world

Fotó: @korinnas_world

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @korinnas_world

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Hohhotban található Belső-Mongólia Múzeum az egyik legrégebbi ilyen jellegű múzeum amit etnikai kisebbségi területen alapítottak Kínában (1957.). A több mint 150 000 darabos gyűjteménye modern, interaktív környezetben mutatja be a kitan és mongol kultúra emlékeit, nyomon követve Belső-Mongólia történelmét az őskortól a modern időkig. Néha úgy éreztük, mintha a saját emlékeink között sétáltunk volna. A nyílpengék, egy-egy bronz vagy ezüst ékszer, fésű, a lószerszámok és az edények. A csodaszarvasra nyilazó férfiak alakja, és a zöld mázas butykos formája. Talán valóban az őseink, a xiongnuk (匈奴 xiōngnú, hun) emlékei között jártunk.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A xiongnu király koronája, vagyis a hun király koronája a hadakozó fejedelemségek korából a múzeum egyik büszkesége. Jelenleg ez az egyetlen Kínában felfedezett hun nemesi aranykorona, mely 1927-ben Ordos közelében, az Arukaidenben található xiongnu király sírjából került elő. (A xiongnu népről bővebben is olvashattok a Xinjiangról szóló bejegyzésben.)
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Úgy tartják, Belső-Mongólia a fosszíliák földje. A mongol nép történelmét elmesélő tárgyak mellett a múzeum híres a Belső- és Külső-Mongóliában talált fosszíliák, dinoszauruszok, tollas dinoszauruszok és óriás ősemlősök maradványainak a gyűjteményéről is.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Akárcsak Sanghajban, Hohhot belvárosában is beköszöntött a délutáni csúcsforgalom. Lassan araszolva haladtunk az óváros felé. Ahogy egyre lejjebb kúszott a Nap a kora esti égbolton, a hőmérséklet is jóval hűvösebbre változott. Az őszi lemenő Nap narancsos fényében egy magabiztos, tiszteletet megkövetelő alakra lettünk figyelmesek, aki békésen tekintett körbe a téren magas trónjáról. A térre lépve déjà vu érzésem támadt. Most Datongban (Shanxi tartomány) vagy Hohhotban vagyok? Altan kán hatalmas bronzszobrától eltekintve az óváros minden egyes négyzetcentimétere mintha “copy paste” Datong lett volna. De ha a történet igaz, akkor ezt maga a nagy, tiszteletreméltó Altan kán is jól tudta. Megálltam a szobor előtt és a Naptól elvakítva hunyorogva felnéztem rá.

1557-ben Altan kán, a tümedi mongolok vezetője kezdte el építtetni a Dazhao (大召寺 Dàzhāo sì) templomot a valaha hunok által uralt tümedi síkságon, hogy meggyőzze a Ming-dinasztia kormányát arról, ő vezeti a déli mongol törzseket. Ezzel egy új korszakot nyitott a hanok és a mongolok közötti barátságban. A templom körül létrejött várost “Kék városnak”, mongolul “Köke Khota-nak” nevezte el, mivel az új főváros falai a Daqing-hegy kékeszöld köveiből épültek.

Hohhotot, vagyis a “Kék várost” sokszor nevezik (tévesen) “Zöld városnak”. Nem csak a Daqing-hegyről származó kövek miatt fontos a kék szín. A mongol kultúrában a kék az éggel, az örökkévalósággal és a tisztasággal társul. A város kínai neve 青城 (Qīng chéng), szó szerint lefordítva “Kék-Zöld város”. A latin betűs átiratban többféle variációval is találkozhatunk, mint például Kokotan, Kokutan, Kuku-hoton, Huhohaot’e, Huhehot, Huhhot, Huhot vagy Köke qota.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @korinnas_world

A Dazhao templom mellett álló nyolc fehér pagodát Sakyamuni Buddha életének nyolc erényének emlékére építették. Mindegyik öt részből, alap, toronypalack, toronynyak, toronyvilla és toronytető áll, melyek a tibeti buddhizmus jellemzőire, a földre, a vízre, a tűzre, a szélre és a levegőre utalnak.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Lassan besötétedett és Altan kán körül megtelt a tér az októberi nemzeti ünnepre érkező vidám emberek tömegével. A Dazhao templom mellett húzódó több mint 400 éves múltra visszatekintő Saishang utca (塞上老街 Sāishàng lǎo jiē) mindig Hohhot nyüzsgő, színes kereskedelmi központja volt. A Ming- (1368-1644) és Qing-dinasztiák (1644-1912) korában épült épületek között valaha teve- és ló karavánok gyűltek össze, hogy a Közép-Kínából érkező kereskedők teát és selymet cseréljenek az északi nomád törzsek tejtermékeire.

