-
Sanghajból szeretettel – Tavasz, magnólia, Oriental Pearl, és rózsaszín minden mennyiségben
Tegnap Xinyue nevetve kérdezte tőlem, “Ugye tudod, hogy most van Sanghajban a park szezon?”, miközben izgatottan bontotta ki a születésnapi sütijét. Ezzel egy időben már meg is nyitotta a telefonján a 小红书-t (Xiǎo…
-
Kambodzsa, a khmer királyok birodalma, ami rabul ejt – Angkor, Tonle Sap, Kulen Elephant Forest
Idén augusztusban lesz öt éve, hogy egy váratlan munkalehetőségnek köszönhetően elindultunk Pekingbe. Kína volt az első ázsiai ország, Peking az első ázsiai város ahol jártunk. Persze viccesen mindig mondogattuk, mi már voltunk Ázsiában,…
-
A sztárok sztárja, Burg Eltz
Valamikor réges régen, amikor még kisgyerek voltam, azt kérték tőlem a rajziskolában, hogy fessem meg azt a helyet ahol élni szeretnék. A társaim nagy része szebbnél szebb házakat festett zöldellő kerttel, sárgán ragyogó…
-
PHOTO GALLERY – Irány a császáváros Hue és a lampionok városa Hoi An
Vietnám focicsapata játszott aznap Indonézia ellen az Ázsia Kupáért, amikor Hanoiból Hueba repültünk. Egy hatalmas buliba csöppentünk megérkezve a valamikori császárvárosba. Ott éreztük először, “igen, ez az igazi Vietnám”. A pompás történelmi épületeket…
-
PHOTO GALLERY – Ázsia Berlinje, Hanoi és a sárkányok világa, Ha Long öböl
Életem egyik legkülönlegesebb utazása kezdődött el, amikor Mikulás napján felszállt a Vietnam Airlines Boeing Dreamliner 787-900 típusú gépe Frankfurt repteréről. Egy csodálatosan színes ország várt arra, hogy felfedezzük. A nagy vietnámi körutunk északon,…
-
PHOTO GALLERY – Citrusfákkal álmodtam… Sóller és Port de Sóller
A síkság lassan emelkedni kezdett, míg hegyek öleltek körbe minket. Egyre magasabbra és magasabbra zakatolt velünk a több mint 100 éves vonat, majd citrus- és olívafák között ereszkedett le a völgybe egy Sóller…
-
PHOTO GALLERY – Serres a hamisítatlan görög városka és Thessaloniki a nyüzsgő kikötőváros
Serres és Thessaloniki két görög város, melyek különleges helyet foglalnak el a szívemben. Évről évre visszajárok, hogy újra és újra felfedezzem őket. Serres, a hamisítatlan lassú görög városka és Thessaloniki, a mindig pörgő,…
-
Ég és föld – Serres és Thessaloniki
Na de hol vagyok? Görögországban vagy Macedóniában? Július utolsó napján dél körül landoltam Thessaloniki apró repterén. A repülőből kilépve vakító nap simította végig az arcomat és forró szél borzolta össze a hajamat. Nem…
-
PHOTO GALLERY – Miért éppen Böblingen?
Gyertek, sétáljunk egyet Böblingenben, ebben a “kis- nagyvárosban” ahol élek. Élvezzük együtt a régi német favázas házakat az óvárosban, együnk egy tűzön sült hamburgert, igyunk meg egy pohár helyi sört és álmodozzunk a…
-
PHOTO GALLERY – A csillag városa, Sindelfingen
Ezek a képek egy sindelfingeni látogatás során készültek. Tegyetek egy romantikus sétát az óváros hangulatos kis utcáiban, vagy látogassátok meg a Mercedes gyárat. Sindelfingen mindenképpen megér egy hétvégét. “Miért éppen Böblingen? Vagy inkább…