Te azt mondod Avatar-hegyek, én azt mondom Zhangjiajie… – Zhangjiajie Nemzeti Erdőpark, Furong város, Morong falu

Te azt mondod Avatar-hegyek, én azt mondom Zhangjiajie… De kezdjük a legelején a történetet, hiszen a Sanghajtól repülővel valamivel több mint két órára található Zhangjiajie (张家界 Zhāngjiājiè) jóval több mint a mozivászonról ismert jellegzetes természeti formák. Azt hiszem, bátran kimondhatom, a Hunan tartomány észak-nyugati részén található Zhangjiajie Nemzeti Erdőpark (Zhangjiajie National Forest Park) Kína első számú természeti turisztikai látványossága, melyet nem csak a közel másfél milliárdos lakosság szeretne meglátogatni. Mind a kínaiak, mind pedig a Kínába látogató külföldiek “must have” programja, amit “egyszer az életben látni kell”. Habár az itt élő külföldiek első útja általában Guilinba vagy Zhangjiajebe vezet, nekünk egy kicsit hosszabb ideig tartott, hogy saját szemünkkel is láthassuk az Avatar című filmnek köszönhetően világhírűvé vált hegyeket. Nem mintha nem érdekelt volna minket is, főleg hogy Gábor igazi Avatar rajongó, de részben visszatartott minket a nagy hype miatti tömeg, részben pedig mindig találtunk valami izgalmas és távolabbi úti célt ahova kevesebb külföldi és kevesebb turista jut el. Idén azonban valóra vált Gábor álma és az én álmom is, hiszen Zhangjiajie városba megérkezve egyszerre kettő vágyunk is teljesülhetett.

A hajnali géppel érkeztünk, így örültünk amikor földet érve beültünk a Luckin Coffee-ba egy jeges narancsos latte mellé, hogy kicsit összeszedjük a gondolatainkat. Már a repülő ablakából megpillantottuk a jellegzetes hegyeket, landoláskor pedig a kifutópályán végiggurultunk a képekről jól ismert Tianmen shan óriás kerek nyílása alatt. Első utunk a frissítő kávé után azonban egy másik irányba vezetett. Izgatott voltam, hiszen pár évvel ezelőtt nem gondoltam, hogy egyszer ide is eljutok. Akárcsak sok másik helyre Kínában, Furong csodálatos ősi városára is a helyi “Instagramon”, vagyis a “Kis piros könyvön” (小红书 Xiǎo hóng shū) leltem 2-3 évvel ezelőtt. Akkor beleírtam a füzetembe amiben napról napra nő a kívánságlistám Kínában, és vártam. Vártam egészen mostanáig…

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Szinte majdnem kiugrottam a kocsiból, amikor lassan előbukkantak a díszes fatetők a buja zöld dombok közül. Szűk utcán kanyarogtunk lefelé hangos dudálás közepette, hiszen ez az egy utca vezetett lefelé és fölfelé is, viszont a sziklára épült városban lehetetlen volt, hogy két jármű elférjen egymás mellett. Arcomat az ablakhoz nyomtam. Éreztem milyen forró kívülről az üveg. Szívem hangos kalapálásba kezdett amikor végre elértük a nyugalmas élénkzöld folyót és megpillantottam a rajta átívelő fedett fahidat. Végre kiszállhattunk és lábaim Furong város öreg köveire léphettek. Bőröndöm nyeklett-nyaklott, fájdalmasan zajosan kopogott az egyenetlen köveken, de ez abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt. Végre ott voltam, és ráadásul azon szerencsések közé tartoztunk, akiknek a szállása is bent volt az ősi részen. Mivel a városba csak gyalogosan lehet bemenni, ez csak még jobban fokozta az időutazást vissza a múltba egy csodálatos elvarázsolt világba.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A “Vízesésen Függő Ezeréves Ősi Városként” is ismert Furong város (芙蓉镇 Fúróng zhèn) több mint 2000 éves múltra tekint vissza, ahol a Tujia népcsoport hagyományos építészete a mai napig fennmaradt. Kr.e. 202-ben a Nyugati Han-dinasztia idején Tusi király alapította a várost Youyang megye fővárosaként. A városka eredeti lakosai a már említett Tujia népcsoporthoz tartoznak, akik mellett manapság a Miao és Han etnikai csoportokból származó emberekkel is találkozhatunk. A keveredés ellenére a városkép azonban a mai napig a Tujia kultúrát tükrözi. Ennek legszebb példái a 60 méter magasból alázúduló vízesés körül lévő sziklákra épült jellegzetes fa lakóházak, melyeket kínaiul Diàojiǎolóu-nak (吊脚楼 cölöpház) hívnak.