Reggel 5 óra óta voltunk úton, de kezünkben a helyi mongol joghurt itallal és az új kínai barátainktól ajándékba kapott malátába mártott galagonyával Altan kán óvó tekintete alatt mi is belevetettük magunkat az ünnepi koncertek világába.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Úgy tűnik, a reggel 5 órás kelés végig kísérte az egész belső-mongóliai utazásunkat. Másnap hajnalban már buszon ültünk a füves puszták elfeledett vulkánjai felé. Izgatott voltam, hiszen még sosem láttam vulkánt élőben. Ráadásul a “kis piros könyv” (小红书 xiǎo hóng shū) szerint Hohhot városához közel az Ulanhada vulkáncsoport több mint harminc vulkánból áll, amiből mi négyet szerettünk volna megnézni. Legalábbis ez volt a terv…

Belső-Mongólia keleti részén nem ritkák a vulkánok, több mint ezer kilométer hosszan húzódik egy vulkánkitörési öv. A terület nagy részét erdők borítják, így nehezen láthatóak a jellegzetes formák. Chahar vulkánjai azonban mások. A sík terep tökéletes rálátást enged az ősi tűzhányókra. Mintha egy gyönyörű gyöngysor húzódna végig a füves pusztán. Egyedi vulkáni geológiája miatt és felszíni formája miatt ezt a területet csak mint “természetes vulkánmúzeum” emlegetik.

Kína más területeivel ellentétben Belső-Mongóliában még viszonylag kevés a belföldi turista, külföldit pedig szinte nem is látni. A “kis piros könyvnek” köszönhetően azonban itt is megjelentek a felkapott “photo hot spotok”, “must have” ruhák és kosztümök, és a tippek hogy pontosan hol és hogyan pózoljunk. Sokszor a helyszínen kitett turisztikai táblákon is megtaláljuk ezekhez az útbaigazítást a mosdók, éttermek és shuttle buszok mellett. Ennek köszönhetően az Ulanhada Geoparkon belüli közlekedés szinte lehetetlen. Nyolc fő vulkán van mindössze 10 kilométer távolságra egymástól. A szűk úton szabálytalanul, sávot és irányt nem tartó sofőröknek köszönhetően közel 3 órát vett igénybe ennek a csekély távnak a megtétele.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A 6-os számú Déli Alkímia Kemence nevű vulkánhoz megérkezve a torkunkat maró, fojtogató színes füst fogadott minket. Szinte mozdulni nem lehetett a rózsaszín és fehér vászonból és műanyagból készült “űrhajós” ruhába öltözött kínai turistáktól, akik egyik kezükben fodros csipkeruhába öltöztetett édi kiskecskét vezettek pórázon, másik kezükben pedig felváltva tartották a kínai zászlót és a magából színes füstöt okádó petárdát. Miközben Gábor 10 perc alatt próbált fotózni és a drónt is felküldeni, én döbbenten néztem körül. Szó szerint elakadt a szavam. Még így, közel négy év Kína után is. A délutáni napfényben megcsillanó végeláthatatlan füves puszta és a fekete vulkánok kontrasztja valóban csodálatos… Lett volna… De az a kénes szagú színes füsttel beterített vurstli hangulat… Erre mondják, “van itt minden mint a bucsuban”.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @korinnas_world

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @korinnas_world

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A több órás dugónak köszönhetően sajnos nem tudtunk elmenni a többi tervbe vett vulkánhoz, így szomorúan szálltam be a zsúfolásig tömött shuttle buszba ami elindult visszafelé a park bejáratánál lévő Tourist Center felé. Ülőhely már nem volt, de egy kedves család összébb húzódott és leültettek engem a 6 éves kislányuk mellé. A Mindy névre hallgató kislánnyal gyorsan összebarátkoztunk. Ő bátran gyakorolta angol tudását velem, miközben én jóval bátortalanabbul gyakoroltam az én kínai tudásomat vele. Együtt számoltuk a buszból kinézve a lovakat, birkákat és dinoszauroszokat, nevettünk az autókon és a sok emberen. Mindy volt számomra a nap megmentője.

