Photo Gallery
-
PHOTO GALLERY – Yiheyuan, a császárok és a turisták nyári palotája
Azon ritka napok egyike köszöntött ránk, amikor felszállt a sűrű szürke szmog Pekingről, és képeskönyvbe illő aprócska fehér gomolyfelhős kék égen ragyogott a Nap. A hőmérő már kora reggel 35 fokot mutatott, páratartalom…
-
PHOTO GALLERY – Két évszak, három vallás, emberek milliói. Mennyei Béke temploma, Konfuciusz templom, Láma templom
Dermesztő, szinte csontig hatoló januári hideg és füllesztő, izzasztó augusztusi meleg. Égnek meredő csupasz fák, kopár táj, melynek rideg szürkeségét csak a szélben lengő piros ünnepi lampionok és aprócska színes zászlók sora töri…
-
PHOTO GALLERY – Vissza a múltba, időutazás a Fekete-erdőben. Vogtsbauernhof, Gutach
Gyerekkoromban az egyik kedvenc helyem a szentendrei skanzen volt. Alig vártam, hogy jó idő legyen és mehessünk. Ettől jobban csak azt szerettem, ha húsvét, pünkösd, vagy augusztus 20. volt, mert olyankor nem csak…
-
New York hősei
Reggeli után volt, csak ültem a 18. emeleten lévő szobánk ablakában, és néztem a korai forgalmat. Ilyen magasból minden olyan aprónak tűnt. A vastag üvegeknek köszönhetően csönd volt, nem lehetett hallani a mindig…
-
PHOTO GALLERY – Színek, érzések és érzelmek… Ez mind Mui Ne és Phan Thiet
Északról tartottunk délre, hogy megismerjük Vietnámot, ezt a színekben gazdag országot. Minden egyes városban, faluban egy másik árnyalatot fedezhettünk fel. A közel 3 hetes utunk alatt nem telt el nap, hogy érzések százai…
-
PHOTO GALLERY – Emberek, városok, részletek… Saigon, Cu Chi, Mekong delta
Saigonban landolva trópusi klíma és egy nyüzsgő nagyváros fogadott minket. Talán a hőség, talán a lakások mérete miatt, de az emberek kint élnek az utcán. Alig sötétedett be, mindenki hozta a kis asztalkáját,…
-
PHOTO GALLERY – Irány a császáváros Hue és a lampionok városa Hoi An
Vietnám focicsapata játszott aznap Indonézia ellen az Ázsia Kupáért, amikor Hanoiból Hueba repültünk. Egy hatalmas buliba csöppentünk megérkezve a valamikori császárvárosba. Ott éreztük először, “igen, ez az igazi Vietnám”. A pompás történelmi épületeket…
-
PHOTO GALLERY – Ázsia Berlinje, Hanoi és a sárkányok világa, Ha Long öböl
Életem egyik legkülönlegesebb utazása kezdődött el, amikor Mikulás napján felszállt a Vietnam Airlines Boeing Dreamliner 787-900 típusú gépe Frankfurt repteréről. Egy csodálatosan színes ország várt arra, hogy felfedezzük. A nagy vietnámi körutunk északon,…
-
PHOTO GALLERY – Citrusfákkal álmodtam… Sóller és Port de Sóller
A síkság lassan emelkedni kezdett, míg hegyek öleltek körbe minket. Egyre magasabbra és magasabbra zakatolt velünk a több mint 100 éves vonat, majd citrus- és olívafák között ereszkedett le a völgybe egy Sóller…
-
PHOTO GALLERY – S’Arenal a “mini Németország” és Palma az elegáns európai nagyváros
Elindultunk, hogy megkeressük a nyarat szeptemberben Mallorca szigetén. Tengerparti henyélést terveztünk, de az élet, illetve kettő tornádó közbeszólt. Palma gyönyörű városában sétálgattunk amikor elsötétült az ég és lecsapott a semmiből… “Életemben először… Mallorca”…