Az idelátogatókat azonban nem csak a díszes faragványokkal ékesített régi házak, a szűk kanyargós kővel borított utcák és a “rizstofu leves” levegőben szálló savanykás illata varázsolja el. Furong egy vízesésre épült, melynek hangja belengi az egész várost. Boldog voltam, mert mi az éjszakát is ott tölthettük az egyik ősi ház szobájában, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a zuhogó vízesésre.

Furong város vízesése a 60 méteres magasságával és 40 méteres szélességével Nyugat-Hunan legnagyobb és legcsodálatosabb vízesése, melyet egy sétányon körbesétálhatunk, de akár a függőlegesen alázuhanó vízfal mögé is bemehetünk.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Habár párás meleg volt és égetett a nyári Nap, egész délután sétáltunk. Élveztem a vízesés hűsítő permetét ahogy az arcomra szállt miközben nagyot hörpintettem az egyik utcai árustól vásárolt kedvenc körtés teámból. A Wuli utca (五里石板街 Wǔlǐ shíbǎn jiē “Wuli kő utca”) mindkét oldalán sorakozó színes boltokból hol az élénk piros csili, hol a savanyított zöldségek finom illata csapta meg az orrom. A kőlépcsőkön idős nénik ültek, akik mind cigarettát árultak. A dohány és a csomagolásuk is valahogy olyan réginek, múltbélinek hatott. Egy aprócska étkezde előtt álltunk meg, amely zsúfolásig volt tömve és mindenki előtt ugyanaz a kis tányér leves volt. Miközben a vendégek összébb húzódtak, hogy mi is leülhessünk közéjük a szűk padra, körbenéztem. A már sokmindent megélt fa falakon ugyanarra a képre lettem figyelmes mint az árusoknál látott cigaretta dobozán. A vidám kínai csacsogás közepette hamar megtudtam miért.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Egy 1986-ban Xie Jin (谢晋 Xiè Jìn) által rendezett filmet, a Hibiszkusvárost, mely több neves díjat is kapott, egy Hunan tartománybeli falucskában, Wang faluban (王村 Wáng cūn) forgattak. A Gu Hua (古华 Gǔ Huá) azonos című regénye alapján készült film egy fiatal nő életét és küzdelmeit követi nyomon a kulturális forradalom idején. A főszereplő Hu Yuyin (胡玉音 Hú Yùyīn) egy kis étkezdét vezet, ahol “rizstofu levest” árul. A film sikere után Wang falut átnevezték Hibiszkuszvárosra, vagyis Fúróng zhèn-re (芙蓉镇 Fúróng zhèn jelentése magyarul Hibiszkuszváros), én pedig pont ott ültem a filmbéli Hu Yuyin tofuéttermében és a híres furongi savanykás, csípős forró rizstofu (米豆腐 mǐ dòufu) levest kanalaztam.

A 芙蓉镇 (Fúróng zhèn), vagyis a Hibiszkuszváros című film plakátja.
Fotó: @internet

A filmben szereplő kis rizstofu leves étterem ma.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Készül a leves.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A híres furongi rizstofuhoz a szósz szójaszószból, érlelt ecetből, fokhagymakrémből és csiliolajból készül. Az ételt rózsaszín savanyított retekkel tálalják. Tésztaként és levesként is fogyasztható.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Másnap madárcsicsergésre és a vidáman csobogó vízesés hangjára ébredtünk. Mivel nincs sok szállás Furong ősi városában, így csöndes és nyugodt volt a reggel. Élveztük ahogy a városka lakói lassan ébredeztek és kinyitották boltjaikat a reggeli fényben még mielőtt megérkeztek volna az aznapi turisták. Dél körül aztán eljött az idő, hogy búcsút vegyünk a csodálatos mesevilágtól és folytassuk az időutazásunkat egy másik, kevésbé ismert faluba.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Furongot magunk mögött hagyva újra a dúsan benőtt élénkzöld hegyek között kanyargott a kocsink. Egy órája lehettünk úton, amikor egy különleges építményre lettem figyelmes ami átívelt fölöttünk. Ismerős volt a stílus, de ez nem meglepő, hiszen nem most találkoztunk először a Miao népcsoporttal és kultúrájukkal. Guangxi tartományban járva már beleszerettem élénk színű népviseletükbe, a csodálatosan gazdag ezüst ékszereikbe, táncaikba és a dalaik történeteibe. Most azonban újra elmerülhettem a Miao etnikai csoport világában és beléphettem az egyik legnagyobb ősi falujukba Morong faluba. Persze csak miután teljesítettünk pár feladatot. A Miao hagyományok szerint ugyanis nem lehet csak úgy belépni a faluba.