Az egész napot elvitte az ördög. Az Ulanhada geoparkban kialakult dugó miatt több mint fél napos késésben voltunk. Hiába indultunk el hajnalban Hohhotból, hiába maradtunk le a vulkánokról, még így is lekéstük a kora estére tervezett lóháton megtartott mongol “Welcome ceremonie-t” és vacsorát a jurtában. Majdnem este fél tíz volt amikor végre kiszállhattunk a buszból és kinyújtóztathattuk elgémberedett lábainkat. A korom fekete sötétben nehéz volt megítélni hol vagyunk. Testemet gyorsan átjárta a váratlan csípős hideg. Dideregni kezdtem. A ködös halvány fényben fehér jurták sora rajzolódott ki. Semmi másra nem vágytam, mint hogy végre magunk mögött hagyjunk mindent és bezárjuk a jurtánk ajtaját. Magamra vettem az összes bőröndömben található ruhát és zoknit, leterítettem a takarókat a földre és álomba szenderültem.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Álmomban mintha fapapucsban táncoltak volna. Ritmikus dobogás, mely újra és újra ismétlődött. Valahol az álmok világa és a valóság között lebegtem. Sanghaj… Már megint a fölöttünk lakó szomszéd… Vegye már le azt a klumpát… Aludni szeretnék… Fejemre húztam a paplant, hátha kevésbé fogom hallani. De nem, a dobogás egyre hangosabb lett. Aztán egy hangos “prrrrrrrrrr” pont a fejemnél. Annyira megijedtem az éjszakai sötétségben, hogy majdnem leestem az ágyamról. Már ha lett volna ágyunk a jurtában. Rémülten ugrottam fel, próbáltam magamhoz térni és beazonosítani hogy hol vagyok. Nem, ez nem Sanghaj… Óvatosan kidugtam a fejemet a jurtából és a legnagyobb meglepetésemre egy bozontos sörényű szőrös pofával találtam szemben magamat. Egymásra néztünk. A jurták között vadlovak jártak. Kisebbek, tömzsibbek, szőrösebbek, mint az európai rokonaik. Békésen sétálgattak, lélegzetük fehér füstként szállt fel a hidegben. Övék volt az éjszaka, övék volt az egész füves puszta. Patáik hangja lassan távolodott az éjji csendben és alakjuk egyé vált az égbolttal. Reggel már csak az általuk ott hagyott “ajándékcsomag” emlékeztetett az éjszakai látogatókra.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Szerettem a Huitengxile füves terület (辉腾锡勒草原 Huīténgxīlēi cǎoyuán) hideg reggeli fényben megcsillanó sárgás zöldes magashegyi rétjeit. Kinyitottam a jurtánk ajtaját és mélyen magamba szívtam a varázslatos füves puszták tiszta levegőjét. Csönd volt, nem érkeztek még meg az aznapi turisták. Éjszakai barátaim a tömzsi mongol lovacskák messze kint jártak már, de alakjuk még felsejlett a távoli láthatáron. A Huitengxile név mongolul “hideg hegygerincet” jelent, ami pontosan leírja ennek a 2100 méter magasan fekvő csodálatosan különleges tájnak a terepét. Őszi színekben hullámzó fűvel és tarka virágokkal borított dombok, tükörsima vulkanikus tavak, melyekben az ég megcsodálhatja szépségét, és furcsa formájú sziklák ahol fehér kecskék csoportja vígan játszik.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @korinnas_world

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @harry

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az éjszakát Baotou város egyik elkerített részén, egy gyönyörűen parkosított, a kormányfők és vendégeik számára épített hotelban töltöttük. Hazudnék, ha azt mondanám nem esett jól a forró fürdő és a meleg puha ágy az elmúlt két nap kalandjai után.

