-
Séta a történelmi Sanghajban I. rész – Sanghaj óváros, Sanghaj zsidó történelmi öröksége, a Bund eredettörténete
Idén hamarabb köszöntött be a forróság és ezzel együtt a “szilvaeső” időszaka (梅雨 méiyǔ), vagyis az esős szezon Sanghajban. Európaiként nehéz elképzelni, milyen amikor a 30 fok fölötti hőmérséklethez 80-90% páratartalom és hirtelen…
-
Gucci Cosmos The Exhibition – West Bund Art Center Shanghai
Az egész egy vasárnap reggel kezdődött, amikor beléptem a legendás Savoy Hotel előterébe londoni utam során. Kezemmel meglöktem a súlyos üveg forgóajtót, majd megpillantottam őt. Egy talán 16-18 év körüli fiatal fiú éppen…
-
Két ország, egy barátság – Magyar-Kínai Baráti Társaság
Kicsivel több, mint egy év telt el azóta, mióta egy fagyos decemberi hajnalon felszálltunk négy bőrönddel a Budapest-Amszterdam, majd másnap az Amszterdam-Xiamen járatra. Nem tagadom, féltem nagyon. Még ma is összeszorul a szívem,…
-
Piros lampionok, fehér telihold, ragacsos rizsgolyók – 汤圆 Tāng yuán, a Lámpás Fesztivál “védjegye”
Az elmúlt két hét olyan volt számomra, mintha karácsony lett volna. A kínai barátaimnak és tanáraimnak köszönhetően annyi kedvességet, szeretetet és ajándékot kaptam a kínai újév alkalmából, hogy el sem hittem. Intenzív időszak…
-
Szupergyorsvonattal a múltba – Guangxi II. rész, Longsheng rizsteraszok, Yangshuo és a 20 Yuanos hegyek
Mindkét kínai tanárom, Xīnyuè és Bīn Bálint is már jóval az utazás előtt felkészített Guilinból és Yangshuoból. Megtanították nekem a helyi látnivalókat, a tipikus ételeket, és természetesen meséltek a híres kínai szupergyorsvonatról a…
-
Ott ahol a két ország találkozik – Guangxi I. rész, Tongling Grand Canyon, Detian vízesés, Mingshi falu, Nanning
Még javában tartott az éjszaka, amikor megérkezett a taxi a házunk elé. Bepakoltuk a hátizsákjainkat a csomagtartóba, és elindultunk az üres városon át kelet felé, a folyó túloldalára. Szinte egyedül suhantunk, csak a…
-
Museum of Ice Cream Shanghai – Amikor a pink álmok valóra válnak
A közel három hónapos lockdownból ébredező Sanghajt és a Covid zéró toleranciába belefáradt trendi világvárosi életvitelhez szokott helyieket valami nagyon cool dolog rázta fel. Szó szerint cool! Hűsítő, friss és nagyon pink. A…
-
Kína stílussal – Egy nap Suzhouban
Nem is volt olyan régen, amikor Pekingben a Nyári palotában járva szinte szerelembe estem a mesébe illő palota- és kertkomplexum egyik részével. “Szűken kanyargó csatorna partján fából épült házak sorakoztak egymás mellett, lótuszvirágok…
-
Hangzhou Bay New Zone, a nem létező létező város
El tudjátok képzelni, hogy milyen lehet egy városban élni amiről senki se hallott, nincs irányítószáma és nincs rajta a térképen? Hosszú ideig kutattam a neve után, hogy ha valaki megkérdezné tőlem hol lakom,…
-
PHOTO GALLERY – Ningbo utcáin járva, életképek egy kínai kis-nagyvárosból
Emlékszem, amikor először gurult végig velünk DK kocsija Ningo fákkal szegélyezett utcáin. Nagyon más volt, mint Hangzhou Bay monoton szürkesége, de az általunk ismert fővárosra, Pekingre sem hasonlított. Az utópisztikus karanténhotelek és a…