Az út fölött átívelő gyönyörű hídon már messziről jól hallatszott a minket köszöntő dob ritmikus hangja. Megálltunk és mosolyogva figyeltük ahogy a viseletbe öltözött helyi asszony hol jobb, hol bal kezét emelve ráüt a hatalmas kerek dobra, majd pördül egyet, miközben a szélben lágyan szállnak minden mozdulata után a dobverőkre kötözött kendők. Játékát megköszönve megpillantottuk mögötte Morong falut, ami olyan valótlannak tűnt, mintha csak egy terepasztal makettje lenne. Az öreg falu tradicionális fa házai egy folyó partján hegyek ölelésében bújnak meg. Magasan fölöttük a modern világ egyik mérnöki csodája, egy kecses lábakon álló völgyhíd húzódik. Olyan könnyűnek és súlytalannak tűnik a távolból. Mintha egy ezüst színű sárkány szállna el Morong falu fölött, aki az ott lakó Miao emberekre vigyáz.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A falu bejáratában díszesen felöltözött lányok állták el utunkat, hogy vidám énekszóval köszöntsenek minket. A Miao etikett úgy tartja, hogy énekszóra énekszóval kell válaszolni, így a vendéglátó éneke után a vendég következik, majd előkerül a kézzel készült ezüst pohár benne a hűsítő gyümölcsös ízű rizsborral. Ezek után már nem maradt más, minthogy tényleg elmerüljünk a szűk utcák, a fából épült házak és a kis konyhakertek ősi világában. Egy kíváncsi kakas dugta ki fejét az ól ajtaján, miközben idős nénik csöndesen hímeztek a ház aljában. Kalapács ismétlődő hangja szólt ahogy a kézműves finoman ütögette, formálta az ezüstöt, hogy aprólékosan díszített ékszer készüljön belőle. Egy néni szárított szederrel kínált, miközben egy másik Mao arcképével díszített nappalijába hívott be egy pohár teára, amit ezüstedényben érlelt rizspálinka követett.

Fotó: @morongmiaovillage

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Másnap reggel Zhangjiajie városban ébredtünk. Nehéz volt visszatérni a múltból egy nyüzsgő városba, de még várt ránk két látnivaló. Pontosabban az “A” két látnivaló amiért a legtöbb turista érkezik ide.

Hajnalok hajnalán keltünk és reggeli nélkül indultunk el, hogy még nyitás előtt érjünk a Tianmen shan (天门山 Tiānmén Shān, “Mennyország kapuja”-hegy) lábához. Sajnos nem voltunk egyedül ezzel a gondolattal. Érzésre fél Kína lakossága sorakozott már reggel 7 óra előtt a világ leghosszabb felvonója előtt, melynek kecses kábelei hosszan nyújtózkodtak felfelé a híres hegyre. Velünk ellentétben ők azonban felkészültebbek voltak. Miközben egyik kezükben nagy zacskókban több napra elegendő élelmiszer volt felhalmozva, másik kezükben pálcikára felhúzott kínai kolbászt és baozit rágcsáltak várakozás közben. Habár alig vártam, hogy én is utazhassak a világhírű kábelvasúttal, a 3-4 órás sorban állás helyett a jóval egyszerűbb shuttle bus-t választottuk annak a reményében, hogy majd lefelé mi is kipróbálhatjuk a drótkötélpályán közlekedő nyolc személyes függő üvegkabinokat. De akkor még nem sejtettünk semmit…

A nemzeti ünnep idején feljutni a hegyre így is, úgy is órákat vett igénybe, ami igazán próbára tette a türelmünket. Az embertömeg és a várakozás fogalmai Kínában élve új értelmet nyernek, amit Európából tényleg nem lehet elképzelni. Azt hiszem, egészen Zhangjiajiebe való megérkezésünkig szerencsések voltunk. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy mindig távolabbi és nehezebben megközelíthető helyeken jártunk. A “Zhangjiajie lelkének” is nevezett Tianmen-hegyről elénk táruló látvány azonban mindenért kárpótolt minket.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Tianmen-hegyre felkapaszkodó 2005-ben átadott drótkötélpályát a “világ leghosszabb magashegyi személyszállító drótkötélpályájaként” tartják számon, mely 7455 méter hosszú, 98 kocsi közlekedik rajta és összesen 1279 métert emelkedik.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A reggeli fényben csodálatos kékes, sárgás, zöldes színekben pompáztak a sziklák, miközben mi a tömegben állva próbáltunk centiméterről centiméterre haladni. Nem tudom megmondani mennyi ideig tartott, de végül is megérkeztünk az 1400 méter magasan lévő Mennyország bejáratához. Pontosabban a lábához, hiszen a Paradicsomba jutáshoz még meg kellett másznunk a 999 “Mennyországba vezető lépcsőt”.