Kényelem ide, kényelem oda, másnap ismét kora hajnalban indultunk, hogy még a többi turista csoport előtt érkezzünk meg egy nagyon különleges helyre. Hegyek között kanyarogtunk egyre magasabbra, miközben egyre szűkebb utakon haladtunk. A körülöttünk lévő lakóházak stílusa lassan megváltozott. Fehér, sárga, piros… Mintha már nem is Belső-Mongóliában jártunk volna. Otthonosan éreztük magunkat, hiszen egy általunk jól ismert és szeretett kultúra irányába tartottunk. Tibet különleges helyet foglal el a szívünkben, ahova szeretünk időről időre visszatérni. A Wudangzhao tibeti buddhista kolostorba megérkezve olyan volt, mintha újra Lhasaban és Shigatseban járnánk. Pedig Belső-Mongóliában voltunk.

Talán nem is olyan véletlen az ismerős érzés. Kétszer jártuk meg a Mount Everest alaptábort Tibetben, minden alkalommal Shigatse volt a kiindulási- és érkezési pontunk, így többször is megcsodálhattuk a varázslatosan különleges hangulatú Tashi Lhunpo kolostort. A Belső-Mongóliában található Wudangzhao (五當召 Wǔdāng zhào), más néven Badakar kolostor egy az egyben a shigatsei testvére alaprajza alapján épült, így nem hordoz han stílusjegyeket és nem csoda a hasonlóság sem.

Baotou városától (包头市 Bāotóu shì) egy órányi autóútra, a Daqing-hegy mélyén található Wudangzhao kolostor Kína négy híres buddhista kolostorának az egyike, Belső-Mongólia legnagyobb és legjobban megőrzött tibeti lámakolostora. A klasszikus tibeti stílusban épült szent hely több mint 2500 csarnokkal, szútrával és szerzetesi lakhellyel rendelkezik.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ahogy azt Kínában már megszokhattuk, egy-egy helynek több neve is van, főleg ha több kultúra találkozik. Ez alól az “északi füves terület első temploma” és a “füves terület Potala palotája” néven is ismert Wudangzhao kolostor sem kivétel. A Wudang a mongol fűzfa szó kínai átírása, a zhao pedig templomot jelent. Badakar a hivatalos mongol név, mely a tibeti Bämagar/Pemakar (fehér bazsarózsa) szóból ered. Ezen kívül 1756-ban Qianlong császár négy nyelven (tibeti, mongol, kínai, mandzsu) adott hivatalos nevet a kolostornak.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Wudangzhao kolostor nem csak a vallás fontos helye volt. Híres volt a tudományokról és az oktatásról is. Vallási és politikai központ volt, kutatási bázis a tibeti buddhizmus, a filozófia, az orvostudomány, a csillagászat, a földrajz és számos más tudomány számára.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @korinnas_world

Fotó: @korinnas_world

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A kolostort eredetileg a Qing-dinasztia idején, Kangxi császár (1662-1722) uralkodása alatt építették, de a következő császárok mind tovább bővítették az épületegyüttest. A legjelentősebb építkezések Qianlong császár idején (1756.) történtek, ekkor kapta a Guangjue kolostor (廣覺寺 Guǎng Jué Sì) han kínai nevet is.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Jól esett a reggeli csend a békés lámakolostorban. Csodálatos kilátás nyílt az épületeket óvon körbeölelő hegyekre. Szívesen maradtunk volna még, de nem volt megállás, a vulkánok és füves puszták által tarkított tájak mellett várt ránk még a sivatag. Jártunk már sivatagban Kínában a valamikori Selyemút mentén, de ez most más volt. Szeretek végig nézni a hullámzó homokdűnéken miközben hajamat borzolja a sivatagi szél. Belső-Mongóliában pont a három táj, három természeti jelenség találkozása vonzott minket, szerettük volna mindet átélni. A valóság azonban nagyon különbözött az általunk elképzelttől. Úton voltunk a Kubuqi-sivatag felé… Pontosabban egy “sivatagi Disneyland” felé…