A Tianmen shan (天门山 Tiānmén Shān, Tianmen-hegy), vagyis a “Mennyország kapuja”-hegy főcsúcsának a keleti oldalában tátongó természetes “kapu” kialakulásához több legenda is fűződik. Az egyik szerint réges-régen hatalmas dörgés hallatszott az égen. Amikor az emberek kiszaladtak házaikból, hogy megnézzék mi történt, öt felhőt láttak az égen, miközben a Songliang-hegy (a Tianmen-hegy eredeti neve) főcsúcsa megnyílt. Ekkor a Jáde császár harangszerű hangját hallották, aki a taoista teológia szerint az első isten a mennyben. A Jáde császár aggodalmát fejezte ki és áldást adott a népnek. Ekkor nevezték át a Songliang-hegyet “Mennyország kapuja”-hegynek, amely a szerencse szimbólumává vált.

Egy másik legenda szerint a Három Királyság korában, a 263-as évben a Songliang-hegy főcsúcsának keleti kőfala hirtelen beszakadt és egy kapu szerű barlang jött létre. Mivel a hegy olyan magas volt, és Sun Xiu a keleti Wu állam királya szerencsésnek tartotta a helyet, így Tianmen shan-ra, vagyis a “Mennyország kapuja”-hegyre változtatta a nevét.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Tianmen-barlang a természet lenyűgöző alkotása, mely 131,5 méteres magasságával, 57 méteres szélességével és 60 méteres mélységével a világ legmagasabb természetes íve. Amikor felhőtenger úszik át a barlangnyíláson amin a Nap sugarai ragyognak át, tényleg a Paradicsomban érezhetik magukat azok a szerencsések, akik szemtanúi lehetnek a természet eme művészi játékának.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Legyen akárhogyan is, sok kínai embernek a mai napig fontos hogy eljusson ide és megmássza a Paradicsomba vezető 999 lépcsőt. A hiedelem szerint aki feljut a barlanghoz, azt nem csak a természet jutalmazza meg a csodálatos kilátással, hanem szerencsére és egészségre is lel.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Tongtian út, más néven a “Mennyország felé vezető út” 99 körülbelül 180 fokos kanyarral rendelkezik, melyek a Mennyország kilenc palotáját szimbolizálják. A Tianmen-hegy tetejéről csodálatos látvány tárul elénk, ahogy a buja zöld növényzet között sárkányként tekeredik a közel 11 km hosszú út.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A kívánságok erdeje
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Tianmen-hegy első üvegsétánya, vagyis a “Hit sétánya” 2011. novemberében nyílt meg több mint 1400 méter magasan az egyik sziklafal oldalán.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A hegy csúcsán található a Tianmen shan templom (天门山寺 Tiānménshān sì), ahonnan libegővel mehetünk át a legmagasabban fekvő kilátóponthoz. De előtte érdemes pár percet szentelni a varázslatos kis templomnak is. Eredetileg a Tang-dinasztia idején Kr. u. 870-ben épült, és Lingquan templomnak (靈泉院 Líng quán yuàn) hívták. A XX. század elején háborúban elpusztult, majd 1949. után építették újjá Tang-dinasztia korabeli stílusban.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Amikor hajnalban elindultunk a szállodából nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan elrepül az idő fent a hegyen. Észre se vettük és már este volt. Mi a Tianmen-hegy nyugati útvonalát követtük, 觅仙奇景 (Mì xiān qí jǐng), vagyis “A halhatatlanok keresésének csodálatos tája” felé indultunk, ahol utunkat olyan varázslatos mesébe illő nevek kísérték, mint például a “Szivárványra támaszkodó hágó”, a “Fiúvágyó barlang”, vagy a “Cseresznye-öböl”. De jártunk a pihe-puha felhőkön is amikor az átlátszó üveghídra léptünk, vagy amikor 1400 méter magasan a sziklafal oldalán vezető Guigu ösvényen sétáltunk a “Szellem-völgyben”. Piros szalagok hátán repültünk át a “Kívánságok erdején”, hogy aztán megjárva a csúcsot a Mennyek kapuján átlépve újra visszatérjünk a valóságba. Abba a valóságba, amibe nem szerettünk volna visszatérni. A világ leghosszabb felvonójához 6 órás várakozás volt, így akármennyire is vágytunk rá, el kellett engednünk. Sajnos a hegy másik oldalán való lejutás sem volt sokkal gyorsabb és egyszerűbb. De ellentétben az előző napi turistákkal akik még este 22 órakor sem tudtak lejönni a tömeg miatt, mi legalább visszaértünk a hotelünkbe. Az emberáradattól kitikkadva rogytunk le egy tányér finom “nyugati” sütőtökkrémleves mellé. Hogy ez miért volt igazi kincs a számunkra? Azt csak az érti, aki a világ másik felén egy nagyon más kultúrában él…