A Kubuqi-sivatag (库布齐沙漠 Kùbùqí shāmò) Kína 7. legnagyobb sivataga. A Kubuqi mongolul “íjra húzott húrt” jelent, mely az itt elterülő tájat szimbolizálja. Az íj az Ordos város körül kanyargó Sárga folyó, a húr pedig az aranyló homoksáv. Pontosan ilyen szépségre és romantikára vágytunk mint amit a neve sugároz. Azonban ami fogadott minket az szótlanná tett.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ordostól nem messze, a Kubuqi-sivatag keleti szélén található Xiangshawan (响沙湾 Xiǎngshāwān), vagyis “Éneklő homok-szurdok” azt hiszem az Ulanhada vulkánpark mellett Belső-Mongólia egyik legkedveltebb kínai turisztikai látványossága. A “kis piros könyvnek” köszönhetően egyre felkapottabb, de nem feltétlenül a természet szépsége miatt. A táj csodálatos akárcsak a füves puszták elfeledett vulkánjainál, de az emberek többsége nem ezért érkezik ide. Akármennyire is hihetetlen, egy komplett szórakoztató park, vidámpark kapott helyett az “éneklő” és mindig mozgó homokdűnék között.

Miért énekelnek a homokdűnék? A helyiek úgy tartják, réges-régen egy hatalmas lámakolostor állt itt, melyben több ezer láma lakott. Egy napon, amikor a szerzetesek dobok és kürtök hangja mellett végezték napi szertartásukat, feltámadt a szél, felkorbácsolta a homokot és betemette a lámakolostort. A legenda szerint, a sivatagban hallható hangok a lámák lelke által játszott dobok és kürtök hangjai.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @Xiangshawan

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Xiangshawan sivatagi “Disneyland” négy részre, úgynevezett “szigetekre” van osztva. A Xiangshawan kikötőből (响沙湾港 Xiǎngshāwān Gǎng) indulva bejárhatjuk a Xiansha (仙沙岛 Xiānshādǎo), a Yuesha (悦沙岛 Yuèshādǎo), a Liansha (莲沙岛 Liánshādǎo) és a Fusha (富沙岛 Fúshādǎo) szigeteket. Van ahol igazi vidámpark fogad minket és még tevegelhetünk is, van ahol medencében úszhatunk a sivatag közepén, de “megismerhetjük” a mongol kultúrát és akár eltölthetünk egy éjszakát a díjnyertes Lotus Hotelban is.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ámultunk és bámultunk miközben egyik “szigetről” jártunk a másikra. Hajókká átalakított homokjáró autók, sivatagi kisvasút és libegő szállított minket a négy fő terület között. Homokszánkó és monster truck, hullámvasút és vízi csúszda, óriás Transformer és a homokba süppedt sárga Minion figurák, fegyver ropogtatós afrikai emberrablás melyben a helyi turistákat ketrecbe zárják, fotó hot spotok… Ha ennyi izgalom után megéheznénk, akkor természetesen a mindenki által kedvelt KFC gyorsétterem sült csirkeszárnyait is megtaláljuk a sivatag közepén felállított kerek sátorban. Azt hiszem, mindenki el tudja képzelni az arcunkra kiülő döbbenetet.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Vége felé közeledett a belső-mongóliai utazásunk. A Kubuqi-sivatag homokdűnéi lassan éjszakai sötétségbe borultak, mi pedig úton voltunk utolsó szállásunk, Ordos város felé. A szakadó esőben figyeltem, ahogy az autók fényszórójának a fényében gyorsan végig peregnek az esőcseppek buszunk ablakán. Gondolkoztam… Papíron ugyan sokmindent láttunk, de az volt az érzésünk, hogy mégsem láttunk semmit. Fáradt voltam, de nem a sok élmény miatt mint más utazások során. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen is valójában Belső-Mongólia. Az utunk nem volt rossz, de nem is volt jó. Olyan semleges, olyan érzelem mentes. Ordosba megérkezve még mindig gondolatok cikáztak a fejemben, de lassan átléptem az álmok földjére és elaludtam.