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

“A Hallelujah-hegység Pandora felett a levegőben lebegő hegyekből áll.” (Idézet az Avatar című film készítőitől.) Eljött az idő, hogy mi is utána járjunk a Hallelujah-hegyeknek, hiszen a legtöbb látogató ezért érkezik Zhangjiajiebe.

Ugyan a szállodánk csak öt percre volt a Zhangjiajie Nemzeti Erdőparktól, akárcsak az előző napokon, ezen a reggelen is 6 órakor reggeli nélkül hagytuk el szállásunkat abban a reményben, hogy a Kína és a világ minden pontjáról érkező turistákat sikerül megelőznünk. Ez közel négy év kínai élet után egy igen naív gondolat volt tőlünk. Már a hoteltől állt a dugó a park bejáratáig. Habár “VIP elsőbbségi” jegyet váltottunk, hogy a Tianmen-hegyen tapasztalt több órás várakozásokat elkerüljük, ez sem mentett meg minket a teljesen felajzott, sokszor dühöngő csordaként viselkedő, egymást és minket is letaposó, fellökő, helyenként verekedő és hangosan kiabáló helyiektől. És ez még csak a bejárat volt, az óra mutatója még nem mutatott reggel hetet. “Mi vár még ránk odafent a hegyen?”, gondoltam, miközben lassan elindult a shuttle bus az első úti célunk, a Tianzi-hegy felé.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Zhangjiajie Nemzeti Erdőpark (张家界国家森林公园 Zhāngjiājiè Guójiā Sēnlín Gōngyuán) Kína legrégebbi, egyik legnagyobb és legismertebb nemzeti parkja. A Hunan tartomány észak-nyugati részén fekvő festői Wulingyuan (武陵源 Wǔlíngyuán) részeként 1982-ben nyilvánították nemzeti parkká, 1992-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára, majd 2001-ben globális geopark (Zhangjiajie Homokkő-csúcserdő Nemzeti Geopark) státuszt kapott. Az igazi hírnevet és ismertséget azonban nem ezek hozták meg számára. A történelem során sok kínai költőt és festőt megihlettek a parkban található jellegzetes oszlopszerű képződmények, a világhírt azonban az Avatar című filmnek (2010.) köszönheti. A film készítői úgy nyilatkoztak, hogy a lebegő sziklákhoz a világ minden tájáról származó hegyekből, de leginkább Guilinból és Zhangjiajieből merítettek ihletet. Pár évvel ezelőtt még a kínai turisták számára is ismeretlen volt a hely. Bezzeg manapság…

A Zhangjiajie Nemzeti Erdőpark összesen hét területre oszlik, melyek bejárása több napot is igénybe vesz. Mi a Tianzi-hegynél (天子山 Tiānzǐ shān) kezdtünk, ahova libegőszerű zárt felvonóval mentünk fel. Innen shuttle bus vitt át minket a Yuanjiajie (袁家界 Yuán jiā jiè) részre, ahol többek között az Avatar-hegyek is találhatóak. Ez a park legfelkapottabb része, itt van a legtöbb turista. A Bailong (百龙 bǎi lóng) lifttel mentünk vissza a völgybe, ahol a kis elektromos vasúttal végigmentünk a “Tíz mérföldes galérián” (十英里画廊 Shí yīnglǐ huàláng, Ten-Mile-Gallery). A napot az Arany ostor patak (金鞭溪 Jīn biān xī) völgyében zártuk.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Az erdőpark több mint 3000 ikonikus homokkő oszlopot és csúcsot rejt, melyeket búja zöld növényzet borít. Az előbukkanó szürke vad sziklák kontrasztja, a barátságos völgyek és a bennük csobogó patakok, a természetes sziklahidak és az emberek által adott fantázia nevek teszik még izgalmasabbá a tájat. A látogatók többsége azonban egy bizonyos magányosan álló kvarcit-homokkő oszlopot szeretne látni. Emiatt jön mindenki…

Be kell valljam, tömeg ide, tömeg oda, minket is meghatott az eredetileg “Déli Égbolt Oszlopának” nevezett különleges képződmény. Egyedül állt. Olyan volt, mintha lefelé keskenyedne el, mégis magabiztosan magasodott ki a többiek közül. Repülni talán nem repült, de mintha a Földet kötötte volna össze a Mennyországgal. 2010. januárjában az Avatar film tiszteletére hivatalosan is átnevezték “Avatar-Hallelujah-hegyre” (阿凡达-哈利路亚山 Āfándá Hālìlùyà shān). A sok csoda között ő Zhangjiajie sztárja, akit mindenki látni akar.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A “Déli Égbolt Oszlopa”, vagyis a híres “Avatar-Hallelujah-hegy” (阿凡达-哈利路亚山 Āfándá Hālìlùyà shān).
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Zhangjiajiebe tett utazásunk során több csodálatos mérnöki remekművel is találkoztunk. Ezek közé sorolnám a Yuanjiajie (袁家界 Yuán jiā jiè) részen található Bailong (百龙 bǎi lóng, fehér sárkány) liftet is, melyet 2002-ben adtak át, és a 326 méteres magasságával a világ legmagasabb szabadtéri liftje. A három különálló üvegliftből álló felvonó kevesebb mint két perc alatt szállítja a látogatókat fel és le. Személyes véleményem szerint a látvány kívülről a “száz sárkányból álló égi liftre” és a körülötte magasodó hegyekre sokkal izgalmasabb, mint maga az utazás. Mi fentről mentünk lefelé a völgybe.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Zhangjiajie Nemzeti Erdőpark nem csak a különleges formájú szikláiról és hegyeiről híres, hanem a szabadon ott élő majmairól is. Nagyon aranyosnak tűnnek, de jobb ha vigyázunk velük.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Szalamandra, aki évezredek óta ott él társaival az erdőpark területén. Állítólag szerencsét hoz.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

A Zhangjiajie Nemzeti Erdőpark valóban csodálatos és a homokkő oszlopok látványa egyedülállóan szép, de a tömeg és leginkább az emberek viselkedése nagyon kimerítővé és stresszessé tette a kirándulást. Az egész napos forró párát még forróbb esőt hozó vihar váltotta. Talán az ég sem bírta tovább nézni milyenek az emberek odalent és villámokat szórva hangos dörgésbe kezdett.

A vihar egészen másnap délelőttig nem csillapodott, de ez nem zavart minket. Az öt nap alatt először jutott időnk megreggelizni és egy kicsit átgondolni azt a sok szépséget amit átéltünk. Ősi falvakban jártunk, ahol talán egy kicsit megállt az idő, majd betekintettünk a Mennyek kapuján egy másik világba. Habár nehéz volt elvonatkoztatni a hangos turisták hadától, az Avatar-hegyek tényleg nem evilágiak és egy tündérmesébe repítik az embert.

Fotó: @gabriel.nemeth.photography

Akárcsak Kína más területein, Zhangjiajieben is szép számmal találkoztunk “leg”-ekkel. Legmagasabb, leghosszabb, leggyorsabb, legnagyobb… Azt hiszem, a kínaiak szeretnek mindenben “leg”-ek lenni… De mielőtt búcsút vettünk volna ettől a “legtöbb turistát vonzó” helytől, átsétáltunk még a Grand Canyon két oldalát összekötő kecses üveghídon, ami állítólag a tervezése és a kivitelezése terén tíz világrekordot is felállított. Miközben lenéztem a halk mélységbe a lábam alatt, arra gondoltam, hogy jó újra egy kicsit csöndben lenni ebben a “legek világában”.

2016. augusztus 20-án nyitották meg a Zhangjiajie Grand Canyonban az akkor a világ leghosszabb (430 m) és legmagasabb (300 m) üveghídját, melynek tervezője az izraeli származású Haim Dotan. A szépséges mérnöki alkotás mára átadta vezető helyét a kínai Hebei tartományban található üveghídnak.
Fotó: @gabriel.nemeth.photography