Nehezen kászálódtam ki a vastag meleg paplan alól másnap reggel. Akárcsak Baotou városában, Ordosban is egy elkerített gyönyörű hotelba vittek minket. Jól esett volna egy kis séta a hűvös reggelen az őszi színekben pompázó parkban, melyet egy nagy fémből öntött teveszobor őrzött. De a tetszetős teve helyett egy monumentális bronz ló és a rajta ülő még monumentálisabb alak, maga Dzsingisz kán várt ránk. Neve végig kísérte egész belső-mongóliai utunkat egészen a hohhoti reptéren való landolástól az utolsó napunkig.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Úgy gondolom, Dzsingisz kánt (1162-1227) senkinek se kell bemutatni, talán az egyik legismertebb személy a történelemben. Nemzeti hős, a Mongol birodalom megalapítója, aki halála után közel 800 évvel is nagy tiszteletnek örvend a mongolok között. Szinte egész életét lóháton töltötte harcolva és más helyeket meghódítva. Egyesítette a Mongol-fennsík nomád törzseit, majd folytatta hódításait nyugat felé egészen Magyarországig, ezzel létrehozva a világtörténelem legnagyobb birodalmát.

Ordos Kangbashi negyedétől nem messze, a füves puszták közepén található Dzsingisz kán mauzóleuma (成吉思汗陵 Chéngjísīhán líng), mely a nagykán lelkének a szimbóluma, egy szent hely tisztelői és követői számára. Ugyan a mai napig nem találták meg Dzsingisz kán sírját, egy legenda szerint itt, Ordos közelében haladt át, amikor seregét a nyugati Xia törzsek ellen vezette. Amikor meglátta a termékeny talajt, a bőséges vizet, a zöldellő füvet és a kecses szikaszarvasokat, annyira elvarázsolta az élettel teli csodálatos táj, hogy leejtette a lovaglóostorát. Amikor egyik szolgája fel akarta venni a földről, Dzsingisz kán így szólt: “Itt él a szikaszarvas, itt nevelik fel fiókáikat a madarak, itt újulnak meg a hanyatló dinasztiák, és itt találják kedvüket az öregek. Itt temethetnek el, ha meghalok.” Amikor halála után koporsóját Ordosba szállították, a kocsi mocsárba süllyedt és sehogysem tudták kihúzni. A halottaskocsit kísérő tábornok ekkor visszaemlékezett Dzsingisz kán szavaira, és azon a helyen állította fel a jurtáját, ahol elhelyezte a nagykán egyik tunikáját és egyik harisnyáját. Ekkor alapította meg a Babai palotát (八白宫 Bā bái gōng), vagyis a “Nyolc fehér házat”, ami ma Dzsingisz kán mauzóleuma.

Mivel Dzsingisz kán valódi sírhelyét a mai napig nem találták meg, így az Ordos közelében lévő monumentális park és a benne lévő épületek egy festői területen elhelyezett kenotáfium, melyet 1954-1956 között épített a kínai állam. A Dzsingisz kán tiszteletére épült terület a nagykán emlékét és kultúráját hivatott tovább vinni. Az építészek megőrizték Dzsingisz kán “Nyolc fehér házának” formáját és stílusjegyeit, így egy reprezentatív és nagy volumenű épület készült el, mely magában hordozza a klasszikus mongol építészet jegyeit.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Ordos Kangbashi negyedének hangulata csak még tovább fokozta a napok óta tartó furcsa érzést miszerint nem tudjuk hova tenni Belső-Mongóliát. Széles utak, új, modern, helyenként design díjas épületek, önvezető buszok és autók. Rajtunk kívül egy lélek nem volt az utcán, a parkok, az utak és a házak mind lakatlanok, üresek voltak. Mintha a jövőben jártunk volna valahol, ami egyszerre futurisztikus és egy rémisztő szellem város. Csönd vett körbe minket, csak a gondolataim kiabáltak hangosan. Sok helyen megfordultunk az utazásunk során, de mégsem kaptuk meg azt a “mongol érzést” ami miatt elindultunk erre az útra. Hogy mit éreztünk pontosan amikor felszállt a gépünk Sanghaj felé? Belső-Mongólia Kína Mongólia témájú vidámparkja, mely talán csak az előszobája az igazi Mongóliának.